Lesz-e kiút a szlovák válságból?

A 2016-os szlovákiai parlamenti választás igencsak képlékeny politikai helyzetet eredményezett. Már-már megszokott módon, mondhatnánk, ugyanis a szlovák választási rendszer – egyfordulós, kizárólag pártlistás szavazás – a kisebb pártoknak, a politikai tájkép szétaprózódásának kedvez. A Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) akkor a parlamentbe frissen visszakerülő, nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal (SNS), valamint a szlovák–magyar vegyes párt Most-Híddal és a kereszténydemokrata Háló (Sieť) nevű alakulattal lépett koalícióra.

Aki Smer, az nyer?

Az eleve ingatag lábakon álló kormánykoalíciót szinte hónapról hónapra kikezdték a korrupciós botrányok és a pártok közötti feszültségek. A Háló szétbomlásával a kormány hamar hárompártivá vált. 2017-ben az SNS-es Peter Plavčan távozott az oktatási minisztérium éléről, miután kiderült, hogy a tárca oktatási intézményeknek járó, kutatásra szánt uniós támogatásokat magáncégeknek osztott ki. Fico bejelentette, hogy leváltja Plavčant, mire a házelnöki tisztséget betöltő SNS-vezér Andrej Danko felmondta a koalíciós szerződést – végül aztán a feleknek sikerült megállapodniuk a folytatásról. Az igazi felfordulás azonban csak ezután következett.

2018 februárjában meggyilkolták otthonában Ján Kuciak újságírót és menyasszonyát, a tragédia rendkívüli tömegeket megmozgató tüntetéssorozathoz vezetett. Robert Fico kormányfő, Robert Kaliňák belügyminiszter és az országos rendőrfőnök egy sajtótájékoztatón egymillió eurót pakoltak egy asztalra, az összeget annak ígérték, aki hasznos információval áll elő az ügyet illetően, a jelenet azonban nem fékezte a tiltakozókat, akik a Smert és az oligarcháit sejtették a gyilkosság hátterében. Annál inkább is, mert halála előtt Kuciak az olasz maffia és a kormánypárt kapcsolatai után vizsgálódott. Andrej Kiska államfő kormányátalakításra vagy előre hozott választásra hívott fel, az ellenzék tovább szította az indulatokat. Fico körül elfogyott a levegő, így távozott – viszont maradt pártja élén –, vele együtt ment Kaliňák; az új miniszterelnök a kevéssé markáns arcélű Peter Pellegrini lett.

A nyomozás felderítette, hogy a gyilkosságot Marián Kočner vállalkozó rendelhette meg; ő megfenyegette az újságírót, hogy ne foglalkozzon az ügyleteivel. Mint a sajtó feltárta, Kočner a szlovák politikai elit szinte egészével kapcsolatokat ápolt. A politikusokba vetett bizalom a történtek hatására soha nem látott mélypontra zuhant. Pellegrini alatt is gyors ütemben cserélődtek a miniszterek, a Smerből pedig prominens figurák léptek ki. Tavaly januárban Fico alkotmánybírónak szerette volna jelölni magát, ám nem csupán Kiska nem lett volna hajlandó kinevezni őt, de az SNS és a Híd is elutasította a tervet – ekkor maga a Smer lengette be, hogy felrúgja a koalíciót.

Így jutottunk el 2020-ig: a baloldali-populista kormánypárt, amelyet Fico valaha a rendszerváltás utáni szlovák politika legszilárdabb formációjává épített, lendületét vesztve áll az idei választás elébe, a jelenleg folyó Kočner-per pedig nem éppen a hatalmon lévők javára alakítja a közhangulatot. „A szakirodalom foglyul ejtett államnak nevezi a helyzetet, amelynek a Smer-kormány mintaszerű esetévé vált. A botrányok nemcsak egyes Smer-politikusokról adnak rossz képet, hanem az egész politikájuk értelmét kérdőjelezték meg – mondja lapunknak Kollai István történész, közgazdász, a Közép-Európa Klub szervezője. – A botrányok alapvető szlovákiai és térségbeli rendszerhibát is jeleznek: nem sikerült a »fejlesztő államnak« azt a modelljét megvalósítani, amely versenyképes nagytőkéseket hozott volna létre, ehelyett a vagyonhoz jutott réteg felfalta, megvette a szlovák politikai szereplőket.”

A Smer támogatottsága húsz százalék körüli szintre csökkent, így is vezeti azonban a felméréseket. Kollai rámutat: Ficóék megmaradt szimpatizánsai vidéki-kisvárosi közegből kerülnek ki, a párt elsősorban az alacsonyabb jövedelműeket és a nyugdíjasokat tekinti fő támogatói bázisának, amelyet a szociális intézkedésekkel és hasonló ígéretekkel tart meg.

