A BME felhívja a jelentkezők figyelmét, hogy a mostani pótfelvételi eljárásban alapképzési szakjainak nagy részén állami ösztöndíjas képzéseket is meghirdet (ld. felvi.hu). Mesterképzésben közel ezer fő kezdheti meg ősszel tanulmányait, illetve további több mint ezer fő nyert felvételt idén januárban a BME mesterszakjainak valamelyikére. A mostani felvételi eljárásban az egyetemre jelentkező közel 10 ezer fő 21 százaléka valamelyik mesterképzést jelölte meg, ami 6 százalékponttal magasabb az országos aránynál. Pedig a BME mesterszakjainak nagy részénél nem is ez, hanem a januári a fő felvételi eljárás. Idén 27 hazai felsőoktatási intézménybe jelentkeztek száznál többen mesterképzésre.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idegen nyelvű képzései továbbra is kiemelkedően népszerűek. A Stipendium Hungaricum ösztöndíj program pályázatán 64 országból több mint 9000 érdeklődő adta be jelentkezését a Műegyetemre. A BME a program keretében több mint 700 jelentkezőt vett fel, ahova a hallgatók több mint fele a több energiabefektetést és szakmai munkát kívánó mesterképzésekre jelentkezett, doktori képzésre pedig mintegy 90 fő nyert felvételt.