„Most inkább Amerika kér Kínától, nem fordítva” – mi várható a Donald Trump–Hszi Csin-ping-csúcstól?

A szakértő szerint a távol-keleti ország most kedvezőbb pozícióból tárgyal, aminek a világgazdaág lehet a legnagyobb nyertese.

Két államban magabiztosan vezet Trump.
Indianában és Kentuckyban 20 százalék körül jár a feldolgozottság, de nincs változás, Trump 55,5, illetve 56,7 százalékkal vezet. A legtöbb választási portál biztosnak látja Trump győzelmét Kentuckyban.
Floridában és Georgiában is nagyban számlálják a szavazatokat, de még semmi biztos nincs.

Általában a korai szavazatok, amikor még a levélszavazatokat és korai szavazatokat számlálják, inkább kedvezhetnek a demokratáknak, majd a november 3-án leadott személyes szavazatok inkább a republikánusoknak kedvezhetnek majd. Ahol sok az utólag beérkező, később számlált levélszavazat, azok megint kicsit a demokratáknak kedvezhetnek.