Összecsukták a konténert, megnyílt előttük a világpiac

„Konténer nagyjából hatvan éve létezik, de azóta sem szerkezeti kialakításában, sem szállítási módjában nem történt jelentős változás. Aztán jöttünk mi, és a hatvan éve működő rendszert elkezdtük megváltoztatni” – mondja Kis-Márton Vidor vezérigazgató. A legtöbb lakó- és irodakonténer szállítás közben üres, így a hagyományos konténerekkel levegőt szállítottak a cégek, nagy környezetszennyezést okozva.

A szállítás pedig drágább volt, mint maga a konténer: „Budapest–Sopron-viszonylatban – ha például a Volt fesztiválra bérel valaki konténert – a havi bérleti díj 70 ezer forint, a szállítás 300 ezer forintba kerül. Nem a szolgáltatást fizeti ki a vevő, hanem a logisztikát. Mi ezt az összeget csökkentjük nyolcvan százalékkal úgy, hogy a Continest konténereket össze tudjuk csukni és ki tudjuk nyitni pár perc alatt” – mondja a vezérigazgató, hozzátéve, hogy ilyen paradigmaváltásra a logisztikában eddig nem volt példa.

Nem kell többé levegőt szállítani

Bár léteznek hasonló megoldást alkalmazó kínai gyártmányok, az biztos, hogy minőségben, technológiai összetettségben és a biztonságos működés tekintetében messze elmaradnak a magyar szerkezettől. Tegzes Dániel stratégiai igazgató hangsúlyozza, hogy a műszaki tartalom különösen fontos, abból is elsősorban a kiváló biztonsági és energiahatékonysági jellemzők. Az előbbi eléréséhez például meg kellett oldani, hogy a legegyszerűbb kiképzésben részesülő katona vagy a legrészegebb külföldi fesztiválozó se tudja magára borítani az építményt. Nem véletlenül beszélnek katonákról és fesztiválozókról, hiszen a konténereket nem áruszállításra, hanem átmeneti munka- és lakóhelyként hasznosítják. Fesztiválon, építkezésen, katonai küldetés során, katasztrófa helyszínén lehet szükség a hagyományos merev vázas konténernél némileg drágább, de rendkívül mobil és alacsony szállítási-raktározási költségű szerkezetre. A GDP-arányosan védelemre legtöbbet költő ország, Izrael a bemutatót követően két héttel már közös projektben teszteli a magyar cég megoldását, „ennyire fontos neki, amit csinálunk”.

Az igazgatók az alaptechnológiát 2016-ban egy holland mérnöktől vásárolták, aki korábbi üzleti sikertelensége miatt nem akarta találmánya gyártását elkezdeni – és aki azóta is velük dolgozik. A Continest továbbfejlesztette a tervet, és már 2017-ben megjelent konténereivel a Sziget fesztiválon, 2019-ben pedig a svédországi alpesisí-világbajnokságnak volt a beszállítója. Ezenkívül a normandiai partraszállásról megemlékező amerikai hadseregnek is adtak szállást a fiatal magyar cég konténerei.
Az acélszerkezetet többségében magyar alvállalkozók gyártják, a végső összeszerelést cégen belül végzik. Felmerül a kérdés, hogy hogyan tud majd a kis magyar vállalkozás Ázsiába és Amerikába konténereket exportálni, de erre nincs is minden esetben szükség. Az is elég, ha a gyártási tudást adják el a külföldi partnereknek. „Készülünk arra, hogy távoli országoknak technológiatranszfert nyújtsunk. A teljes gyártástechnológiát, a terveket, a minőség-ellenőrzési rendszereket, de akár egy konténergyárnak a terveit is át tudjuk adni olyan országoknak, ahová nem érné meg exportálni a terméket” – mondja a stratégiai igazgató.

