Átléptek egy határt Ukrajnában: a szemünkbe hazudnak, majd még meg is rágalmazzák Magyarországot

Fotó is készült a magyarellenes feliratról, de Munkács polgármestere nem látott semmit.

Fotó is készült a magyarellenes feliratról, de Munkács polgármestere nem látott semmit.
A magyarok megölésére buzdítottak, mert „a magyarok nem emberek”.
A palágykomoróci templom falára azt írták: „magyarok, takarodjatok!”
A görögkatolikus egyház szerint a palágykomoróci templom elleni gyújtogatás nemcsak egyházi bűncselekmény, hanem a békés együttélés szimbólumát is meggyalázták.
A hatóság emberei azon dolgoznak az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) közösen, hogy beazonosítsák az elkövetőt vagy elkövetőket.
„Az ukrán állam felelős mindezért. Tíz éve kérjük, hogy fejezzék be. Tíz éve minden létező nemzetközi fórumon jelezzük, hogy a kárpátaljai magyarokat súlyos támadások érik. Kezdődött ez a törvényekkel, folytatódott kényszersorozással, fizikai bántalmazással, templomgyújtogatással” – fogalmazott Szijjártó Péter.
A miniszterelnököt is megdöbbentette az újabb, súlyos magyarellenes támadás, amiről a Mandiner is beszámolt. Kárpátalján felgyújtottak egy templomot és magyarok megölésére buzdítottak.
A rendezvény botránnyal vette kezdetét, a rendőrség elfogott egy gyermekekre maszturbáló férfit egy játszótér közelében.
A katona orosz hadifogságból tért haza.
Komoly tipográfiai hibára hívta fel a figyelmet a L'Espresso olasz hetilap.
Gúnyos molinóval figurázták ki a Tisza Pártot.
Elképesztő fotók születtek.
A hatóságok kilenc embert állítottak elő a mérsékelt létszámú New York-i demonstráción.
A módosítást azzal magyarázták, szeretnék, ha a gyengén látók is el tudnák olvasni a klub nevét a feliraton.
Nagyekemezőn a Grossprobstdorf német feliratot, Kiskapuson a magyar feliratot húzták át piros festékkel.
„Valahányszor belénk kötnek egy felirat miatt, mi mindig találunk megoldást!” – jelentette ki a város polgármestere.
A Roma Szeretetszolgálat megteszi a megfelelő jogi lépéseket az ügyben – mondta el Ifj. Rostás-Farkas György.
„Mindössze 78 évvel a II. világháború és a holokauszt befejezése után tovább burjánzik az antiszemitizmus Adolf Hitler szülőhazájában.”
Szimbolikus lépésre szánta el magát Szabadka szerb vezetése: több helyre öles betűkkel, magyar trikolórral kikerült a város neve.