Magyarország nem pedofilmosdatóknak való vidék

Az lmbtqxy(p?!)-ideológia képviselői fék nélkül robognak a lejtőn, és – miként arra a Kőszeg-botrány is felhívja a figyelmünket – a szexuális „felszabadítás” logikájában akkor sincs megállás, amikor elérkeznek a pedofíliához. A magyar választók a tavalyi népszavazáson soha nem látott egységben jelezték, hogy a gyermekek védelme nem lehet vita tárgya. Aki pedig ezt nem értette meg – mint a Kőszeg Ferencet mentegető vagy az ügy kapcsán mélyen hallgató balosok –, annak nemcsak az erkölcsi érzékével van baj, hanem a politikai filhallásával is.

A múlt héten nagy felhördülést váltottak ki az SZDSZ-­alapító, egykori országgyűlési képviselő Kőszeg Ferencnek a gyermekek és felnőttek közötti szexuális kapcsolat témájában közzétett gondolatai. Tegyük hozzá: hála Istennek, a magyar társadalom eleddig ellenáll, és hazánkban nem nyert olyan mértékben teret a genderőrület, hogy a pedofilmosdató ki­jelentések fölött csak úgy elsuhanjunk. Ezt az egészséges önvédelmi reflexeit megőrző közeget nevezi a Kőszeg 
Ferenc mellett kiálló Szunyogh Szabolcs bigottnak, az ízlésterror hordozójának, maga a botrányos kijelentéseket tevő egykori politikus pedig gyűlöletkampánynak titulálja a gyermekvédelemmel kapcsolatos kormánypárti kommunikációt.

Ez utóbbi panelt jól ismerjük már, hiszen az üggyel kapcsolatos népszavazást megelőzően széltében-hosszában ezt zengte a teljes baloldal, sőt külföldi szponzorai saját bevallása szerint részint ezért finanszírozták a kampányát. Nem mellékesen az ellenzék ezzel is ahhoz a bő tizenhárom év alatt bejáratott szokásához ragaszkodott, hogy minden, a konzervatív oldal által azonosított nemzeti egyetértési pontot – mint a rezsicsökkentés támogatása, az illegális bevándorlás ellenzése, illetve az Ukrajnában dúló háborúból való teljes kimaradás – igyekszik felrúgni. A politikai következmények egyértelműek: aki nem képes meghallani a választók szavát a voksukat legerősebben befolyásoló kérdéskörökben, az magát taszítja az örök vesztes pozíciójába.

Ami Kőszeg Ferencet illeti, ő a baloldalon máig elismert személyiség, ikon, igazodási pont. Az MSZP és az SZDSZ közös kormányzása idején, 2002. augusztus 20-án megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Olyan, az ország sorsát alapvetően meghatározó kérdésekben tett kinyilatkoztatásokat, mint a migráció ügye, de még a tavalyi országgyűlési választási kampány idején is irányt mutatott az ellenzéki szavazóknak. Ekkor – hogy, hogy nem – a balliberális tábor nagy öregjeként ő is kiállt Márki-Zay Péter mellett, aki Karácsony Gergely hátrasorolása után a washingtoni demokrata körök támogatását is élvezte.

Kőszeget a vele készült, a felháborító mondatok miatt kiterjedt közéleti vita tárgyává váló interjú elején Gulyás Márton is a „demokratikus ellenzék legendás tagjaként” mutatta be. A „legenda” egyebek mellett a nagykorú tanárok és kiskorú diákok szexuális viszonyának témájában arról értekezett, hogy „nem kell feltétlenül a büntetőjog szigorával bánni ezekkel a kapcsolatokkal, mert csak árt a dolognak”, illetve szerinte számos ilyen esetből azért nem lett nagy ügy, „mert hozzátartozott az élethez”. Egy konkrét esemény kapcsán arra a kérdésre, hogy hol megengedhető egy tanárnak diákokkal együtt maszturbálni, úgy vélekedett, hogy az ilyen történetek nyilvános leleplezésénél, illetve a hatósági fellépésnél sokszor „szinte minden jobb”.