Sátor helyett konténer

A fesztiválpiacra gyorsan, könnyen be lehet kerülni – hiszen ott csak az a fontos, hogy határidőre tudjanak szállítani –, így az árrés is kicsi. A Continest termékmarketingje elsősorban a katonai erőket célozza. 2019 tavaszán eljutottak egy ENSZ beszerzési konferenciára, New Yorkba, ezen az eseményen nyílt lehetőségük szélesebb körben bemutatkozni, ma pedig már hadseregek tesztelik a konténereket, és a NATO-val is egyeztetnek. A honvédségnél és a katasztrófavédelmi szervezeteknél a fesztiválpiacinál szigorúbb elvárásoknak kell megfelelni, magasabb a belépési küszöb, de miután egy cég beszállítóvá válik, hosszabb távú szerződésekre, nagyobb volumenekre számíthat. Ráadásul a katonaságnak nem az ár az elsődleges, hanem a minőség, a biztonság és a politikai szempontok – az országokat vezető politikusok mindenáron el akarják kerülni, hogy katonáik haljanak meg külföldön. „Nagyon sokáig a sátor dominált a fegyveres erőknél mint infrastruktúra-rendszer. Ma már a NATO-országokban a sátor használata egyre inkább háttérbe szorul, a konténeré pedig előretör. A holland hadsereg már nem mozgósít katonát, ha a küldetés során használt hálókonténerek nem golyó- és repeszállók; nem engedheti meg magának a kormány, hogy a nem megfelelő biztonsági megoldások miatt haljanak meg katonái a külföldi missziókban” – magyarázzák.

A közel-keleti katonai küldetések során szinte csak konténeres bázisokat építettek, de annyira drága volt a mozgatásuk, hogy a telepek nagy részét, a több tízezer eurót érő konténereket otthagyták a helyszínen, mert visszahozni drágább lett volna. A sátrak használata a könnyű szállíthatóság miatt előnyös volt, de csak addig, amíg meg nem jelent a magyar összecsukható konténer. „Ma már a konténer szállíthatósága jobb, és felállítani is egyszerűbb, mint a sátrat. Összecsukott állapotából mindössze három–öt perc egy konténert üzembe helyezni” – mesélik.

A klímaváltozás miatt a világon a jövőben milliók veszthetik el otthonukat, ezért a Continest fókuszában a hadiipar mellett a katasztrófavédelem áll, és az összes olyan nemzetközi ügynökség a USAID-től az ENSZ-ig, amely szóba jöhet a konténer felhasználása tekintetében. „Ezek a szervezetek egyre többször szembesülnek azzal, hogy emberek otthona pillanatok alatt megsemmisül. Hónapokban mérhető, míg újra szállást sikerül nekik adni. Óriási nehézség, hogy ma nem tudnak gazdaságosan és gyorsan telepíteni azonnal felhasználható infrastruktúrát.” Már ahhoz is hihetetlen méretű raktárak kellenek, hogy háromezer embert elszállásoljanak – a magyar cég viszont egy normál konténer helyén tízet tud tárolni.

A világpiac nem nézi, honnan jöttél

A Continest komoly támogatást kapott itthon is: „Úgy kerültünk New Yorkba, hogy felvettük a kapcsolatot a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági osztályával. Bementünk, elmondtuk a célpiacainkat, és meglepő módon komoly helyzetelemzést kaptunk tőlük.” Az elemzésekre vissza is jeleztek, és kapcsolatban maradtak a minisztériummal. „A külügyes kollégák megdicsértek minket, kifejtették, szokatlan, hogy egy cég proaktív, elmondja, mire van szüksége, és a kapott anyagra még visszajelzést is ad.” Ők is elismeréssel szólnak a külügyes exportfejlesztési főosztály vezetőiről, mert „olyan munkát végeztek, amely alapján előre lehetett lépni”.

Az igazgatók igyekeznek is használni a külügyes szakemberek hálózatait, de nyilván elsődlegesen a termék kvalitásai­ban hisznek. „Az export és a technológiatranszfer nekünk rendkívül fontos, saját pénzből és saját időből megyünk, repülünk és dolgozunk.” Úgy látják, a pitbullmentalitás a sikerük titka, és a legtöbb esetben a hazai cégekből éppen ez a beállítottság hiányzik. Miközben a Makronómnak nyilatkoznak, éppen Lengyelország felé autóznak, egy jelentős angol hadiipari vállalat konferenciájára, a következő napon munkareggelit tartanak az általuk meghívott harminc európai katonai logisztikával foglalkozó tisztnek, onnan Londonba repülnek, és péntek este érnek majd haza. „Iszonyú energiába kerül az export, utána kell menni, de a munka előbb-utóbb meghozza az eredményt.”

