Szivárványos vagy nemzeti?

Van ország, ahol már túl vannak rajta, van, ahol még tart a „pride-hónap”. Nyugat-Európa ilyenkor egy nagy egybefüggő szivárvánnyá változik. Etikai imperatívusz a szivárványos zászló és fényfestés az épületeken, az utcán és a boltokban, valamint közösségi médiás politikusi profilképeken. Nincs ma autentikusabb szimbóluma a kulturális globalizációnak, mint a szivárványos zászló, amely alatt minden haladó feloldódik a „love is love”, a szivárványcsalád nyúlós-ragacsos-ikeás relativizmusában. Igaz, ma már ez sem elég píszí. Ha a szivárványos mellett nincs ott a „transzlobogó”, az kifejezetten kirekesztőnek számít.

Idén minden korábbinál jobban látszott, hogy a szivárványos zászló politikai eszköz. Ha nincs több érv – például a gyermekvédelmi törvénnyel szemben –, akkor jönnek a büntető szivárványok a közösségi médiában, kéretlenül egy ország nagykövetségén, de még jobb lenne, ha egy egész stadiont is ki lehetne szivárványozni. Mindezek mellett pedig „hiábavalóvá válik az észszerű érvelés, és veszélyessé az ellenállás”, vált valósággá Scruton mondata.

Az ember szexuális orientációjához senkinek, de leginkább az államnak semmi köze. Mindenki szabad. Az államnak ezzel kapcsolatban annyi feladata van, hogy biztosítsa a személyek szabadságát, ahogy az ma Magyarországon is történik. A valódi probléma akkor merül fel, amikor mások jogai sérülnek: ekkor az államnak kötelessége fellépnie. S a mindent elöntő, hátsó ajtón kopogtatás nélkül a társadalmakat átformálni akaró, mindent letaroló szivárványos/lmbtq-s/genderes ideológiával és propagandával éppen ez a baj.

Itt van a gyermekvédelmi törvény ügye. Azért indult Magyarország ellen újabb európai hajsza, mert meg akarja védeni a szülők jogát ahhoz, hogy meggyőződésük, világnézetük, vallásuk szerint neveljék gyermeküket, és a gyermekek jogát a születési nemüknek megfelelő önazonosságukhoz. Ezt valóban veszélyezteti bármi is?

Körbenézve a nagyvilágban, a válasz határozott igen. A spanyol kormány épp a múlt héten fogadta el a „transztörvény” tervezetét. Ha a parlament is megszavazza, akkor Spanyolországban tizenhat éves kora fölött bárki bármikor, a szülők beleegyezése nélkül is, egy szimpla nyilatkozattal jogi értelemben megváltoztathatja a nemét. Tizenhat évesen az ember nem szavazhat, legálisan nem ihat alkoholt, de a nemét megváltoztathatja. A nemváltoztatás érvényes lesz a versenysportra is, így lényegében a versenyzők bemondás alapján dönthetik el, hogy férfiként a nők között induljanak. Érdekesség, hogy a haladó baloldal másik harcos csoportját, a feministákat ezúttal lesöpörték. Tiltakoznak is, hogy ezzel a nők egyenjogúságáért folytatott hosszú küzdelmet teszi semmissé az egyébként magát feministának tituláló spanyol kormány. Úgy látszik, ma már a feminizmus sem elég haladó, ha a genderfluid világgal kerül szembe. (Hiába, a haladó forradalom is felfalja saját gyermekeit.)

De az újkommunista kulturális forradalom szellemében született törvény az újbeszél nyelvet is gazdagíthatja olyan kifejezéssel, mint a „kihordó társ” a már elavult anya helyett. A transztörvény arról is rendelkezni fog, hogy a szexuális diverzitást a közoktatás minden szintjén (!) oktatni kell. Ebben egyébként már vannak figyelemre méltó spanyol példák, elég az egyik tartomány szexuális felvilágosító programjára gondolni: a tananyag a 0 és 6 év közötti korosztály számára szexuális játékokról ír, amely emellett már ekkor tanulhat az elnyomó-fehér-patriarchális társadalmakról stb. A gyermekek érzékenyítésének legmegdöbbentőbb példája mégiscsak az volt, amikor Baszkföld köztereit beborították egy lányt, fiút, valamint egy transzlányt és -fiút ábrázoló plakátokkal, amint azok meztelenül, boldogan futkároznak kéz a kézben, alattuk a felirat: „Lányok kukival, fiúk puncival. Ez ilyen egyszerű.”