„Sakk-matt, hapsikám!”

László vagyok, és tulajdonképpen nincs okom panaszra.  A rendszerváltás után speditőrként dolgoztam, majd családi vállalkozásként nyitottunk egy élelmiszerüzletet Békásmegyeren, ezt hamarosan egy másik bolt követte. Ha nem is luxusban, de tisztesen megéltünk mindig. Házat építettünk, Balatonszepezden felújítottunk egy szerény nyári lakot, és jutott arra is, hogy a gyerekeknek segítsünk elindulni abban a bizonyos nagybetűsben. Ma már a nyugger dolce vitát élvezem, az autómat szinte ki se viszem a garázsból. Ha postára vagy meccsre megyek, csak felugrok a buszra – na jó, inkább felvánszorgok, az ízületeim eléggé megkínoznak. Feleségem, Marika harmincnyolcadik éve szerető társam, házasságunkat szerencsésen elkerülték a viharok. A nagyobbik fiam, Peti informatikus, két édes kislánya született, egyszerűen nem tudunk betelni az unokázással. Misi a boltokat viszi, náluk most jön az első gyerek – hát miért lennék elégedetlen?