Joe Biden a Központi Hírszerző Ügynökség születésnapján a Cég pontosságát dicsérte. A szervezet történetében azonban vannak fekete foltok is.
Maráczi Tamás írása a Mandiner hetilapban.
Joe Biden, a veterán politikus, aki harminchat évig szenátorként politizált Washingtonban, majd nyolc évig alelnök volt, 2017-ben, a Fehér Házból való távozása után saját bevallása szerint egy dolgot hiányolt nagyon: a napi hírszerzési összefoglalókat. És valóban, az Egyesült Államok elnöke és stábja részére készített nemzetbiztonsági elemzések a világ megértésének kulcsai lehetnek, bár az emberi hibázás lehetősége még a bolygó legjobban képzett hírszerzési szakembereinél is fennáll – súlyos következményekkel.
A nemzetbiztonsági ügyekben hozandó helyes kormányzati döntésekhez a vezetőknek a lehető legtöbb forrásból származó, legpontosabb, legmegbízhatóbb információkra van szükségük. Ennek a háttérismeretnek, információs bázisnak a rendelkezésre állására hozzák létre az államok hírszerzési szerveiket, közülük a legismertebb és legnagyobb létszámmal, hatékonysággal működő testület az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség.
A szervezet a második világháború, illetve az azt követő hidegháború terméke, 1947-ben jött létre jelen formájában, a szovjet fenyegetés nagy szerepet játszott végső karakterének kialakításában. Mintául a brit MI6 szolgált, a brit hírszerzés által irányított kommandók akciói rengeteg veszteséget okoztak a németeknek a náci Németország által megszállt európai területeken. Az 1947-ben elfogadott amerikai nemzetbiztonsági törvény hozta tehát létre párhuzamosan a Nemzetbiztonsági Tanácsot (NSC) és a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) – utóbbi hatékonyságát azzal segítve, hogy a szervezet működésére, alkalmazottainak kilétére, fizetésére, tevékenységére titkosságot biztosított. A hidegháború évtizedeiben az amerikai kormányzat úgy vélte: az eszközökben nem válogató ellenfelek ellen csak egy olyan hírszerzési szervezet tud hatékonyan fellépni, amely maga is a jog szürke zónájában mozog, így a sikereit nem korlátozza a mozgástere.
A CIA az Egyesült Államok polgári célú külföldi hírszerzési szervezete, feladata pedig hálózatának segítségével a világ minden táján a nemzetbiztonsági szempontból releváns, más államok tevékenységére vonatkozó titkos információk szerzése, feldolgozása, illetve rendszerezett továbbítása az amerikai kormányzathoz, annak vezetőjéhez, az elnökhöz, illetve ez utóbbi utasítására fedett katonai akciók végrehajtása külföldön.
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követően átalakították a titkosszolgálati struktúrát az Egyesült Államokban, a modern kori harcmodorhoz, módszerekhez igazították. A CIA központi szerepe nem változott, működésének fő súlypontja azonban a terrorizmus elleni információszerzés lett. A másik négy deklarált feladatköre az amerikai kormányzat tájékoztatása a nemzetbiztonsági jelentőségű külföldi eseményekről, az atombiztonsággal, a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos fejlemények jelzése, a kémelhárítás, valamint a kiberbiztonsági tevékenységek.
A CIA-t gyakran vádolták azzal, hogy állam az államban – és ebben van némi igazság: a szervezet igazgatójának évtizedekig csupán egyetlen felettese volt, az amerikai elnök, most pedig a nemzeti hírszerzési igazgató (Director of National Intelligence, DNI), az elnök hírszerzési tanácsadója, a szervezet költségvetése pedig titkosított adat, ami azt jelzi, hogy a hírszerzési célok elérésének nincsenek büdzsébeli korlátai. A hírszerzés feletti parlamenti kontroll főleg a Watergate-botrány után erősödött meg, az 1970-es évektől a CIA vezetőit a washingtoni törvényhozás két házában a hírszerzési szakbizottságok rendszeresen meghallgathatják és számon is kérhetik.
A CIA első éveit az amatörizmus elkerülhetetlen gyermekbetegségei jellemezték: elemzői benézték a Szovjetuniónak a kelet-európai államokra vonatkozó valós szándékait az 1940-es évek végén (lásd keretes írásunkat), a koreai háború várható kibontakozását hibásan modellezték, a külföldi államok belügyeibe való beavatkozásaik felemásra sikeredtek.
