Magyarország nyerésre áll! – Fürjes Balázs a Mandinernek

Hogy áll a vébé a félidőhöz közeledve?
Nyerésre! De most kell igazán észnél lenni. Ha már a verseny lefújása előtt elhisszük, hogy győztünk, akár el is veszíthetünk mindent. Láttunk már ilyet. Féltávnál érthetően jön a fáradtság, nehezebb koncentrálni, de még messze a cél. Most kell még mozgósítani minden maradék energiát. Érdemes, mert nagy győzelem kapujában állunk: ha megmarad az összeszedettség, minden esélyünk megvan a sikerre. Ha így folytatjuk, világsiker lesz a vége.

Mi az, ami már zsákban van?
Elismerésünk a magyar atlétáknak, az önkénteseknek, a szurkolóknak. Az ő teljesítményük már most elvitathatatlan. Félszáz magyar versenyző áll rajthoz, már a felkészülésen is sorra dőltek a magyar rekordok, személyes legjobb eredmények. A magyar atlétika élt az eséllyel, hogy hazai pályán mutassa meg, mit tud – jól dolgozott a Magyar Atlétikai Szövetség. A vébé sikerében oroszlánrészt vállal Magyarország 2500 új nagykövete, az önkéntesek. Versenyzőink mellett ők is a hazánkat képviselik, és megmutatják, milyenek vagyunk, de legalábbis, hogy milyenek tudunk lenni, ha akarunk. Mindig frissek, barátságosak, segítőkészek – mi már megszoktuk, de a külföldi vendégek egyfolytában áradoznak róluk. A közönség pedig varázslatos, kiszurkolja a legjobbat a versenyzőinkből.

Akik nagyon hálásak is ezért…
Megható és lelkesítő, ahogy a magyar szurkolók és a magyar versenyzők egymásra találnak, ahogy sportolóink nyilatkoznak a szeretetről és a buzdításról, amit a szurkolóktól kapnak. Zseniális volt, amit Molnár Attila mondott, miután káprázatos országos csúccsal bejutott a 400 méteres síkfutás elődöntőjébe: „Az utolsó százon nem én futottam, hanem mi, magyarok!” Igen, Attila, együtt futjuk ezt versenyt, és együtt állunk nyerésre. Ahogy Novák Katalin köztársasági elnök is mondta a megnyitón: jó, hogy képesek vagyunk egységben, egyetértésben megcsinálni és megélni a vébét.

Valódi az egység és az egyetértés? Tényleg nincs már vita?
A vita természetes, sose szabad félni tőle. Bele kell állni. Itt is így volt: 2019-ben a friss baloldali városvezetés azt mondta se vébé, se barnazóna-zöldítés, se atlétikai központ. És akkor elindult egy mozgalom, hogy megmentse a rendezés ügyét, Oszkó Péter, Kemény Dénes, Baji Balázs, Miklósa Erika, Merkely Béla professzor, Gécsek Tibor, Gyurta Dániel, Baráth Etele, Rost Andrea és sokan mások szálltak vitába a baloldali városvezetéssel, és megvédték a vébét. Érveltek, hogy miért jó dolog ez, és miért lenne óriási károkozás, ha Magyarország szavát szegve visszalépne.

Ez elég volt?
Nagy szerepük volt a megegyezésben, jó, hogy hangot adtak a véleményüknek. És mi is meghallgattuk egymást, megértettük a másik szempontjait, a város és az ország érdekét. Meg­kockáztatom: ebben mindkét oldal felelősen viselkedett. Én akkor Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár voltam, leültünk és tárgyaltunk a budapestiek és a ferencvárosiak által frissen megválasztott polgármesterekkel. Ehhez kétségtelenül kellett türelem, nyitottság és az, hogy az ember ne csak a maga igazát hajtogassa. Megállapodtunk, 2020 februárjában pedig Karácsony Gergellyel és Gyulai Miklóssal közösen pecsétes-fejléces papíron értesítettük Sebastian Coe-t, a nemzetközi szövetség elnökét: elhárult a veszély, teljes az egyetértés, mindenki támogatja a vébét.

