Boldogok-e a békességszerzők?

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata

Annyi mindenhez nem értek, hogy az már-már sokoldalúság. Geopolitikus sem vagyok, de amikor a szomszédos háború kapcsán valaki – bárki – úgy minősíti a békéért síkra szálló Magyarországot és/vagy annak miniszterelnökét, hogy eszerint Vlagyimir Putyinnal ért egyet, nem csak a szemöldököm szalad magasra. Teológus sem vagyok, de alanyi magyarként (lásd még: európai) és keresztényként is eszembe jut Jézus Krisztus, aki a külsőségekben gazdag Ószövetség helyett lelki síkra tereli és nyolc boldogságban fogalmazza meg az istenhitet. Ez a nyolc megállapítás a mózesi tízparancsolat továbbfejlesztésének és esszenciájának is látszik. (Ennél rövidebb már csak az egymondatos szeretetparancs, amely viszont terjedelménél fogva jelszó, mottó, általános elv, kibontani épp a nyolc boldogság mikrouniverzumává lehet.)

Én értem, persze, hogy akik a fenti putyinos maszlaggal löttyentik le hazánkat, nem feltétlen bibliai igazságok talaján értelmezik a valóságot, de logikailag az orosz elnök volna Isten, ha az ő kottájából játszik Magyarország. Hát, nem az. Ezzel szemben a béke főnevet ejtik talán legritkábban ki oroszok, ukránok, uniós képviselők, NATO-korifeusok és amerikai szereplők. Abrams, F-16, Leopard 2 innen, nácitlanítás, különleges hadművelet, taktikai atomfegyver onnan, ezek bezzeg sűrűn jönnek. Szomorú cáfolat, hogy jelenleg nagyon nincs kinek a szólamait fújnunk, mert a világ egyik fele egymásnak feszül, és vért meg bosszút szomjazik, a másik része pedig közömbös – vagy ami még rosszabb: számolgatja, mint A fülemile szegény bírája, hogy mennyit fütyül neki bármelyik fél. Hiszen maga a konfliktus, és ha muszáj valahogy eldőlnie, akkor a tetszőleges kimenete is tömi majd az ő zsebeit.

Eközben létezik az ENSZ, amelynek elsődleges feladata – tehát FAO-t, UNICEF-et, WHO-t és egyebeket megelőző módon – a mindenkori nemzetközi polémiák kezelése, csitítása, kitárgyalása, befejeztetése, a béke megteremtése és fenntartása, ellenőrzése. Ma is léteznek a világ számos pontján úgynevezett missziók, dekkolgatnak töltött fegyverű ENSZ-katonák ellenőrző pontokon, néhol üdülés jelleggel.

De vajon mi történik a leghevesebb, a legtöbb emberéletet kioltó és vonzatain keresztül – gabona, olaj, lakhatás, munka stb. – rengeteg ember sorsát fenyegető háború esetében? Nem maradt tán kék sisak a New York-i palota depójában,

Esetleg Brüsszellel és Washingtonnal négyszögelve? Hóna alatt paksamétákkal, útitervekkel, megállapodástervezetekkel, mint gyerekkoromban, amikor Kurt Waldheim évekig szisztematikusan összejárta a forrongó Közel-Keletet?

Várjunk csak: kicsoda is ő? Ki a jelenlegi ENSZ-vezér? Hogy hívják? Beugrik valakinek? Segítek: hatodik éve főtitkár, és ez idő alatt történt egy s más globális kihívás, és lám, a WHO-s Gebrejeszusz nevét csak megtanultuk.

António Guterres. Ő a láthatatlan ember. A Szocialista Internacionálé korábbi elnöke, portugál exkormányfő, 1974-es szegfűs forradalmár. Róla van szó, helyesebben róla sincs szó ma sehol. Kérdéseim: egy éve nem néz tévét? Fél a repüléstől? (A Moszkva–Kijev-táv vonaton is megtehető.) Mi tartja vissza, és ha bármi, akkor miért tartjuk mi, ENSZ-tagállamok őt? De menjünk tovább: hol a világ első számú hatalmának első embere az ő megkerülhetetlen felelősségével?

Még él Jimmy Carter, aki Camp Davidben bedobta magát, és majd két hetet töltött Szádáttal és Beginnel – megállapodás lett a vége, hatása máig tart, pedig az USA pártatlansága akkor sem állt fenn. Hová tűnt tehát a békeszerző amerikai elnök, akit két éve Joe Biden alakít?

Nincsenek válaszok. Közben a „magára maradt” egyetlen pápa, Ferenc áthúzta a szent értelmező könyvekben az igazságos háború teológiai igazolását, ez mindkét harcoló oldalnak intés lehet. Ki tudja, talán a fehér reverenda viselője viszi majd a parlamenterek fehér zászlaját?

Magyarországnak kék sisakja nincs, igaza van. Boldogok a békességszerzők – csak magányosak ne maradnának!

Nyitókép: Shutterstock