Az 1940-es évek végétől az úgynevezett Truman-doktrína alapján határozták meg hírszerzési és az ebből fakadó katonai akcióikat. A doktrína célkitűzése az volt, hogy a hidegháborús szembenállásban Amerika akár katonai segítségnyújtással, beavatkozással is megakadályozza egy adott országban a második világháború után kialakult status quo megváltoztatását, vagyis ha egy állam a kommunista berendezkedés, a szovjet szövetség felé kezd orientálódni.
Ennek jegyében indították katonai akcióikat 1953-ban az iráni miniszterelnök, Mohammed Moszadek, 1954-ben a guatemalai elnök, Jacobo Árbenz megbuktatására, illetve titkosszolgálati beavatkozásukat 1960-ban a kongói kormányfő, Patrice Lumumba eltávolítására. Ez motiválta a kudarcba fulladt kubai disznó-öbölbeli akciót Fidel Castro uralmának megdöntésére 1961-ben és a többi ázsiai (Burma, Laosz, Vietnám) és dél-amerikai (Chile, Nicaragua) beavatkozást, államcsínykísérletet.
Az 1980-as években Afganisztán lett a Szovjetunió és az Egyesült Államok proxyháborúja: a CIA több milliárd dollár értékben szállított modern fegyverzetet a pakisztáni titkosszolgálaton keresztül a szovjet hadsereg ellen harcoló mudzsahedek részére. Ismeretes, ezen harcosok egy része, köztük Oszáma bin Láden az 1990-es évekre Amerika ellenségévé vált, a konfliktus a 2001-es terrortámadáshoz, majd az al-Káida elleni afganisztáni katonai beavatkozáshoz, illetve a csaknem húsz évig tartó afgán háborúhoz vezetett.
A kelet-európai változásokat is szorosan figyelemmel követte az amerikai külügy; később került nyilvánosságra, hogy a Reagan-években a CIA sok pénzzel támogatta a Szolidaritás ellenzéki mozgalmat a lengyel kommunista rezsim gyengítésében.
A szervezet felderítési-hírszerzési tevékenysége minden nagyobb amerikai vagy NATO-hadművelet előtt nélkülözhetetlen volt, de az előkészítő munkákba gyakran csúsztak hibák: az 1991-es öbölháborúban és az 1999-es szerbiai bombázásoknál a CIA terepen dolgozó ügynökei több esetben tévedésből rossz célpontot mértek be, a légicsapásokat követően derült ki, hogy polgári létesítmények voltak, illetőleg az 1995-ös srebrenicai mészárlás előtt a CIA műholdas felvételeken érzékelte, hogy fegyveresek civil tömegeket kísérnek valahova, de nem volt a terepen embere, hogy a legrosszabb gyanút megerősítse. A közelmúlt legemlékezetesebb és legnagyobb legitimitási gondokat okozó titkosszolgálati fiaskója azonban kétségkívül a 2003-as iraki háború hamis casus bellije volt, a hírszerzés nem megalapozott kutatás alapján állította, hogy Szaddám Huszein rendszerének tömegpusztító fegyverei vannak.
A 2004-es titkosszolgálati reform az ilyen melléfogások, hatásköri túllépések, jogtalanságok, rendszerhibák kiszűrésére lett bevezetve. Az Egyesült Államok nemcsak a saját, de az általa dominált nyugati világ világpolitikai súlyának csökkenésével, egy új világrend kapujában csak akkor lesz képes erős maradni, ha hátországában hatékony hírszerzési kapacitás áll. Ez a CIA történelmi szerepe a jövőben.
***
Stephen Sholl amerikai történész, az MCC vendégoktatója a CIA múltjának kutatója, az utóbbi egy évben mintegy kétszáz Magyarországgal kapcsolatos, 1945 és 1956 között keletkezett hírszerzési iratot nézett át a CIA archívumában. Erről kérdeztük.
Milyen ismeretei voltak az amerikai hírszerzésnek az 1945-ös magyarországi helyzetről?
A második világháború után az amerikai befolyásolási tevékenységet elsősorban a budapesti nagykövetség gyakorolta, a legtöbb információ olyan egyénektől érkezett, akik a nagykövettel vagy a munkatársaival álltak kapcsolatban. A szervezett informátori tevékenység inkább a negyvenes évek végén bontakozott ki, hiszen Washington Magyarországot a leginkább antikommunista országnak tartotta a keleti blokkban. A magyarok nem szlávok, és nem is ortodox hitűek, kilógtak a keleti blokk országai közül, erős nemzeti érzéseik voltak, szemben az internacionalista szovjet befolyással, így Amerika Magyarországot a legkevésbé betörhető keleti államnak tartotta.
