Különös játékai vannak a műélvezetnek. Felbukkan egy kép a falon, egy szobor a tájban, és váratlanul elbűvöl. Folyamatokat indít el a képzelet mezein. Kiben mit: verssorokat, szépprózai mondatokat, népdal- vagy sanzontöredékeket, zenét – vagy csak felcsillanó személyes élményeket. Igen, valami csodaszerűt teremt. Ha a szemlélődő nem szenved farkasvakságban, illetve ha tudatosan nem válik vakká, megéli a csodát. A farkasvakság vagy dilettantizmus tudatos vállalását oly nehéz értelmezni. „Sajnos maga a szobor nem sikerült olyan hősiesre, mint a méltató szavak: nem egy dicső hadvezér jut róla eszünkbe, hanem a zsoldosok a Süsüből és Krisztofóró a nyolcvanas évekből, illetve Asterix. Mintha valami paródia lenne szegény” – írta (és hasonlókat írtak mások is, zajos kommentelő szakértők sikereit learatva) a „jó nevű” Laspalmas blogger Madarassy István Zimonyban felavatott Hunyadi János-szobráról az Átlátszón.
Felbukkan egy kép a falon, egy szobor a tájban, és váratlanul elbűvöl. Folyamatokat indít el a képzelet mezein