A havasi gyopár

Nem ígérkezett túl fényesnek a kirándulás. A konferencia programjában már csak a stanserhorni buszra volt férőhely, mert az érdekesebb úti célokra, mint a Pilátus-hegy vagy a Sankt Gallen-i kolostor, már hetekkel előbb elkelt minden jegy. A társaság is ilyen maradéknak tűnt, a lusták, a lassan észbe kapók, az otthoni egyetemi adminisztráció nehézségei miatt késlekedők csapata voltunk. Mindegy, gondoltam magamban, ha már benne van a kirándulás a regisztrációs díjban, használjuk ki a lehetőséget, és igyekezzünk magunkat jól érezni a jogelméleti világszervezet (IVR) luzerni kongresszusán. Aztán fent a hegycsúcson, havasi gyopár után kutatva, valahogy beszélgetésbe elegyedtem egy másik résztvevővel, akiről messziről lerítt, hogy amerikai. Olyasfajta ember volt, akit bárki elfogadna nagybácsinak. Együtt is uzsonnáztunk egy másik amerikai professzor társaságában, aki folyton azt emlegette, hogy kivándorol Kanadába, ha az USA-ban továbbra is így mennek a dolgok. Pedig a mostani autótüzek melegét akkor még senki nem érezhette. Az én emberem annyira disztingváltan viselkedett egész nap, hogy gyanút fogtam. Mikor visszaértem a szállodába, rövid netes kutakodás után kiderült, hogy Mortimer Sellersszel, a konferenciát rendező világszervezet elnökével hozott össze a vakszerencse.