Ugyancsak nyomott a hangulat az SNS-nél. Andrej Danko 2012-ben vágott bele a Ján Slota által elsüllyesztett párt megreformálásába. Bár a hazafias arculat maradt, a vérgőzös szólamok helyett konstruktív imázzsal szerezte vissza a választók kegyét: azt is kijelentette például, hogy a kisebbségek gazdagítják Szlovákiát. A 2016-os koalíciókötéskor Danko arról álmodozott, hogy egy ügyesen lavírozó SNS az elnyűtt Smer helyén domináns erővé nőhet, így nem is késlekedett a nyilvánosság elé vinni a Ficóékkal való nézeteltéréseket, de közben nem veszélyeztette komolyan az együttműködést. Népszerűsége azonban visszaesett, amikor kiderült, hogy plagizálta doktori disszertációját, s ma az sem biztos, hogy a párt bekerül a parlamentbe. Danko a kampányban kijelentette, hogy olyan Szlovákiát szeretne, „amely Kaczyński és Orbán vízióján alapul” – úgy tűnik azonban, a szlovák politikai establishment szerves részét képező „házi nacionalisták” immár nem képesek hatékonyan megszólítani a radikálisabb szavazókat.

Infóteremből a nemzeti tanácsba

Annál inkább Marian Kotleba zöld pólós szélsőségesei. Kotleba egy besztercebányai lakótelepen nőtt fel, fiatalkorában számítástechnika-tanárként dolgozott egy helyi iskolában. Nyílt politikai színvallása akkor jött el, amikor Zólyomban a világháború idején működő fasiszta milícia, a Hlinka-gárda egyenruhájára hajazó viseletben neonáci fáklyás felvonulást vezetett. Szülővárosában szélsőjobbos butikot nyitott, hergelt a zsidók és a magyarok ellen (például a rozsnyói Kossuth-szobor meggyalázására szervezett akciót), híveit cigánytelepeken masíroztatta, az 1938 és 1945 között létező szlovák bábállam vezetőjét, Jozef Tisót éltette. Pártja, a Kotlebisták – Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) „nemzeti, keresztény, szociális” orientációjúként definiálja magát.

2012-ben leégett Krasznahorka vára, a tüzet feltehetőleg cigarettázó cigány gyerekek okozták. A „cigány élősködőkről” szónokoló Kotleba bevette magát a településre: egy magyar férfi telket ajándékozott neki, mondván, „ő az egyetlen politikus, aki betartja az ígéretét”. A pártvezér „tisztítási programot” hirdetett a romák által illegálisan felhúzott kunyhók lerombolására. 2013-ban sokként hatott, amikor a megyei választáson a pártvezér egy smeres technokratát megbuktatva a Besztercebányai kerület elnöke lett.

Kotleba levetette az uniós zászlót a megyeháza épületéről, és leállított több út- és iskolafelújítási programot, amelyet uniós támogatásokból finanszíroztak volna – számítások szerint ezzel több mint húszmillió eurótól esett el a régió. Négyéves elnöksége alatt nem sikerült megváltania Besztercebányát, nepotista személyzeti politikája miatt pedig sok támadás érte. 2017-ben nem is választották újra megyeelnökké, az előző évben viszont az ĽSNS nyolcszázalékos eredménnyel került be a törvényhozásba.

A migránsválság idején az „Európa iszlamizációja” elleni harccal bővült a párt programja. Sikeresen csatornázza a korrupt politikai elittel szembeni frusztrációt, a romló közbiztonság miatti kétségbeesést. Kotleba egy alkalmat sem szalaszt el, hogy kezet rázzon és elbeszélgessen a dühös polgárokkal. A 2016-os választás után a párt vasúti őrjáratokat szervezett, hogy megvédje a tisztességes utasokat az erőszakoskodóktól. A párttagok más módon is igyekeznek bizonyítani, hogy a kisemberek mellett állnak: kerti munkákban vagy éppen autóbalesetek után a roncsok eltakarításában segédkeznek. „Be kell vallanom, egyetlen másik politikai szervezetet sem ismerek, amely ilyen hatékonyan tudná megszólítani a választókat. Azt az embert, akinek a házát három napig renoválták ezek a fiúk, sosem fogod meggyőzni arról, hogy Kotleba rossz” – fogalmazott egy szlovák újságíró, Radovan Bránik.

Közben mintha Kotleba kezdene igazítani a stílusán: például az ĽSNS már nem szorgalmazza az unióból való kilépést, s a pártvezér magához képest visszafogottabb retorikával lépett fel a kampányban. Kollai István szerint néppártosodásról beszélni azért még erős túlzás lenne. „Miközben más populista pártok egy sor civilt, illetve egyes résztémák szakértőit gyűjtötték maguk köré, Kotlebáéknál ez nem igazán figyelhető meg” – mondja a szakértő. Bárhogy legyen is, az ĽSNS bizakodva tekinthet a választás elé: akár a második helyen is végezhet a Smer mögött, keményen rendpárti, migráció- és liberalizmusellenes szólamai különösképpen az előző választástól távol maradóknál és a leszakadt régiókban élő fiataloknál rezonálnak jól. Egy felmérés szerint a harminc éven aluliak körében a Kotlebisták – Mi Szlovákiánk Néppárt a legnépszerűbb.

