Reigl Judit 2020. augusztus 7-én hunyt el Franciaországban.
2020. augusztus 13. 01:50
p
0
Mentés
Fotó: Kálmán Makláry Fine Arts
Az utóbbi másfél évtized egyik nagy ajándéka Reigl Judit tündöklésszerű megjelenése volt a honi és a nemzetközi képzőművészeti színtéren. A Franciaországból hazalátogató festőművész már túl volt a nyolcvanon, amikor első retrospektív kiállítása 2005-ben megnyílt a Műcsarnokban. Addig viszonylag kevesek által ismert festményei egy szempillantás alatt tették ismertté nemcsak itthon, de külföldön is, amiben fontos szerepe volt Makláry Kálmán galériájának.
A későn jött ismertség Reigl esetében azért is különös, mert olyan életműről van szó, amely a szürrealizmustól az absztrakt expresszionizmusig szervesen illeszkedik kora jelentős festészeti tendenciái közé. Művei ma már megtalálhatók a New York-i Guggenheim Múzeum, a párizsi Georges Pompidou Központ és a londoni Tate Modern gyűjteményében, festményei a hazai és a külföldi aukciókon rekordárakon kelnek el. Pályája indulásakor a kenyérnél és a víznél is többet jelentett számára a Római Magyar Akadémia háború utáni ösztöndíja azzal, hogy odakint két és fél ezer év kultúrájával szembesült.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, a tiszás politikusok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék, rá és ez a céljuk.
A szürrealizmus születésének századik évfordulóját új kiállítással ünnepli a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria: az Álmodtak egy világot maguknak – Magyar művészek a 100 éves szürrealizmus történetében című tárlaton számos ritkaság, így mások mellett Hantai Simon, Reigl Judit, Kallós Pál, Beöthy István és Csernus Tibor művei láthatók.
Demjén Ferenc pályája, dalai és élete kerül fókuszba Mészáros Nóra karácsonyi interjújában. A Kossuth-díjas énekes mesél gyermekkori emlékeiről, a legendás slágerek hátteréről és a közönséghez fűződő kapcsolatáról.
„A kommunisták voltak azok Magyarországon, akik világnézet és a párthoz való hűség alapján döntötték el, ki dolgozhat bizonyos helyeken és ki nem” – írta a Magyar Jelen újságírója.
p
0
1
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!