Fenntarthartó hedonizmus

A kávéját – ha teheti – biotejjel issza, és bár ő sem (idő)milliomos, hogy minden napra biotermelőktől, biopiacokról szedegesse össze a vacsorához valót a családi asztalra, a sarki boltot már ráállította a biobeszerzésre. Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) vezetője mégsem „biofasiszta”. Bár lehetne, hiszen olyan kutatóintézetet vezet, amely a magyar gazdák bevonásával dolgozik a hazai mezőgazdaság ökológiai pályára állításáért. Többek között tehát azért, hogy vegyszerekkel telepumpált, import-koktélparadicsom helyett olyan elfeledett, itthon termett tájfajtákat együnk, mint a máriapócsi, a ceglédi, a mátrafüredi vagy a faddi, és azért, hogy adalékokkal agyonvágott, fehér lisztes ipari kenyér helyett újra felfedezzük a tönke- vagy az alakorkenyér ízét.

A HIÁNYGAZDASÁGTÓL A HEDONISTA SZAMÓCÁIG

Dóra nem valami New Age-es polcról levett ezoterikus könyvben olvasott a bióról, és „tért meg”, hogy mosolygós, ámde vegyszerezett nagyáruházi alma helyett ronda, de legalább drága bioalmát egyen etikai megfontolásból. „Racionális ember vagyok. A biogazdálkodás – amellett, hogy jelenleg az egyetlen jogilag is meghatározott, tömegigény kielégítésére alkalmas, fenntartható termelési mód – finomabb és egészségesebb terméket is jelent. Tévedés, hogy a fenntarthatóság aszkézis, visszaesés, önmegvonás. Ellenkezőleg. Hedonista módon magas élvezeti értékre vezethet. Emellett persze a biogazdálkodás etikai vonatkozásai sem mellékesek. Alapkérdés például, hogy ha beavatkozunk az élővilágba, hol húzzuk meg a határt. Beleférnek-e például molekuláris manipulációk? A természet iránt érzett alázat velem azt mondatja, önös érdekből erre nem vagyunk felhatalmazva” – fogalmaz.