Földöntúli bája van annak, ahogy a streamszolgáltatót kiválasztva azonnal lenyílnak Enrico Caruso valaha volt lemezei – még az is, amely sosem létezett, száz évvel később játszották „mögé” a sztereó zenekari kíséretet. A művész, aki egy szűk szállodai szobában zongoristájával egy fura tölcsérbe iparkodott beleörökülni vághatatlanul és megismételhetetlenül, ma 4G-univerzum-szerte és persze lokális wifivalóságok milliárdjaiban hozzáférhető, méghozzá a nagyon is fizikális gramofontűhöz képest egészen légiesen (már amennyiben nem tekintjük fizikának a levegőben körülöttünk és rajtunk átterjedő hullámokat). Mi ebben a nagy dolog, kérdezhetik, hisz a rádió már bő száz éve ugyanezt teszi: sugároz mindent, ami odahaza nem lehet meg a polcon.