Merre tovább, amerikai konzervatívok?

Békés Márton történész, a Jobbklikk szerkesztője, az Amerikai konzervativizmus: Egy kisiklott ellenforradalom című kötet szerzője (akinek nemrég jelent meg Az utolsó lázadás című munkája – itt olvasható vele a Mandiner interjúja) az amerikai konzervativizmus szerkezeti vitáit bemutató előadásában kifejtette: ezek a viták olyanok, mint amikor különféle indián törzsek harcoltak Amerika földjén. Az amerikai konzervativizmus Ronald Reagan elnökségéig összetartott, összefogott, képviselői igyekeztek megtalálni a közös pontokat, azóta viszont egyfajta „dekonstruálódás” megy végbe. 

 

Békés szembeállította a Russell Kirk által képviselt intellektuális konzervativizmust a William F. Buckley által képviselt mozgalmárabb, a politikába közvetlenül belefolyó konzervativizmussal. Mint rámutatott: kettejük hozzáállásbeli ellentéte nem fejezhető ki jobban annál, minthogy míg Kirk gótikus rémregényeket írt, addig Buckley krimiket. 

 

Ugyanakkor jelenleg szellemi megújulásra van szükség az amerikai konzervatív terepen, amire az összefogással együtt jó lehetőséget ad a Obama-rezsim, hiszen itt felmutathatják szakmai és szellemi fölényüket például a külpolitikát illetően, az „Obama-féle töketlenkedéssel” szemben. A megújuláshoz viszont új nyelv kell, mert a nyolcvanas évek nyelve elavult, és be kell fogadni olyan témákat, mint a környezetvédelem és a biotechnológia, a mai fiatal amerikai konzervatívok ugyanis bátran kritizálják a biotechnológiai nagyvállalatokat. Békés rámutatott: számos amerikai konzervatív gondolkodó nonkonform és többszörös kisebbségi volt. Emellett Békés a kommunitárius attitűdű konzervatívokat tartja a leginkább innovatívnak és szellemileg érdekesnek. Szerinte sem Amerikában, sem itthon nem kell attól félni, ha többféle konzervatív áramlat létezik egyszerre, amelyek egymással is vitát, párbeszédet folytatnak. 

 

Szilvay Gergely, portálunk munkatársa egy kortárs amerikai vitát mutatott be a liberális demokráciáról. Michael Baxter, a DePaul University professzora egy 2013-sa cikkében azt fejtegette: az amerikai állam maga alá gyűrte a moralitást, így a hiteles politikai erényekhez szükséges erényeket a modern állam aláássa. Ezért a közjót ma csak kicsi, gyakorlatorientált közösségekben lehet elérni és ki kell vonulni a magaspolitika szféráiból. A konzervatív, washingtoni Ethic and Public Policy Center vezetője, George Weigel erre azzal reagált: a liberális politika olyan képviselői, mint Nancy Pelosy demokrata párti politikus és Joe Biden, Obama alelnöke, nem fogják követni Baxtert „a sivatagba”, azaz nem szabad üresen hagyni a magaspolitika szféráját.

 

Patrick J. Deneen, a Notre Dame University professzora Fenntarthatatlan liberalizmus című, a First Things folyóiratban közölt eszmefuttatásában viszont azt próbálja kimutatni, hogy a liberalizmus belső ellentmondásoktól terhes, ezért szükségszerűen kudarca van ítélve. Szerinte a liberalizmus erényei, az alkotmányosság, joguralom, választási szabadság, szabad piac valójában középkori eredetűek, és nem szükséges megvalósításukhoz a liberalizmus. Ami viszont a lényegéhez tartozik, az az individualizmus, ami az egyén semlegesen megítélt választását és az emberi természettel való szembefordulást vallja, ami védtelen egyénhez és az egyre nagyobb államhoz vezet, hiszen az államnak biztosítania kell az egyén vágyainak kielégülését, valamint fel kell szabadítania a kisközösségek „elnyomó” szabályai alól. A megoldás a visszatérés a föderalizmus erőteljesebb formájához, a közösségek önrendelkezésének és egyáltalán megerősödésének biztosításához, ahogy azt Alasdair MacIntyre, Az erény nyomában című munka szerzője, illetve Robert Nisbet szociológus, konzervatív gondolkodó ajánlja, aki „a társadalmi csoportok laissez-faire”-jéről beszél.

 

Paul J. Griffiths teológus azzal válaszolt Deenen felvetéseire: a politikai elméleteknek tulajdonított túlzó magyarázóerő maga is a liberalizmus terméke, és egy posztliberális társadalomban sokkal inkább gyakorlatiasan, adatközpontúbban kell kezelni a politikai problémákat, azaz jó statisztikákra lesz szükség.

 

Robert T. Miller, az iowai egyetem jogászprofesszora szerint Deneen egyrészt „morális rémálomként” festi le Amerikát, ami egyoldalú kép; másrészt viszont mesterével, Alasdair MacIntyre-rel együtt ugyan igaza van a filozófiai elemzésben, ám nem vesz figyelembe egy szempontot. A túlnyomó többség számára a liberális demokrácia nem filozófiai megalapozottságú világnézeten nyugvó berendezkedés, hanem egyszerűen a különféle nézeteket valló, életmódot élő közti emberek gyakorlati kompromisszumainak eredménye, és így sem egyetemesnek, sem konzisztensnek nem kell lennie. Ilyen praktikus, kompromisszumos megoldásként pedig a liberalizmussal szemben állók is elfogadhatják. A Deneen által vázolt morális hanyatlás pedig nem egy liberális filozófia elkerülhetetlen következménye, hanem a technikai fejlődés által létrehozott lehetőségek kihasználásának köszönhető.

 

Válaszolt Deneennek Nathan Sluether, a Hillsdale College filozófiaprofesszora is, aki szerint az absztrakt szerződéselméleti, valamint a hagyományt, szabadságot és közösségeket harmonikusan összeegyeztethetőnek tartó, ám az univerzális igazság megismerhetőségét kétségbe vonó klasszikus liberalizmus mellett létezik egy természettörvényre alapozott, konzervatívok által is elfogadható liberalizmus. Ezt vallotta szerinte II. János Pál és XVI. Benedek pápa is. A politika és a történelem pedig nem deduktív módon működik, nem lehet a folyamatait pusztán a filozófiából levezetni.

 

Szilvay Békéshez csatlakozva rámutatott: Sluether és Miller meglátásaival együtt Deneen diagnózisa és a kommunitarizmus akár itthon is megfontolandó felvetésekkel élt.

 

A konferencián felszólalt még Karácsony András, az ELTE rektor-helyettese, Frenyó Zoltán, majd Turgonyi Zoltán, az MTA Filozófiai Intézetének főmunkatársai és Tóth Zoltán József, az NKA docense, akik mindannyian Molnár Tamásról beszéltek. A konferenciát Pogrányi Lovas Miklós előadása zárta Russel Kirk és Edmund Burke nézeteinek összevetésével.