Autista szereplővel bővül a Szezám utca

2017. március 21. 10:08

Áprilistól autista szereplője is lesz a Szezám utca című, gyerekek számára készülő amerikai tévésorozatnak – számolt be róla hétfőn a BBC News.

2017. március 21. 10:08

Az új karakter egy Julia nevű kislány, akinek narancssárga haja és egy játék nyuszija van. Juliát a gyerekek már ismerhetik digitális és nyomtatott formátumban korábban megjelent mesekönyvekből. A vele készült első tévés epizódot áprilisban mutatják be az HBO és a PBS csatornán az Egyesült Államokban.

A diagnosztika fejlődésével az autista esetek száma Amerikában az utóbbi években meredeken emelkedett, a hivatalos statisztika szerint jelenleg minden 68 amerikai gyermek közül egy autizmussal él. A fiatal közönségnek azonban korántsem egyszerű feladat elmagyarázni, hogy mit is jelent ez az állapot.

Az ötven éve futó népszerű sorozat egyik szerzője, Christine Ferraro elmondta: az ötlet felmerülésekor az volt a legfontosabb kérdés, hogy hogyan beszéljen a sorozat az autizmusról, már csak azért is, mivel nagyon nehéz meghatározást adni, ugyanis minden autista eset különbözik a többitől.

A bemutatkozó epizódban Julia viselkedésében néhány jellegzetes autista vonás jelenik meg: például amikor a Nagy Madár bemutatja őt, úgy tűnik, mintha Julia nem venne róla tudomást. Mikor ettől a Nagy Madár zavarba jön és úgy véli, hogy Julia talán nem kedveli őt, a többiek megnyugtatják, hogy nem erről van szó, csak Julia kicsit másként reagál a dolgokra. Amikor pedig a kislány ugrálni kezd, a többiek kitalálnak egy olyan játékot, amelyben mind együtt ugrálhatnak.

A Juliát mozgató bábos, Stacey Gordon, akinek autista a fia, fontos dolognak tartja az autista szereplő bevonását a sorozatba. Szerinte sokat segít, ha a gyerekek nem az osztályban találkoznak először ilyen viselkedéssel, hanem a televízióban látják. „Lehet, hogy nem aggódnak majd, ha kiabál, mivel tudják már, hogy csak másként játszik és minden rendben van” – fűzte hozzá. 

Ferraro elmondta: szeretné, ha az új lány a sorozat egyik főszereplőjévé válna, akit mindenki csak Juliaként ismer, és nem úgy, mint „az autista gyerek a Szezám utcából”.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!