Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

Egyszerűen égette a tenyerét. Eszébe sem jutott, hogy az ujjára húzza, és mentegetőzött magában, miért is fogadta el. De fiatal volt és kívánatos, nagy tervekkel és elvárásokkal, gondolkodás nélkül elhitte, hogy neki szól az ajándék. Holott már akkor gyanakodnia kellett volna, amikor a férfi utánaszólt az utcán. A hangjában szomorúság és lemondás bujkált, talán e körülmény zavarta meg.