De majdnem felborult a megegyezés, amikor Karácsony Gergely a vébé előtti hetekben szószegőnek nevezte a kormányt, és tüntetni készült a világ­esemény megszervezése ellen. Mi történt?
Azt hiszem, mindenkinek jó, hogy ez elmaradt, magának a főpolgármesternek is. Budapestnek és Magyarországnak biztosan. Kipattant egy vita, egy ideig ment a lövöldözés, aztán győzött a józan ész: újra leültünk, beszéltünk, és egyetértésre jutottunk, eloszlattuk a viharfelhőket. A főpolgármester a házigazda város, Gulyás Gergely a kormány képviseletében vett részt a tárgyaláson, én pedig már csak mint a világbajnokság társelnöke. Kellett megint kitartás és türelem, de a lényeg, hogy sikerült visszaállítani az egyetértést és egységet. Jó ez így: nagy ügyeket csak nagy egységben lehet sikerre vinni.

De mi volt az eredeti megállapodás, mi volt a vita lényege, és mi lett a megoldás?
2019-ben a kabinet vállalta, hogy az évek óta futó Egészséges Budapest kormányzati programban öt éven keresztül 50 milliárd forintot juttat a kerületi önkormányzatoknak egészségügyi fejlesztésekre és beszerzésekre, valóban a közparki funkció dominál a tervezett fejlesztésben, a parkban megvalósulnak a ferencvárosi önkormányzat által javasolt többlet­elemek. Minden így történt, a főváros 20 milliárd forintot meg is kapott a fejlesztésekre. A korona­vírus-járvány és a háború miatti gazdasági kihívások okoztak nehézségeket, erre a budapesti vezetés azt mondta, megszegték a megállapodást. A kormány azzal érvelt, hogy az utóbbi két évben csak a brutálisan megemelkedett energiaszámlák kifizetésére az eredeti összeg dupláját biztosította a budapesti rendelőknek, kórházaknak. Augusztus közepén a megállapodás megerősíttetett, a megindult rendelőfejlesztésekre soron kívül pénzt kapnak a kerületek, idén akár közel 7 milliárd forintot, és a továbbiakat is egyeztetik. Van, akinek eszébe juthat a vihar esete a pohár vízzel, de a lényeg, hogy lett béke és egyetértés.

Akkor végre a világ egyik legnagyobb sport­eseményén a sporté lehet a főszerep?
Pontosan! És a sportolóké, köztük a tényleg zseniális magyar csapaté. Felemelő volt, ahogy vasárnap, a nemzeti ünnepünkön szinte telt ház előtt nyert bronzérmet Halász Bence kalapácsvetésben, lett a világ negyedik legjobbja Krizsán Xénia, és szerezte meg futamgyőzelemmel a tizedik helyet Nemes Rita hétpróbában. Klekner Hanga rúdugrónk is megjavította egyéni rekordját, Halász Bence éremátadása pedig egészen megható volt hétfőn.

Számokban mi a mérleg?
202 ország képviselteti magát, erre más sportág világbajnoksága nem képes, az úszásé közelíti egyedül. Ilyen egyetemes jelenlét csak az olimpiákon van; összehasonlításul, Rióban volt 206, Tokióban 205 résztvevő nemzet. 2200 versenyző áll rajthoz, jóval több mint 300 ezer jegyet már eladtunk, talán ostromolni fogjuk a 400 ezret, ez a nemzetközi szövetség minden várakozását meghaladja. Az eladott belépők bő felét vásárolták meg a magyar szurkolók, a másik felét külföl­diek. Minden kontinensen vettek jegyet, száznál is több országból jöttek nézők. Sebastian Coe és a nemzetközi szövetség becslései szerint csak a tévében és az interneten 1 milliárd néző kíséri figyelmemmel a közvetítést és ezáltal Budapestet. A vébé 500 ezer vendég­éjszakát hoz a magyar szállodáknak, a vendégek költése, fogyasztása milliárdokat a magyar kiskereskedelemnek, vendéglátásnak. A ferencvárosi Duna­-parton 150 ezer négyzetméteren gyógyítottunk be egy éktelen tájsebet, újítottunk meg egy rusnya, élettelen rozsda­övezetet, és építettünk új közparkot.