És bár a kormánykoalíció és az ellenzék pártjai egyaránt váltig állítják, hogy nem lépnének koalícióra az ultrákkal, ahogyan Kollai István hangsúlyozza, a Smer „nem arról ismert, hogy skrupulusai lennének koalíciókötéskor”. Sokatmondó az is, hogy Fico tavaly kiállt Milan Mazurek ĽSNS-képviselő mellett, akit a szociális rendszert kihasználó cigányokról való nyilatkozatai miatt ítélt el a bíróság. A politikai karanténba került Smer tehát könnyen dönthet úgy, hogy a hatalmon maradás érdekében összefog Kotlebáékkal.

Változás vagy további instabilitás?

„Szlovákiában erős és sikeres hagyományai vannak a jobboldali liberalizmus itthon nem igazán ismert elegyének. A Kotlebán kívüli ellenzékből alkotható koalíció kristályosodási pontjai is ilyen pártok körül vannak – hangsúlyozza Kollai. – Sokatmondó, hogy a két legkomolyabb, leginkább kiforrott világnézettel, leírt programmal, szakértői csapattal bíró párt alig egy-két éves múltra tekinthet vissza, népszerűségük mégis tíz százalék körül van.” Andrej Kiska exállamfő tavaly szeptemberben alapította meg A Népért (Za ľudí) nevű pártját azzal a jelszóval, hogy „tehetséges embereket” visz be a politikába. Kiskáék Ficóék megbuktatására „megnemtámadási egyezményt” kötöttek azzal a pártszövetséggel, amely Zuzana Čaputová köztársasági elnök volt pártját, a Progresszív Szlovákiát (PS) és az Együtt – Polgári Demokrácia (Spolu – občianska demokracia) nevű liberális alakulatot foglalja magába.

A PS–Spolu nagyszabású reformokat ígér az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem területén, védené a liberális értékeket, az emberi jogokat, a kisebbségeket – magyar platformja is van. A Kuciak-ügy jelentette mélypont után a progresszív jogász Čaputová tavalyi megválasztását Szlovákiában és külföldön sokan reménysugárként, a korszakváltás ígéreteként értelmezték. Az EP-választáson nagy meglepetésre első helyen végzett a pártszövetség, utána azonban visszaesett a felmérésekben. A liberális jobboldali szavazótábor voksaiért ráadásul a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a parlamentből 2016-ban kihullott, de a mandátumszerzésre ismét esélyes Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) is verseng.

Az utolsó felmérések azt mutatják, hogy a szétaprózódott ellenzéki pártok közül az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) jött fel leginkább a kampányban. A párt elnöke Igor Matovič nagyszombati médiavállalkozó, aki komoly szakértői csapatot épített maga köré, miközben bőszen pengeti a populista húrokat, és teátrális akciókkal veszi fel a harcot a korrupcióval: így például szimbolikusan lefoglalta Ján Počiatek volt smeres miniszter cannes-i luxusvilláját. A kampányban a jobboldali szavazókat célozta meg, kritizálta az ellenzék túlzottan liberális pártjait, elutasította a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatát, a drogliberalizációt és a migrációs politika megváltoztatását, és dialógust kezdeményezett Kotlebáékkal.

Ha helyes a közvélemény-kutatások előrejelzése, hogy a mérsékelt ellenzéki pártoknak meglesz a koalíciókötéshez szükséges többségük, s közülük valóban az OĽaNO kapja a legtöbb voksot, igényt formálhat arra, hogy kormányfőt adjon. Megtörténhet tehát az, amire egy évvel ezelőtt senki nem számított: a hordószónok Matovičból miniszterelnök lehet – kérdés, fel tudna-e nőni a feladathoz. Kollai István azt is hangsúlyozza, hogy a centrista erőknek jó eséllyel maguk közé kellene venniük olyan pártokat is, amelyek között Szlovákiában korábban nem tapasztalt intenzitású ideológiai harcok dúlhatnak. Előfordulhat például, hogy közösködniük kell a kilenc nőnek összesen tíz gyereket nemző üzletember-celeb, Boris Kollár Család Vagyunk (Sme rodina) pártjával, amely újabban a Salvini–Le Pen-tengely felé orientálódik. Egy öt- vagy hatpárti koalíció rendkívül labilis kormányt jelentene, az ellenzék előtt pedig ott lebeg a 2010 és 2012 közötti, Iveta Radičová-féle közjáték réme, amikor a koalíció felőrlődött a pártok közti ellentétekben.