Tegzes Dániel úgy látja, a startupos és kisvállalkozói panaszkultúrában benne van, hogy milyen nehéz piacra jutni, „de oda kell menni, ezt csak úgy lehet”. A másik gyakori vállalkozói panaszként azt hallja, hogy itthonról nem lehet elérni nagy sikereket. „Pedig igazából külföldön senkit nem érdekel, hogy Magyarországról vagy Hollandiából jöttünk. Nyilván rengeteg esetben segít, hogy vannak holland és izraeli partnereink, de soha semmi baj nem volt abból, hogy Magyarországról jöttünk. A világpiac azt nézi, hogy mit hoztál, nem azt, hogy honnan jöttél. Ha kimegyünk egy kiállításra, akkor folyamatosan jönnek hozzánk az érdeklődők, mert nem a sokadik bitcoinrendszert akarjuk eladni, vagy újra feltalálni a kereket. Olyat árulunk, amire kíváncsiak, de ettől még utána kell menni minden lehetőségnek, mint a vadászkutya.” A síszövetségi elnökségi tag, thaibokszoló Kis-Márton Vidor hozzáteszi, hogy ki kell mozdulni a komfortzónából, ő például a nyilvános beszédet oktató segítségével tanulta.

Megcsinálták a lehetetlent

A két igazgatónak az elmúlt három évben a huszonnégy órás munkaidő sem volt elég. „Úgy nem lesz piac, sem ügyfél, ha a komfortos életünket próbáljuk meg élni. El kell felejteni, hogy öt munkanap van. És meg kell próbálni elmenni a falig. Két csődközeli állapotunk volt, mielőtt megkaptuk a tőkeinjekciót; nem azért, mert rosszul menedzseltük az erőforrásainkat, hanem azért, mert ennyire feszített volt a tempó.” Így érhették el, hogy szentendrei cégként, előzetes referencia nélkül beszállítók lehettek az alpesisí-világbajnokságon. A bajnokságra egyébként Vidor mondott igent, Dániel nem biztos, hogy vállalta volna. Utólag úgy látja, hogy „nem azt kell nézni, miért nem lehetséges. 

Mindenáron módot kell találni arra, hogy ha már megnyertünk egy munkát, akkor csináljuk meg nagyon jól.” Már aláírták a szerződést, de még nem voltak készen a konténereik, és pénzük sem volt a gyártásra. Dolgoztak egész karácsonykor és szilveszterkor is, végül sikerrel jártak. Kétszer „rúgták ki” őket a versenyről, és kétszer könyörögték vissza magukat, majd megcsinálták a lehetetlent. Százhuszonkét konténert kivittünk egy közép-svédországi semmi közepére nyolc kamionnal negyvenegy helyett, hét nap alatt építettük fel a telepet hóviharban, és ötvennyolc óra alatt bontottuk le és hoztuk el. Ez olyan teljesítmény, amilyet előttünk és utánunk sem csinált meg senki, ezt már katonai döntéshozónak meg lehet mutatni.” Ez jelenti a referenciát, amely miatt ma mindenhol számolnak velük, már a Google-lal is elindult egy projektjük, és valószínűleg ott lesznek a konténereik a nyári futball-Európa-bajnokságon is. Azt is megemlítik, hogy egy innovációs versenyen informatikai és biotechnológiai cégeket megelőzve nyertek második helyet egy „sima konténerrel”.

Az igazgatók jól sáfárkodnak a referenciákkal és a versenygyőzelmekkel. „Minél többet dolgozom, annál szerencsésebb vagyok” – összegez Kis-Márton Vidor, hozzátéve, hogy azért vannak jókor jó helyen, mert mindenhova elmennek, ahová értelmét látják: tavaly 365 nap alatt 200-szor repültek. 

Címlapkép: Földházi Árpád