A nyugdíjas útja végén a temető áll. Bármennyi elismerésben volt is része aktív korában, a halálban mindenki egyenlő lesz, egymásnak sorstársa. Ha ezt kiterjesztenék a nyugdíjak összegére is, sok ellenvetésem nem lehetne ellene. Egy takarítónő gyógykezelése, gyógyszereinek kiváltása éppúgy viszi a pénzét, mint a miniszterét. (Van még „közgygógy”?) Csakhogy keményebb érvágás az előbbi részesedéséből. Nem volnának igazi érveim amiatt, hogy a nyugdíjak szóródását egy kicsit megnyessék az okosok.
2. A pápa egyetlen iránymutatást adott ki, aminek állítólag nekimentek a közgazdászok. Utóbbiak a szabad piacgazdaságot védik, s úgy érvelnek, hogy a nagyobb GDP-ből több marad a szerény jövedelműeknek. A pápa pedig úgy véli, hogy nem a pohárnyi folyadék csordul túl, ha teli van (jövedelemmel), hanem a poharat cserélik nagyobbra, s nem csordul ki semmi. Magyarul, a növekvő gazdasági mutatók ellenére nyílik az olló a szegények és gazdagok jövedelmei között. A pápa az élelmiszerek és egyéb termékekkel folyó mérhetetlen pazarlást is bírálja.
Én is úgy vélem, hogy a gazdagság mértéken felüli igénylése a föld kirablásával jár, és mint ilyen erkölcstelen, mert tönkreteszi az utódok életterét. Tényleg tudomásul kellene venni, hogy a fogyasztói társadalomnak befellegzett. Saját vesztünkbe rohanunk, és ez nem túl értelmes attól az embertől, aki homo sapiensnek nevezi magát.”