Midsommar

A Fehér éjszakák (Midsommar) című morbid, mesteri horrorfilmben egy svéd szekta minden 72. életévét elérő tagja öngyilkos lesz, „visszaadja magát a természetnek”. Mélyen nyugtalanító annak levezetése, hogyan tudja a fanatizmus és a felsőbbrendűségi tudat a magas erkölcsiség köntösét magára ölteni. Különösen akkor nyugtalanító a film üzenete, amikor visszaköszön abban, ahogy az elmúlt két hónapban Svédország a SARS-CoV-2 okozta válságot kezelte. Természetesen nem arról van szó, hogy a svéd politikaformálók tudatosan kívánták idős polgáraik halálát, de az biztos, hogy elengedték a kezüket. A saját fensőbbségébe vetett tudat fél évtizeden belül másodszorra vitte bele Svédországot olyan politikába, amely joggal kelt megütközést a világ körül. Vagy legalábbis kellene keltenie.

A világsajtó kettős mércéjét kevés dolog mutatta jobban az elmúlt hetekben, mint ahogy Svédországot kezelte. Miközben a skandináv állam a nyolcszor nagyobb lakosságú Törökországgal fej fej mellett „versenyezve” produkált napról napra egyre ijesztőbb számokat, egy rossz szót sem kapott. A „tudatos” svéd társadalom majd megbirkózik ezzel is, mondták, az „illiberális” Ankarát pedig rossznak és lassúnak nevezett reakciójáért keresztre feszítették. Recep Tayyip Erdoğan török, Donald Trump amerikai vagy Jair Bolsonaro, a járványt kétségtelenül elengedő brazil elnök maga a gonosz a nemzetközi sajtóban, a svéd Anders Tegnell járványguru a magas nyakú pólójában pedig a különc zseni.