Iráni külügyminiszter: Nem ijedünk meg az amerikai elnök fenyegetőzésétől

2018. július 24. 07:34

Visszavágott Trump fenyegetésére az iráni külügyminiszter.

2018. július 24. 07:34

Visszavágott Donald Trump amerikai elnöknek a Twitter mikroblogon közzétett fenyegetésére Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter. Az ugyancsak a mikroblogon hétfő este kiposztolt válaszüzenetében egyebek közt értésre adta: nem ijednek meg az amerikai elnök fenyegetőzésétől.

Zaríf az iráni atomprogram korlátozását szolgáló, 2015-ben született többhatalmi megállapodásból történt amerikai kilépésre célozva közölte: a világ már hallott ennél is nagyobb lármát néhány hónapja. Hozzátette: „az irániak pedig – jóllehet a civilizáltabbak – negyven éve hallgatják”. Ezzel vélhetően a Teherán és Washington közötti ellenséges viszonyra utalt, amely az 1979-es iráni forradalom kitörésével alakult ki a két ország között.

Az iráni diplomácia vezetője a perzsa nemzetről szólva leszögezte: „már ezer éve itt vagyunk és láttuk, ahogy birodalmak megbuknak, köztük a miénk is, amely viszont tovább áll fent, mint egyes országok teljes létükben. Legyetek óvatosak!”.

A Twitteren lefolytatott diplomáciai perpatvar előzménye, hogy Haszan Róháni iráni elnök vasárnap óva intette az Egyesült Államokat a Teherán elleni ellenséges politika folytatásától, mondván: „egy háború Iránnal minden háború atyja lenne”. Az iráni elnök nem zárta ki a megbékélés lehetőségét sem Washingtonnal, Trump azonban Róháninak címzett, csupa nagybetűvel írt üzenetében figyelmeztetett: „Soha többet ne fenyegessétek meg az Egyesült Államokat, különben olyan következményeket fogtok elszenvedni, melyekre még nem volt példa a történelemben. Többé nem olyan ország vagyunk, amely elviseli háborodott és erőszakra bujtó szavaitokat. Legyetek óvatosak!”

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a hun
2018. július 24. 09:16
"Többé nem olyan ország vagyunk, amely elviseli háborodott és erőszakra bujtó..." Van ebben valami népmesei báj...mikor az USA elnöke más ország erőszaktevéséről papol. hypocrite dick!
Spiler
2018. július 24. 08:33
Levegőből nem lehet háborút nyerni, az USA főleg rombolni és pusztítani, gyilkolni szokott. Vietnám, Irak, Afganjsztán, Szíria, Líbia...
3M..
2018. július 24. 07:50
Trump úgy tűnik elveszítette a kapcsolatát a külvilággal. Képtelen mérlegelni. Irán esetleges ellencsapása Amerika teljes megsemmisülését jelentené. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!