Ilyen mondatok hallatán minden jóérzésű szülőnek görcsbe rándul a gyomra, vagy ökölbe szorul a keze, hiszen először mind a saját gyermekeinkre gondolunk. Mi van, ha egyszer ők válnak ilyen borzalmak érintettjeivé? Kőszegről sok mindent elmond az az anekdota, amely szerint mikor a tudomására jutott, hogy az iskolában egy pedofil tanár gyakorta zaklatott fiúkat, a saját fiának azt tanácsolta, ne hagyja magát, azonban ennél ne menjen tovább. A magyar emberek túlnyomó többsége egészen másként gondolkodik. Idén februárban óriási botrány kerekedett abból, hogy egy 39 éves pedagógiai asszisztens azzal kérkedett, hogy egy 15 éves fiú a szeretője. Az Alapjogokért Központ történtekkel kapcsolatos közvélemény-kutatásában a válaszadók egyöntetűen, 95 százalékos arányban elfogadhatatlannak tartották a férfi tetteit, valamint az ilyen típusú kapcsolatokat.

A pedofília elfogadtatása természetesen nem új projekt a baloldali és liberális körökben, pláne a Nyugaton. 1968 neomarxista lázadói más célok mellett a szexuális szabadság kiterjesztését is zászlajukra tűzték, és – mint általában semmire – a gyermekek szexualitására sem tekintettek tabuként. A hatvannyolcasok egyik legismertebbje, az Európai Parlament zöldfrakciójának társelnöki tisztségét 2014-ig betöltő, a magyar kormányt még az utóbbi néhány évben is előszeretettel ostorozó Daniel Cohn-Bendit egyik könyvében egyes szám első személyben számolt be gyomorforgató, óvodás kisgyermekkel szerzett erotikus élményekről. Persze amikor emiatt kérdőre vonták, azt állította, hogy a történetei nem valósak, csak a „tekintélyellenes tiszta provokáció” jegyében születtek „a burzsoázia megbotránkoztatására”. Természetesen az is bőven több a soknál, ha tényleg csak gusztustalan fantáziálásról van szó, de az utóbbi években túl sok hasonló személyiségről – mások mellett Michel Foucault francia filozófusról és Gabriel Matzneff francia íróról – derült ki, hogy nem pusztán pártolta, mentegette a pedofíliát, hanem bizony művelte is.

Kőszeg Ferenc gondolatai éppen ehhez a pedofíliát mosdató irányhoz simulnak hozzá, amely az egyén „felszabadítása” felől közelíti meg az elfogadást, az „új prüdéria” leküzdését. A pedofil cselekmények egy részét szerinte el kell titkolni az erkölcscsősz, ítélkező társadalom elől, mert ezek hozzátartoznak az általa normálisnak gondolt élethez. Az Alapjogokért Központ évek óta figyelmeztet arra, hogy a genderpropagandában mindig van lejjebb, és a következő szint a pedofília elfogadtatása lehet. Ráadásul a határok elmosását, eltüntetését célul kitűző törekvések eredményeit már sajnos túlzottan jól ismerjük, hiszen a fentebb említett, magát efebofilnak (ifjúszeretőnek) nevező pedagógiai asszisztens ugyanezeket az érveket használta, csak éppen a nyilvánosság előtt nem a körúton belüli liberális elit nyelvén szólalt meg. Emlékezetes, hogy miután szembesült az ügye által keltett elemi közfelháborodással, közölte, hogy valójában az őt kritizálók értékrendjével van baj, illetve őt „nem tudja érdekelni”, hogy másoknak az övétől eltér a moralitása.

A gyermekvédelmi népszavazás és a közvélemény-kutatások eredményei arra utalnak, hogy a magyar emberekhez ezzel az őrült filozófiával szemben inkább az a kollektív szemlélet áll közelebb, amely hazánk alaptörvényét is áthatja. Ez a gondolkodásmód nem abból indul ki, hogy az egyén szabadságát a végtelenségig kell növelni, hogy mind szélesebb körben elégíthesse ki vágyait, hanem abból, hogy minden magyar felelős minden magyarért, kivált a gyermekeinkért. Következésképpen az őket érintő veszélyek elhárítása a közösség egészére tartozik, és az erre hivatott szerveknek kötelességük mindent megtenni. Itt nincs helye a pedofília semmilyen formájának, Magyarország nem az a hely, ahol a pedofil tettek elkövetői számot tarthatnak bármiféle elfogadásra, és az lmbtq-lobbi a p-vel is kiegészítheti az így is hosszúra nyúlt betűkollekcióját.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.