Rozsdából született arany, fogalmazott a meg­nyitón Novák Katalin.
A város szebb, zöldebb, élhetőbb lett. Ami megszületett, az sokkal több, mint stadion. Városépítés, szabadidős és sportpark, nagy zöldterület, edzőközpont, szabadidős sporthelyszín éjjel-nappal. Városrehabilitáció a javából, hiszen egy 15 hektáros szennyezett, elhanyagolt terület újult meg minden porcikájában. A rozsda helyén kizöldült a város, a budapestiek újra birtokba vehetik a ferencvárosi Duna-partot. A 35 ezres sportközpont csak a park egyharmad részét foglalja el. A világbajnokság után 15 ezresre visszabontják a stadiont az ideiglenes lelátók eltávolításával, és a helyükön létrejön egy emelt, panorámás, bárki által használható 800 méteres futókör. Emellett az atlétikai központban önkormányzati sport­óvoda is működik majd, az edzőközpontot pedig a közeli patinás egyetemek diákjai is használhatják. Évente néhány hazai és nemzetközi verseny, az edzések, a felnőtt- és utánpótlás-versenysport, az egyetemi és a szabadidős sport biztosítani fogja a parkban felépült atlétikai központ kihasználtságát. A park játszóterei, sportpályái és zöldje, a feltáruló Duna-part pedig kedvenc helye lesz sok budapesti­nek, ebben biztos vagyok.

Valahol azt is nyilatkozta, hogy ez a legzöldebb középület. Miért?
Valóban a Nemzeti Atlétikai Központ Magyarország legzöldebb középülete, száz százalékban megújuló energia biztosítja a hűtést és a fűtést. Ehhez 200 geotermikus talajszondát helyeztek el a földben. Meggyőződésem, ez a jövő, ahol csak lehet, így kell építeni. Mindez olimpiai örökség is egyben: a park és atlétikai központ helyszínét, koncepcióját, funkcióit, fenntarthatóságát még az olimpiai pályázat részeként döntöttük el. Amikor vége lett a projektnek, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Atlétikai Szövetség, a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzat és a kormány közösen úgy gondolta, érdemes megvalósítani a terveket.

Jövőre lesz az a bizonyos 2024-es olimpia, amelynek a pályázatát ön vezette. Lehetett volna a miénk?
Először is: sok sikert Párizsnak, és jövőre is hajrá, magyarok! Másodszor: nem, nem nyertük volna el a 2024-es rendezést. Viszont biztosan elnyertük volna a 2032-es játékokat, és olyan alaposan és hosszan készülhettünk volna, mint senki más. És most nem lenne kérdés, hogy addig meg tud-e épülni egy új budapesti híd, vagy befejezzük-e a hévek felújítását, a közösségi közlekedés teljes járműparkcseréjét és sok minden mást.

Miért állítja ezt ilyen biztosan?
Nem voltunk már ott, és Párizs és Los Angeles versenyében nem lett vesztes, két olimpiát osztottak ki. Párizsé lett 2024, Los Angelesé 2028. Mert egyikük sem veszíthetett, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a franciákra és az amerikaiakra is szüksége van. És a hitelességre. Budapest jól állt, mindhárom körös pályázati dossziénkat leadtuk, kitűnő értékeléseket kaptunk. Mi voltunk a megtestesült Agenda 2020. Ez egy NOB-reform, amely észszerűsíti az olimpiák méretét és költségvetését, s azt célozza, hogy újra lehessenek házigazdák közepes méretű világvárosok is, mint Budapest vagy akár Brisbane. Közép-Európa és Budapest új helyszín lett volna. Ha nem borul fel a kezdeti egyetértés, akkor nem két, hanem három olimpiát osztottak volna ki. Nem is akarták volna, de nem is lehetett volna kihagyni a mindent teljesítő, jó budapesti pályázatot. Csak ott kellett volna lennünk a célban. A felfordulás, ami ezt megakadályozta, olimpiát vett el Magyarországtól.

