Orbán Viktor: A siker évszázada előtt állunk!
A miniszterelnök szerint a modernitás ma már nem nyugati kategória.
Magyarország vezető régióként léphet az új gazdasági korszakba.
„A 2030-as években új Európa születhet a tagállamok közötti viszonyok újraalakításával, új egyezmény alapján” – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön a Budapest Eurasia Forum konferencián Budapesten. Hozzátette: idén már ötödik alkalommal rendezik meg a fórumot, és a Magyar Nemzeti Bank, Magyarország jegybankja megalakulásának 100. évfordulóját is ünnepelik.
Az elnök szerint Magyarországnak vezető szerepe lehet, alapítója lehet az új európai lazább szerveződésének. Itt lehet a kelet és nyugat jó fúzióját kialakítani, esély nyílik új Európai Közös Piac létrehozására”
– vélekedett Matolcsy György.
Kitért arra, hogy a következő 25 évben elérünk a szélesebb lehetőségek világába. Ezt a kettősséget kell kihasználni. Három nagy szupertrend határozza meg ezeket az éveket: a mindent befolyásoló geopolitika, az erősödő klímaváltozás és a technológiai forradalom.
Matolcsy feltette a kérdést, hogy milyen Európai Unió lehet sikeres partnere Ázsiának, és úgy vélte, hogy talán nem a mai.
Hozzátette: jelen pillanatban az EU a nagy versenytársakhoz képest hanyatló szakaszban van, szerinte túlcentralizált brüsszeli központ jött létre. Úgy véli, félig sikerült a közös piac, de ennek a piacnak nincsen közös piaca, és a kötelező euró is része az európai hanyatlásnak.
„Egy másfajta uniós közegben az euró szerepe is más lesz” – fejtette ki.
Matolcsy György szerint Európának először el kellene szakadnia az Európai Egyesült Államok létrehozásának gondolatától. Szerinte, a 2030-as években új Európa születhet a tagállamok közötti viszonyok újraalakításával, új egyezmény alapján.
„ Csak az új európai paradigma lehet sikeres” – húzta alá, hozzátéve:, hogy kell hagyni a globális hatalom jövőképét, és változtatni kell a stratégián, horizontális hálózatra építve, és akkor magas hatékonyság állhat az alacsony hatékonyság helyére.
Az MNB közölte, hogy az idei fórum címe – A siker kulcsszavai: tehetség, tudás, technológia és tőke – jól tükrözi a gazdaságokban az elmúlt száz évben végbement változásokat, és a jövőbe vezető utat is mutatja. Közölték a konferencia azért is jött létre, mert azok az országok a legsikeresebbek, amelyek a tudás, a technológia és a tőke előnyös keverékét tudják felépíteni a tehetségek által vezérelve, amihez elengedhetetlen a támogató oktatási rendszer.
Az MNB szerint, a Budapest Eurasia Forum célja, hogy 2024 idén is összehozza Budapestre a befolyásos döntéshozókat, vállalkozókat, cégvezetőket és akadémikusokat, hogy véleményt cseréljenek a fenntartható fejlődés eléréséhez szükséges elkerülhetetlen változásokról, és megvitassák korunk legégetőbb kérdéseit.
Cikkünk frissül!
***
Ezt is ajánljuk a témában
A miniszterelnök szerint a modernitás ma már nem nyugati kategória.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán