Hogyan nyerhetjük meg a következő évtizedet?

A választás után a miniszterelnök egyértelművé tette: az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt a külpolitikai stratégiát részben újra kell gondolni, hozzá kell igazítani a megváltozott körülményekhez. Nem meglepő tehát, hogy azóta háttér­beszélgetéseken, sőt a nyilvánosságban is egyre gyakrabban merülnek fel a stratégiával kapcsolatos gondolatok, felvetések. A kibontakozó vita előremutató és biztató. Ennek során azonban kiindulópontjaink meghatározásánál pontos leírást kell adnunk a valóságról, és el kell kerülnünk, hogy saját helyzetünk esetleges félreértésére építsük a stratégiánkat.

Folytatódik a blokkosodás?

Fenntartással kell kezelni azokat a feltevéseket, hogy a Nyugat hanyatlik, globális kihívói pedig erősödnek. Az Ukrajna elleni orosz agresszió – és a vele párhuzamosan zajló többi esemény – minden tekintetben ennek az ellenkezőjét jelzi. Oroszország azért folyamodott totális erőszakhoz, mert a 2010-es évekre elvesztette azt a képességét, hogy puhább eszközökkel ellenőrzése alatt tartsa Ukrajnát. Abban bízott, hogy katonailag még ki tudja köszörülni ezt a csorbát, de a háború bebizonyította, hogy immár erre sem képes. Az Egyesült Államok egyrészt a legkevésbé sem fél Ukrajnát katonailag támogatni, másrészt a bevetett újabb és újabb orosz haditechnológia rendre elmaradottnak bizonyul az önmagából csak morzsákat mutogató amerikaival szemben.

Az iráni fegyverek is legfeljebb enyhítik az orosz megtorpanást, visszafordítani nem tudják. Kína távol tartotta magát az ukrajnai háborútól, ezért az ő fegyverzetének fejlettsége – az orosszal, az iránival és a nyugatival ellentétben – nem méretett meg. Az amerikai házelnök tajvani látogatásával azonban Washington látványosan tesztelte, hogy a kínaiak mennyire bíznak saját fegyverzetük fölényében. Mikor „intézhetné el” Peking kényelmesebben a tajvani kérdést erőszakkal, ha nem most, amikor az USA le van kötve Ukrajnában? A teszt eredménye világos: az Egyesült Államok kész akár kétfrontos harcot is vállalni, Kína pedig – hála Istennek – jobbnak látja tartózkodni hadereje kipróbálásától.

A háborúk már régóta nemcsak katonai kérdésekről szólnak, hanem az ipari képességek, technológiák nyilvános mérkőzései is. A Nyugat és kihívói kiegyenlített párharca inkább csak a percepciók szintjén létezik, a valóságban közel sem kiegyenlített párharc zajlik, a Nyugat lényegesen jobban áll. Ezért a magyar stratégia kidolgozásánál továbbra is a domináns Nyugatból kell kiindulni. Bár vannak stratégiai tévedések – az energetikai szankcióknak becézett öngól csak egy a sok közül –, ettől még

A manapság hazánkban divatos kifejezéssel, a „blokkosodással” is érdemes óvatosan bánni. Lehet, hogy bekövetkezik, lehet, hogy nem. Az viszont biztosnak látszik, hogy orosz központú blokk jó ideig nem lesz: Oroszország vagy azért nem lesz blokk-központ, mert előnytelen feltételekkel zárja a háborút, vagy azért, mert előbb-utóbb katonai vereséget szenved. Akik egy ilyen blokkban részt vehettek volna, éppen most kezdenek leválni róla, egyelőre Belarusz kivételével. Egy amerikai–kínai blokkosodás az utóbbi években valóban folyamatban volt, de látni kell, hogy a két szuperhatalom kiegyezésének mindkét oldalon fajsúlyos érdekeltjei vannak. A mai helyzetben éppúgy elképzelhető a blokkosodás, mint a két szuperhatalom „váratlan” kiegyezése. Érdemes figyelembe venni például Csin Kang új kínai külügyminiszter – volt washingtoni nagykövet – nyilatkozatait az Egyesült Államokról.

Azt is fontos felmérnünk továbbá, vajon mennyiben vagyunk képesek hatni a világpolitika folyamataira. Elsősorban abban az értelemben, hogy Magyarország képes-e érdemben ellentartani egy esetleges masszív blokkosodási folyamatnak. Érdemes tanulni abból, hogy amikor – a legjobb szándéktól vezérelve – béketeremtőnek ajánlkoztunk az ukrajnai háborúban, egyik fél sem volt nyitott az együttműködésre. A blokkosodás megakadályozása ennél jóval nagyobb falat lenne.

Mindezekkel együtt fontos arra törekednünk,

. Ehhez – precíz stratégia segítségével – ki kell törnünk a közepes fejlettségből, és a világ magasan fejlett országai közé kell kerülnünk, ami alapvetően nem földrajzi kérdés. A periférián maradás vagy központba kerülés, illetve közepes vagy magas fejlettség közötti válaszút a magyar cégek nemzetközi értékláncokban elfoglalt helye (a nagy vagy kis hozzáadott értéket termelő szakaszokhoz tartozás), a nemzetgazdaságban alkalmazott technológiák színvonala, illetve a technológiák szempontjából meg­határozó nyersanyagok felett való rendelkezés alapján dől el. Ez utóbbi kapcsán izgalmas stratégiai feladat például az űrdiplomáciában rejlő lehetőségek kiaknázása. Ezen a területen nemrég Luxemburg új jogszabályt alkotott; törekvéseiben jól tükröződik, hogy a méret nem feltétlenül ítél periferikus helyzetre egy országot.

Az értékláncokban elfoglalt helyünk, illetve technológiai pozícióink alapvetően két tényezőtől függenek: egyrészt saját innovációs képességeinktől, másrészt attól, hogy milyen külföldi technológiákhoz kapcsolódik a nemzetgazdaságunk és a védelempolitikánk. Ezért kell pontos és megalapozott következtetéseket levonni az olyan tragédiákból, mint az ukrajnai háború, melynek során a technológiák és innovációs képességek világméretű, látványos mérkőzése is zajlik. A blokkosodás elkerülése mellett ebben is sikeresnek kell lennünk ahhoz, hogy felzárkózzunk.

A konnektivitás korlátai

Fontos felvetés, hogy innovációs és általános gazdasági pozícióinkat erősítheti a minél több irányú és minél sokrétűbb konnektivitás. Csakhogy a konnektivitás nem lehet egyedül üdvözítő. Egyfelől nem old meg mindent, másfelől kockázatokat is rejt magában. Hogy miért nem gyógyír mindenre: mert a globális versenyben mindenki féltve őrzi saját technológiáját és tudását.
 

A stratégiai partnerek valamiféle rangsorolására pedig mégiscsak szükség van, elsősorban aszerint, mennyire előnyös egy-egy együttműködés.

A minden irányban maximális konnektivitás kockázata, hogy a másik oldalon álló fél többnyire kíváncsi a mi stratégiai értékeinkre. A legkorszerűbb technológiák birtokosai számára nagyon nem mindegy, hogy kinek milyen mértékű bejárása van hozzánk, azaz ki mennyire lát ránk, illetve a hozzánk telepítendő technológiákra. Irreális például egyszerre törekedni maximális konnektivitásra Iránnal és Izraellel, hogy csak egyetlen példát mondjak. Kulcsfontosságú technológiai és innovációs lehetőségeket veszíthetünk el – polgári és védelmi területen egyaránt –, ha a technológiák birtokosai úgy látják, a nemzetközi konnektivitásunk akadályozza az újonnan ránk bízott technológiák „atombiztos” védelmét. A konnektivitás fejlesztésében súlyozni kell az irányok között, ha komolyan gondoljuk, hogy ki akarunk törni a közepes fejlettségből.

Az igazán minőségi befektetések megszerzése szempontjából annak is jelentősége van, hogy mit kommunikálunk a stratégiánkból. Úgy vezérmotívummá tenni a minden irányban sokrétű konnektivitást, hogy közben nem fogalmazunk világosan a korlátjairól, akár hátráltatóvá is válhat, ahelyett hogy – az eredeti szándéknak megfelelően – a fejlődés motorja lenne. Erre fontos figyelni a stratégiáról szóló kormányzati narratíva kialakításánál.

Szövetségépítés szomszédainkkal

Szintén ígéretes a regionális és szomszédságpolitika vállaltan hangsúlyos szerepe a külpolitikai stratégiaalkotásban. Ez a kulturális, nemzetpolitikai és biztonságpolitikai szempontokon túl azért is fontos, mert a közepes fejlettségből való kitörés egyik jelentős forrása lehet a térségi szinergiák kölcsönös kihasználása: kapcsolódás egymás sikereihez, vegyesvállalatok alakítása, közös találmányokra való törekvés. Itt is fontos figyelni azonban a patikamérlegen összeállított kommunikációra, hogy szomszédaink és regionális partnereink pontosan értsék a szándékainkat. Céljainkat úgy kell meghatározni, hogy egyetlen szomszédos ország egyetlen döntéshozó szervében se maradjon kétség azt illetően, hogy a magyar térségi stratégia a közös célok érdekében történő szövetség­építést szolgálja. A célkitűzésnek magától értetődő része kell hogy legyen a kölcsönös kommunikáció javítása Ukrajnával, hazánk megítélése ugyanis az ukrán többség körében kiáltó ellentmondásban áll mindazzal, amit a gyakorlatban tettünk az országért az eltelt egy évben.

Végül maga a cselekvés is fontos kommunikációs eszköz. Ha a térség többi országa felé tovább akarjuk erősíteni regionális politikánkat, fokoznunk kell a magyar kezdeményező- és együttműködési készséget az összes térségi fórumon: nemcsak a V4-ben, hanem a például a Három Tenger Kezdeményezésben is. A sikeres regionális kommunikációhoz alaposan ismerni kell szomszédainkat és a régió többi országát. E célból korábban külön Teleki László Intézetet is működtettünk, ám időközben megszüntették. Érdemes végiggondolni, hogy a formálódó stratégia megvalósítása érdekében nem lehetne-e ezt az egykor nagy tekintélyű intézményt valamilyen modernizált formában újra életre kelteni.

Akármilyen eszközt választunk is, a stratégiai feladat adva van. Meg kell nyerni a következő évtizedet, és ehhez jó és jól kivitelezett tervre van szükség. A kialakulóban lévő nyilvános párbeszéd hozzásegíthet bennünket a helyes stratégia megalkotásához.

A szerző az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. 

Nyitóképen: Hszi Csin-ping kínai és Joe Biden amerikai elnök kétoldalú találkozója a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G20 csoport csúcstalálkozója előtt 2022. november 14-én. Fotó: MTI / EPA / Hszinhua