Navalnij továbbra is börtönben marad

2021. január 28. 19:58

Helybenhagyta a másodfokú bíróság az ellenzéki politikus előzetes letartóztatását.

2021. január 28. 19:58
null

Helybenhagyta a Moszkva megyei bíróság csütörtökön Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus 30 napos előzetes letartóztatását. Navalnijt január 17-én a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol gyógykezelést kapott, miután augusztusban Oroszországban – több nyugati laboratórium egybehangzó szakvélemény szerint – megmérgezték.    

A politikust arra hivatkozva vették őrizetbe, hogy az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) szerint megszegte az úgynevezett Yves Rocher-ügyben rá korábban kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit.    

A himki elsőfokú bíróság január 19-én rendelte el Navalnij előzetes letartóztatását.    

Navalnij, aki videoösszeköttetés révén vett részt a csütörtöki tárgyaláson, az ellene indított eljárást "nagy törvénysértésnek" nevezte, amelynek célja az ő és mindenki más megfélemlítése.    

„Nincs kétségem afelől, hogy amíg a repülőgépem Vnukovóból Seremetyjevóba repült, a cellát nekem itt a Matrosszkaja Tyisinában (a Matrózok Hallgatása nevű börtönben) már előkészítették” – mondta. Navalnij arra utalt, hogy az őt Berlinből Moszkvába szállító járatot a leszállás előtt váratlanul az orosz főváros egyik repülőteréről a másikra irányították át.

„Úgy gondolom, meggyőződésem, és kijelentem: ők nem gazdái országunknak, és nem is lesznek azok. Emberek milliói értenek velem egyet, és ne hagyják, hogy az országunkat ellopják tőlünk” – mondta.    

„Igen, az erő most az önök oldalán áll. Önöknek lehetőségük van rá, hogy két embert mellém állítsanak, és bilincsbe verjenek. De ez nem fog örökké tartani” – tette hozzá. Beszédében Navalnij arra célzott, hogy az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) a letartóztatása után a világhálón közzétett egy dokumentumfilmet, amely szerint Vlagyimir Putyin elnök egy 100 milliárd rubelt (mintegy 400 milliárd forintot) érő titkos uradalmat építtetett magának a Fekete-tenger partján, Gelendzsik üdülőváros közelében.

A filmet csütörtök estig több mint 100 millióan nézték meg.    

Navalnij követői a történtek miatt szombaton több mint száz városra kiterjedő és több tízezer embert mozgósító tiltakozást szerveztek, amellyel kapcsolatban a hatóságok csaknem négyezer embert vettek őrizetbe. Hasonló, engedély nélküli tüntetést hirdettek meg most vasárnapra is, amelynek az orosz hatóságok megpróbálják elejét venni. A moszkvai ügyészség és a rendőrség csütörtökön figyelmeztetést adott ki, amelyben óvott a vasárnapra meghirdetett tüntetéseken való részvételtől, és sürgette a nem engedélyezett eseményekre mozgósító üzenetek közösségi médiából való eltávolítását.    

Csütörtökön elrendelték Ljubov Szobol, Navalnij közvetlen munkatársa, Anasztaszija Vasziljeva az Orvosok Szövetségének vezetője, Marija Aljohina, a Pussy Riot punkzenekar tagja és Oleg Navalnij, a politikus öccse 48 órás előzetes letartóztatását, a járványügyi előírások megsértése címén.

A rendőrség az elmúlt két nap során házkutatást tartott Navalnij és több támogatója otthonában, valamint hozzájuk köthető hivatali helyiségekben, és többeket őrizetbe vett.    

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön büntetőeljárás indított Leonyid Volkov, a Navalnij-hívek regionális törzseinek vezetője ellen, fiatalkorúak felbujtása tiltakozó akciókban való részvételre címen. Volkov Németországban él.    Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra figyelmeztette az internetes szolgáltatókat, hogy ne terjesszék a nem engedélyezett tüntetésen való részvételre buzdító felhívásokat, mert ez hatósági intézkedéseket válthat ki.    

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő újságíróknak elmondta, hogy

Moszkva megengedhetetlennek és a belügyeibe való beavatkozásnak tekinti Heiko Maasnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében elhangzott nyilatkozatát,

amelyben a német külügyminiszter Navalnij és a január 23-i engedély nélküli tüntetéseken őrizetbe vettek azonnali szabadon bocsátását követelte. Mint mondta, ezt az orosz fél hamarosan a berlini diplomácia tudomására fogja hozni. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a moszkvai amerikai nagykövetség és más nyugati képviseletek akkreditált munkatársainak tartaniuk kell magukat a nemzetközi dokumentumokhoz, egyebek között a diplomaták tevékenységét szabályozó bécsi konvencióhoz.    

Jelena Korobkova, a FSZIN osztályvezetője szerint a szolgálat azért kérte letöltendőre változtatni a Navalnijra sikkasztás címén kiszabott, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, mert rendszeresen megsértette annak feltételeit. Korobkova szerint az elítélt január és augusztus között legkevesebb hat alkalommal mulasztotta el, hogy a megadott napokon nyilvántartásra jelentkezzen a büntetés-végrehajtási felügyeletnél.   

Mint mondta, Navalnij berlini gyógykezelése alatt a felügyelet munkatársai megértéssel viszonyultak a problémához, és nem küldtek neki idézést. A tisztségviselő szerint az érintett, akit szeptemberben írtak ki a kórházból, novemberben értesítette a FSZIN-t arról, hogy külföldön ápolják, de erről nem nyújtott be igazolást.    

„A gyógykezelésen való részvétel ténye önmagában nem szolgáltat indokot arra, hogy valaki ne jelenjen meg a nyilvántartáson” – nyilatkozott a tisztségviselő. Emlékeztetett rá, hogy az ítélet értelmében Navalnijnak a 2020. december végéig tartó próbaidő alatt havonta kétszer kellett volna jelentkeznie. Arról, hogy ennek a kötelezettségnek a megszegése miatt le kell-e töltenie a 3 és fél éves börtönbüntetést, jövő kedden dönt a bíróság.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. január 29. 18:09
Jóhogy. Sikkasztani csúnya dolog.
VeJoLa
2021. január 29. 10:04
Bár a "mi" ügynökeink is börtönben lennének ahelyett, hogy fontos pozíciókban, jó pénzért, főállásban árulhatják a hazát!
vip era
2021. január 29. 07:12
Hazaárulóknak,bűnözőknek a világ minden országában börtönben a helye. Jó döntés.
csombor
2021. január 29. 01:29
Vajon ki(k) finanszírozzák Navalnij tevékenységét, utazásait, filmjeit, stábját, stb? A "Putyin palotája" kicsit túl profira sikeredett, ahoz képest, hogy egy titkos, agyonvédett objektum. Kilóg a titkosszolgálati lóláb. De majd a demokratikus független sajtó, CNN, BBC stb. majd megmondja az igazat és csakis az igazat. Emlékeztessen valaki, hogy az EU mikor tiltakozott, háborodott az angliai, spanyol, francia, vagy az amerikai tüntetések brutális leverése, a rendőri túlkapások és gyilkosságok alkalmával. Milyen szankciókat léptettek életbe Trump ellen, hogy felbujtott a Capitoleum megtámadására? Zárolták európai számláit, befektetéseit, kitiltották őt és fel- és lemenőit, rokonait, barátait Európából?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!