Innováció: a modern társadalom (egyik) mozgatóeleme

Mostantól kezdve rendszeresen fogok rövid jegyzeteket írni a tudományról, a felfedezésekről, a találmányokról és az innovációról. A témakör egyre fontosabb, a vele kapcsolatos elvárások, igények egyre nőnek. Megjelent a társadalom számára „releváns tudás” mint fontos tényező, és megjelent az innováció mint kulcskérdés. Nem véletlenül – a termékek értékét egyre inkább a szellemi hozzájárulás határozza meg. Megjelent az innovációhasznosítás, a szellemi tőke és a szellemi tulajdon mint gazdasági tényezők.

Az innováció mindig is az emberi fejlődés kulcsa volt: az előember a botot eszközként kezdte használni, az ősember kőből, majd bronzból készített nyílhegyet, később jött Gutenberg, megjelent a gőzmozdony, a számítógép – és persze az atombombáról se feledkezzünk meg. Mi teszi mégis most az innovációt olyan különlegesen fontossá, a társadalmi folyamatok talán fő mozgatóerejévé? Először vegyük sorra a tágabb értelemben vett innováció következményeit.

A „gyorsuló idő”, hiszen az innovációk egyre gyorsabb ütemben követik egymást. A középkorban egy cipész nagyapja is valószínűleg cipész volt, és fogadni lehetett volna rá, hogy még az unokái is azok lesznek. Egy foglalkozás száz évvel ezelőtt egy életre elég volt, ma már egy évtized a mérce. Ennek társadalmi szerepe szinte felfoghatatlan. A világ egy emberöltő múlva egészen mássá lesz.

Az emberiség innováció által kreált, globális, ma már egzisztenciális kérdései: gondoljunk a mesterséges intelligenciára és ránk gyakorolt hatására, a nemrég csupán Asimov és más sci-fi-írók által megálmodott, ma már hétköznapi robotokra, arra, hogy a világ a bombáinkkal percek alatt megsemmisíthető – vagy esetleg évtizedek alatt, lassú halállal elpusztítható a globális felmelegedés következtében. És az innováció azért is mozgatóerő, mert a tragikus következmények csupán újabb innovációk hosszú sorával kerülhetők majd el.

Mi okozza ezt a felgyorsulást, az innováció ilyen mértékű szerepét? Az innováció globalizációja: negyed évszázaddal ezelőtt még az Egyesült Államok volt az egyetlen igazán innovációs ország, mára Kína, Dél-Korea és lassanként Európa is az innováció termelésének helyszínévé vált. Korunk jellemzője az emberek és technológiák mobilitása, az új technológiák rohamos elterjedése és a globális verseny az innovációkért, illetve az innovációs tehetségért. A pozitív „visszacsatolás”: az innováció további innovációt eredményez, amelyek aztán segítik egymás terjedését és alkalmazási lehetőségeit. A sok helyen észlelt, először a számításkapacitás növekedését leíró Moore-törvény és az annál sokszor még gyorsabb innovációrobbanás mindennek az eredménye.

Hogyan válaszol egy kis ország ezekre a kihívásokra, beágyazódva a környező, versengő világba? Lehet-e példákra hagyatkozni? Mit lehet tanulni, mit kell úgy és mit máshogy tenni, mint a többiek? Ezek olyan kérdések, amelyekre a társadalom egy-egy szegmense, legyen az a tudományos közösség, az üzleti világ vagy a politikai elit, önmagában nem tudja megadni a választ. Ha végignézzük azokat az országokat, ahol kutatóként, vállalatok munkatársaként és tanácsadóként dolgoztam
– Szingapúr, Hongkong, Anglia, Németország, Svájc, Szaúd-Arábia, Kína, Egyesült Államok –, nyilvánvaló, hogy az innováció igénye ma mindenütt felmerül. Nem mint ideológia, nem mint politikai eszköz, hanem mint a világban versenyképes, modern társadalom alapvető igénye, a társadalmi és gazdasági fejlődés egyik legfontosabb tényezője.

Erről lényeges beszélni és vitát folytatni. Az általam leírtak csupán egy ember véleményét fogják tükrözni. Abban a reményben írtam meg gondolataimat, hogy reakciók érkeznek rájuk, és diskurzus indul el. Mert ketyeg az óra – amely ma már sok esetben nem rugókkal vezérelt, hanem az atomokban lejátszódó folyamatok alapján működő időmérő eszköz. Csúcstechnológiák tucatjainak alapja. 

A szerző amerikai-magyar fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.