A háborúk oka az, hogy a Homo sapiens többre vágyik a túlélésnél. A hősöknek kulturális szerepük van, amelyet robotkatonákkal képtelenség pótolni – állítja egy professzor. Ő utópiák helyett az emberi magatartásból vezeti le előrejelzéseit.
Christopher Coker a háborúk természetének egyik legelismertebb szakértője. 2019-ben vonult vissza a London School of Economics (LSE) katedrájától. Illusztris pályájának tudását és tanulságait összegző könyvében a professzor felteszi a kérdést: vajon hogyan fest a háborúk jövője?
A szerző a nemzetközi kapcsolatokat liberális alapállásból elemző tudósok és újságírók markáns kritikájával indít. Személyes élménye, hogy a háborúk vizsgálatát a fősodor rendszeresen összemossa a háborúk propagálásával, közveszélyesnek ítélve mindenkit, aki életszagúan igyekszik értelmezni a geopolitikai valóságot. Szerinte éppen a háború mint ősi magatartásforma jobb megértése vezethet a kevesebb konfliktushoz.
A háború kulturális szerepének megfejtéséhez szerzőnk a mély történelemnek (deep history) nevezett iskolát hívja segítségül. E megközelítés lényege, hogy a jelenkor politikai mintázatait nem csupán az emberi civilizáció kiépülése óta felhalmozott tapasztalatok alapján, de szélesebb, evolúciós léptékű időhorizonton vizsgáljuk. Coker szerint a háborúk oka az, hogy szemben az összes többi földi lénnyel, amelynek egyetlen rövid és hosszú távú célja a túlélés, a Homo sapiens többet akar. E tulajdonság egyik legérdekesebb manifesztációja a Star Trek-szindrómaként emlegetett jelenség, miszerint ha egy generáció meghatározó könyv- vagy filmélményeiben kiemelt szerephez jut valamilyen képzeletbeli fegyver, akkor az adott nemzedék felcseperedő szakemberei nem nyugszanak, amíg az eszközt létre nem hozzák a valóságban.
Dr. Iain McGilchrist pszichiáter, idegtudós és filozófus szerint ugyan az agyféltekék közötti különbségekről szóló populáris pszichológia nagyrészt tévesnek bizonyult, de a valóság sokkal izgalmasabb, mint azt sokan gondolnák.
Gomba módra szaporodnak a „nem helyek”, az identitás nélküli otthonok és közösségi terek. Ez nem csupán esztétikai kérdés, hanem kulturális krízis – írta a jelenségről egy amerikai regényíró már több mint harminc évvel ezelőtt.
A Brain Bar hallgatósága azt is megtudhatta, hogy összesen hány napot töltött a világűrben.
A nyugati modernitás problémáinak neurológiai gyökerei vannak. Amikor a jobb agyfélteke uralkodni tudott a bal fölött, azok a kreativitás és az élő tudás korszakai voltak, amikor az egyensúly felborult, elkezdtük géppé alakítani a világot – állítja az idei Brain Bar egyik legkarizmatikusabb gondolkodója.
A fenyegetések fajtái nem, az összetettségük azonban rohamosan változik. Ami eddig elég védelmet nyújtott, az ma már nem biztos, hogy elég.
Ezt az interjút még 2019-ben készítettük a marxista filozófussal. Újraközlésünk apropója, hogy január 15-én szerdán délelőtt emléktáblát avatnak Tamás Gáspár Miklós halálának második évfordulóján.
Már a programírók is adóelkerüléstől, valamint a fogyasztás visszaesésétől tartanak.
Nem jött be az érvelés.
