A Nyugat vagy Kelet hamis dilemmájáról

A Nyugat vagy a Kelet? – a magyar közbeszéd egyik leggyakoribb kérdése. A két fogalom általában egymást kizáró összefüggésben fogalmazódik meg. Ha valaki nyugatos, el sem tudja képzelni, hogy a keleti orientációnak bármi előnye lenne, ha pedig kelet felé tekint, akkor rendszeresen ostorozza a nyugati civilizációt. Pedig miért kellene választani a kettő között? Ez annyira lehetetlen, mintha egy fának kellene választania a gyökerei vagy az ágai közül. A dilemma mégis valós, és legalább háromféleképpen értelmezhető: földrajzi, politikai és kulturális dimenzióban.

Földrajzi értelemben könnyű belátni, hogy ezer éve itt élünk a Nyugat és a Kelet közötti útvonalon, ez nem választás kérdése. Csakhogy – miként Teleki Pál zseniálisan megjegyzi – a Kárpát-medence déli és nyugati irányban nyitott, ezért a tőlünk délkeletre és nyugatra történő események nagyobb súllyal esnek latba idehaza. De kelet felé is van szemünk. Ahogy Cholnoky Jenő írta már Julianus barátról, a magyar őshazát kereső szerzetesről: „Julianus áttörte a ptolemaioszi drótsövényeket, eltörölte a térképről az odarajzolt szörnyetegeket, ezzel utat nyitott a fölfedezések története egyik legszebb eseménysorának.” Az ő alakja egyben a keleti fenyegetés lehetőségére figyelmeztető történelmi jelkép is nekünk, magyaroknak.

A földrajzi szükségszerűségek után nézzük a kulturális dimenziót. Ez leginkább értékválasztás kérdése, itt nyilvánul meg igazán a dilemma hamissága. A kérdésfelvetés itt az életmódra, az állam megszervezésének mikéntjére vonatkozik. Mintha az lenne a feladat, hogy a nyugati vagy keleti minta közül válasszunk. Holott nekünk egyik felöltő sem volt passzentos. Ezért saját fazon megalkotására van szükség.