A jó példa ragadós

„Men cannot improve a society by setting fire to it: they must seek out its old virtues, and bring them back into the light” – írja Russell Kirk a The Conservative Mind című, 1953-ban megjelent könyvében. Kirk a 20. század egyik legfontosabb gondolkodójaként segített létrehozni azt a közeget, amely megtörte a liberális hegemóniát, és az amerikai politika megváltozásához és később a Szovjetunióval szembeni győzelméhez vezetett. A The Conservative Mind megjelenésével Russell Kirk az amerikai jobboldal sztárja lett.

Az írás ráadásul a legkritikusabb időszakban született, a koreai háború idején, amikor az amerikai politikai elit azzal szembesült, hogy a fogságba esett katonák a marxista indoktrináció könnyű prédájává válnak. A háborús történet szerint a CIA megszerezte a koreai titkosszolgálat vezetőjének jelentését, amelyben az szerepelt, mennyire meglepő, hogy az amerikai foglyok – az egyetemistákat is beleértve – nincsenek tisztában azokkal az értékekkel, amelyeken hazájuk nyugszik. Vagyis a katonák keveset tudtak saját kultúrájukról, országuk politikai berendezkedéséről, a mögötte húzódó filozófiáról. Ilyen körülmények között kapott felkérést Russell Kirk egy olyan ismeretterjesztő kötet megírására, amely közérthetően elmagyarázza az amerikai olvasóknak, mi is a tétje annak a küzdelemnek, amely a szabad világ és a kommunizmus között zajlik, miben áll a keresztény kultúra és a nyugati civilizáció jelentősége. Az 1957-re elkészülő könyv a katonaság mellett sok tízezer háztartásba is eljutott, és a tömegek éppúgy olvasták, mint a politikai elit prominens képviselői.

Kirk szavai ráadásul semmit nem veszítettek értékükből, ha lehet, igazsága a woke-fanatizmus térnyerése idején aktuálisabb, mint valaha. Előre látta, hogy a konzervatívok ellenfelei, a magukat felvilágosultnak nevező progresszívek támadást intéznek majd a normalitás ellen, és megkísérlik zárójelbe tenni a valóságot. Tudta, hogy ha beférkőznek az oktatási intézményekbe, egyfajta átnevelő mozgalom keretében politikai céljaik elérésének eszközévé züllesztik az oktatást. Ha Kirk élne, biztosan látta volna előre azt is, hogy az erőltetett toleranciakultusz, a politikai korrektség, a bolsevizált antirasszizmus (amely valójában mélységesen rasszista) lesz a mérce, még ha manapság ez olyan szörnyűségekkel párosul, mint a szobordöntögetés, a vandalizmus vagy a zavargások Amerika- és Európa-szerte. Valószínűleg feltenné a kérdést: mégis hogyan gondolkodhatnánk a jövőnkről, ha nem tiszteljük, helyette inkább semmibe vesszük és elpusztítjuk a múltunkat?