Lesz még lehetőség?
Nem tisztem megítélni. Most nem ennek van az ideje, túl sok a másféle kihívás. Ha egyszer a két pályázó, a Magyar Olimpiai Bizottság és Budapest városa egyetért, és a magyarok többsége szimpatizál a gondolattal, akkor majd eldönti az ország. Lehet, hogy ez már nem az én nemzedékem kérdése lesz.

Nem túl optimista befejezés…
Realista. Az olimpia nem gyerekjáték. A NOB csak oda viszi, ahol készen állnak, de ez önmagában nem elég. Ez a békeidők legnagyobb eseménye, sok év felkészülés, nem kevés pénz. Csak szilárd alapra lehet ráépíteni. A játékok odaítélése és megrendezése között akár tíz év is eltelhet, ez alatt polgármesterek és kormányok jöhetnek-­mehetnek, az ország, a város helyzete gyökeresen megváltozhat. Képesnek kell lenni rá, de az kevés. Egyetértés, egység, valódi társadalmi támogatottság szükséges. A NOB filozófiája egyszerű: oda megyünk, ahol szívesen látják a játékokat, és ahol biztonságban vannak, minden tekintetben. Minden aspiránsnak tudomásul kell vennie: ez nagy vállalkozás, valóban akarni kell, és készen kell állni egy hosszú, göröngyös útra.

Hosszú volt a világbajnoksághoz vezető út is, olykor göröngyös. Megérte?
Teljes mértékben. Hat év munkája terem most gyümölcsöt. A kézzelfogható hasznokról már beszéltünk, azoknál is fontosabb, hogy jót tesz a lelkünknek. Egy ilyen jelentős esemény, ha közösen belevágunk, és nagy sikerrel meg­csináljuk, ha itthon együtt szurkolhatunk a mieinknek, olyan közösségi élmény, amely összekovácsolja a nemzetet, erősíti a magyarok önbecsülését, önbizalmát és összetartozását. Annyi minden szakít szét minket, és olyan kevés dolog tud összehozni! A sport ilyen. Gyógyít, és nekünk szükségünk van ezekre a gyógyító, erősítő, közösségépítő pillanatokra. Hogy emelt fővel, egészséges önbizalommal és kitartással éljük meg a hétköznapok kihívásait is.

Már csak az új kihívások miatt is: mi kellett a sikerhez?
Sok minden… Ha egyetlen dolgot kell mondjak: csapatmunka. Munka csapatban. A siker tényleg Magyarországé, és mindenki beletett valamit: önkéntesek, szervezők, sportolók, edzők, adófizetők, szurkolók, képviselők, kormány, városvezetés, államfő, kicsik és nagyok. Kiemelt elismerés illeti a Magyar Atlétikai Szövetséget, valamint a szervezőbizottságot vezető Schmidt Ádám államtitkárt és a szervező céget irányító Németh Balázst. Ők lettek a hatéves maratonváltó befutó emberei, átvették a stafétát, és sprintben végigtolták az utolsó évet. Vezetői teljesítményük nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy most óriási siker kapujában álljunk. Le a kalappal, és köszönet mindenkinek, aki segített vagy szurkolt. Úgy tűnik, most tényleg sikerül a legszebb arcunkat mutatnunk egymásnak és a nagyvilágnak. És ha megtettük most, remélem, megtesszük majd máskor is.

(Az interjú hétfőn, az atlétikai világbajnokság harmadik versenynapján készült.)

Nyitókép: Mandiner-archív