1947-ig volt valamilyen esélye a demokratikus berendezkedésnek. Az amerikai hírszerzés próbált bármilyen befolyást gyakorolni, ameddig tudott?
A CIA-t éppen ezekben az években hozták létre, így erről az amerikai külügyminisztérium archívumában több információt lehet találni. Az amerikaiak 1946-ig naivan azt hitték, hogy a Szovjetunió engedni fogja a demokratikus berendezkedést a szatellitállamokban, és nem is akartak konfrontációt háborús szövetségesükkel. A követséggel kapcsolatban álló emberek révén elsősorban a kisgazdapártot támogatták, mivel látszott, hogy a szovjetek a kommunista pártot tolják maguk előtt. A fordulópont Kovács Béla kisgazda politikus letartóztatása volt, és utána a többi politikai elnyomó intézkedés. Az amerikai követség ekkor próbált lépni, de már késő volt.
Az 1950-es évek elején, a kemény diktatúra éveiben a CIA-nek milyen információi voltak Budapestről?
Sok hírszerzési irat van abból az időszakból, a CIA tudott a titkos politikai fogolytáborokról, a visszaélésekről, tudott a gazdasági intézkedésekről és az azokból fakadó negatív közhangulatról.
Milyen információforrásaik voltak, kik voltak a jelentőik?
Sajnos ezeknek az iratoknak a nagy része még most is titkosított, így amikor egy történész olvassa, a nevek, források ki vannak húzva a szövegekből. Az informátorok túlnyomó többsége magyar volt, amerikai ügynökök ilyen körülmények között nem tudtak beépülni a magyar társadalomba. Az amerikai ügynökök ekkor a követség alkalmazottai voltak, valamilyen fedő tisztséggel.
Az 1956-os forradalom kirobbanására az amerikai hírszerzés miképpen reagált?
Az ötvenes évek közepén több szatellitállamból érkeztek jelentések, amelyek nem zárták ki, hogy felkelések is kirobbanhatnak. Washington tudta, hogy a magyarok többsége nem szereti a kommunizmust, de azt is tudta, hogy béketűrő emberek, ezért a forradalom meglepetésként érte a hírszerzést. Az Egyesült Államoknak volt egy kőbe vésett elve: ha ilyen megtörténik is, közvetlen módon nem fogja támogatni a felkelést. Az ekkor keletkezett iratokban mindössze egyszer láttam nyomát annak, hogy egy amerikai politikus azt mondta: támogatnunk kellene a magyar forradalmat… Ez az opció egyszerűen nem volt napirenden Amerikában.
A forradalom bukását a CIA és a State Department hogyan értékelte végül?
Volt egyfajta szégyenérzet, hogy nem látták előre, és ebből fakadóan az 1960-as évek elején várták, hogy mikor következhet be a második felkelés. Ugyanakkor az 1965-ben, 1966-ban keletkezett CIA-jelentésekben már megjelenik az, hogy a gulyáskommunizmus jól áll, a magyarok elfogadták Kádár János reformjait, a közhangulat normalizálódott, Magyarország a legszabadabb szatellitállam lett. A hatvanas évek végére a CIA is belátta, hogy nincs jelentős ellenállás már a rendszer ellen Magyarországon.
Nyitóképen: Légi felvétel a CIA Virginia állambeli Langley-ben fekvő központjáról 2018-ban AFP / Daniel Slim
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A jobboldali svájci médiavállalkozó fenyegetés helyett lehetőséget lát a tengerentúli tervekben.
Európa rekordösszegű védelmi tervekkel készül a konfliktusokra, ám egy friss elemzés szerint stratégiai, politikai és erkölcsi értelemben sincs készen a háborúra.
Az Egyesült Államok elnöke újabb húsz ország állampolgáraival szemben vezet be teljes vagy részleges beutazási korlátozásokat, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.
Az Egyesült Államok „platina” biztonsági garanciát kínál Kijevnek, míg Európa inkább csak a szájkaratéban erős.
A lap a józan ész irányába mutató tengerentúli politikai nyomás miatt nyafog, és az Európai Unió egységét félti az amerikai elnöktől.
Az Egyesült Államok Ukrajnának a NATO-tagság keretében kapott biztonsági garanciákhoz hasonló garanciákat kínál, jelentették be amerikai tisztviselők hétfőn.
Vízágyúkat is bevetettek az egyenruhások.
Tudjátok mi a brüsszeli elit legnagyobb bűne? Hát az, hogy hozzájuk képest a Putyin egy kifejezetten szimpatikus figura tud lenni.
