Természetünk a háború

Christopher Coker a háborúk természetének egyik legelismertebb szakértője. 2019-ben vonult vissza a London School of Economics (LSE) katedrájától. Illusztris pályájának tudását és tanulságait összegző könyvében a professzor felteszi a kérdést: vajon hogyan fest a háborúk jövője?

A szerző a nemzetközi kapcsolatokat liberális alapállásból elemző tudósok és újságírók markáns kritikájával indít. Személyes élménye, hogy a háborúk vizsgálatát a fősodor rendszeresen összemossa a háborúk propagálásával, közveszélyesnek ítélve mindenkit, aki életszagúan igyekszik értelmezni a geopolitikai valóságot. Szerinte éppen a háború mint ősi magatartásforma jobb megértése vezethet a kevesebb konfliktushoz.

A háború kulturális szerepének megfejtéséhez szerzőnk a mély történelemnek (deep history) nevezett iskolát hívja segítségül. E megközelítés lényege, hogy a jelenkor politikai mintázatait nem csupán az emberi civilizáció kiépülése óta felhalmozott tapasztalatok alapján, de szélesebb, evolúciós léptékű időhorizonton vizsgáljuk. Coker szerint a háborúk oka az, hogy szemben az összes többi földi lénnyel, amelynek egyetlen rövid és hosszú távú célja a túlélés, a Homo sapiens többet akar. E tulajdonság egyik legérdekesebb manifesztációja a Star Trek-szindrómaként emlegetett jelenség, miszerint ha egy generáció meghatározó könyv- vagy filmélményeiben kiemelt szerephez jut valamilyen képzeletbeli fegyver, akkor az adott nemzedék felcseperedő szakemberei nem nyugszanak, amíg az eszközt létre nem hozzák a valóságban.