Putyin után Putyin

„Nagyon aggályos lenne visszatérni ahhoz a helyzethez, amelyben az 1980-as évek végén voltunk, amikor az állam minden egyes vezetője hatalomban maradt élete végéig” – fogalmazott az Oroszországot Sztálin óta leghosszabban kormányzó vezető, a húsz éve elnöklő Vlagyimir Putyin második világháborús veteránoknak Szentpéterváron. Az elnök január közepén kezdett el látványosan bosszankodni a Leonyid Brezsnyev, Jurij Andropov és Konsztantyin Csernyenko szovjet pártfőtitkárok halála után kitörő fejetlenségen – ha pedig egy orosz államfő történelmi latolgatásokba kezd, amögött nem tanmesét, hanem jó ideje kiforralt politikai terveket érdemes keresni. Legkésőbb január 15-ére mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, mi is fő a boszorkánykonyhában: az elnök által bejelentett alkotmánymódosítási javaslatok és a Medvegyev-kormány lemondása elindította Oroszországot a Putyin utódlásának rögös útján.

DEMOKRATIZÁLÓDÁS A KIRAKATBAN

A gyanútlan szemlélő könnyen hiheti az 1993-ban elfogadott alkotmány putyini módosításait gyermeteg lépéseknek a demokrácia irányába, elvégre a javaslatok jogköröket vonnának el a szinte teljhatalmú elnöktől. Az alsóházhoz, a Dumához kerülne a miniszterelnök és a miniszterek kinevezése, egyúttal megszűnne az államfő velük kapcsolatos vétójoga is; a felsőháznak, a Szövetségi Tanácsnak beleszólása lenne a biztonsági szolgálatok vezetőinek kinevezésébe, és már a 2008-as Putyin–Medvegyev „helycserés támadáshoz” hasonló trükkel sem lehetne senki kettőnél több ciklusban államfő.

Az alkotmánymódosítás megtárgyalására már munkacsoport is alakult a részvételiség és szakmaiság jegyében: a vének tanácsát három jogászdoktor társelnökli, s képviseltetik magukat benne az ország vezető jogi egyetemei, az ellenzéki pártok, a tagköztársaságok szenátorai és parlamenti elnökei, kisebbségi képviselők az ukránoktól a kozákokig, orvosi vezetők, ngo-vezérek, színházigazgatók, megfér továbbá a haza új bölcsei között paralimpikon, iparkamarai elnök, a Kaspersky vírusirtócég alapítója és a Tretyjakov képtár igazgatója is. Látszólag minden jel arra mutat, hogy Putyin és az övéi most gátat vetnek az elnöki túlhatalomnak – csakhogy az államfőt az zavarja igazán a túlhatalomban, ha felmerül, hogy más is bírhat vele.

Ha közelebbről vizsgáljuk az alkotmánymódosítást, világossá válik, hogy a mindenkori elnök pozícióját gyengítő elemeken kívül jócskán tartalmaz olyan javaslatokat is, amelyek Vlagyimir Putyin problémáira kínálnak megoldást. Az új alaptörvény értelmében csak az lehet az Orosz Föderáció elnöke, aki minimum huszonöt éve az országban él, és nem kettős állampolgár; ez máris kizárja a lehetséges utódjelöltek köréből a Londonban élő, liberális politikai reformokat támogató milliárdost, Mihail Hodorkovszkijt s vele még vagy félmillió – zömmel gazdag és kormánykritikus – kettős állampolgárt. Azzal, hogy a módosítási javaslat a nemzetközi jog elé helyezné az alkotmányt, Putyin rögtön két és fél legyet ütne egy csapásra: kiváló adu lenne ez neki a Krím annexiójával kapcsolatos nemzetközi jogvitákban, és megspórolhatná a költségvetésnek például az Emberi Jogok Európai Bírósága által kiszabott kártérítéseket – ezek tavaly durván 3,5 milliárd forintnyi rubelre rúgtak –, valamint a Gazprom orosz szénhidrogénmamut Ukrajnával folytatott vitáira költött pénzt is.