Páratlan páros a Duna partján

Esztergomban és a Pilis környékén van valami. Nem tudjuk, hogy pontosan mi, ugyanis ellentétben az elszánt materialistákkal és ateistákkal, akik vallásosan hisznek a „nincsben”, nem mernénk kijelenteni, hogy mi is a genius loci legősibb eredője itt; de hogy különleges, szívbe markoló a táj, az bizonyos. S aki sokat utazik a tágabb hazában, a Kárpát-medencében, jól tudja, hogy már a levegőben, a földben és persze a házakon, az épített tereken át is érezhető, hogy mennyire magyar egy környék.

Kalotaszegen, Zemplénben, a Csallóközben vagy a Hargitán, esetleg Somogyban nem kell GPS ahhoz, hogy az ember másokkal való találkozás nélkül is tudja, több mint ezer éves magyar vidéken jár. Mert a tájnak is van rá jellemző lelke, szelleme. Esztergom évezredek óta keresztúton fekszik, a római limes szerves része volt, lépten-nyomon felforrt körülötte a történelem, és aztán a múltunkban is megkérdőjelezhetetlenül fontos szerepet játszott. Szerény méretében is nagyvonalú: a kereszténység ledönthetetlen bástyája és hatalmas összeütközések szemtanúja: süllyedt el itt oszmán had utat nyitva Budára, és zuhant le szovjet repülő is 1945 telén a légvédelem tüzében. A bazilika fenségesen uralja a Duna látképét, és azt üzeni, hogy más időszámítás is van a miénken kívül.