Gyűlölték és lerombolták a budapesti bérházak kupoláit, tornyait a kommunisták
Azzal, ahogyan az épített örökséggel bánik egy társadalom, bizonyítványt állít ki magáról – mondja a Budapest elveszett kincsei című kötet szerzője.
80 éve, 1940. szeptember 24-én hunyt el Iványi-Grünwald Béla.
Hogy az európai határok átjárhatósága, valamint a kontinens kulturális-művészeti áramlatainak termékeny egymásra hatása nem valamiféle neofita felbuzdulás, azt a festőművész Iványi-Grünwald Béla példája is bizonyítja, aki a legnagyobb természetességgel járt-kelt Budapest, München, Párizs, Nagybánya, Kecskemét városok és Somogy vármegye lankái között. Iványi-Grünwald abban is kitűnt kortársai közül, hogy jártában-keltében oktatott, és művésztelepeket is alapított, jelentékenyen hozzájárulva a magyar képzőművészet nemzetközi vérkeringésben tartásához és meghatározó hazai festőgenerációk kineveléséhez – mindezt az előző századforduló évtizedeiben.
A Siófok közeli Som községben a kiegyezés évében született festőművész témaválasztásait nem kizárólagosan, de egész életében meghatározta a természeti táj, és az erre való fogékonysága már akkor megmutatkozott, amikor az kissé nehézkesen illeszkedett a pesti Mintarajziskola – a jelenlegi Magyar Képzőművészeti Egyetem – akadémikusképzésébe. Bár magunk között szólva mesterével, Székely Bertalannal egyáltalán nem járt rosszul.