Az első nagy orosz győzelem

„Az egyértelmű, hogy ugyan már csak pár négyzetkilométernyi területet védtek, de május 9-ig semmiképpen sem akarták feladni a várost. Ezt az örömöt nem akarták megadni az oroszoknak. Ezt a törekvést siker kísérte, de Bahmut eleste így sem jött jókor. Ugyanis éppen a G7-ek hirosimai tanácskozásának idejére esett, ahol Volodimir Zelenszkij éppen még több fegyver szállítására – egyebek mellett F-16-os vadászgépek átadására – próbálta rábírni a Nyugatot. Nos, ennek az igyekezetnek nem nyújtott jó hátteret a város bevétele. Még akkor sem, ha az ukrán elnök hivatkozhat arra, hogy modern fegyverek birtokában ez a helyzet nem következett volna be. A Nyugat azonban azt is látja, hogy a sikeres ukrán ellentámadáshoz még több fegyverre lenne szükség, annyi felesleg azonban jelenleg nincs. De ha már a sokat emlegetett ellentámadás szóba jött, a mostani vereség siettetheti annak elindítását, hiszen a morál fenntartása érdekében mielőbbi siker felmutatására van szükség Ráadásul ehhez erők is felszabadultak. Ha viszont idő előtt indul el az offenzíva, az a sikerét kockáztathatja.

De nem jött jókor Bahmut feladása abból a szempontból sem, hogy egyre határozottabban terjednek a hírek Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök eltűnésével kapcsolatban.

A politikai vezetéssel feszült viszonyt ápoló tábornok még május elején tűnt el hirtelen, és még egy fontos NATO tanácskozásba sem tudott még online sem bekapcsolódni. Állítólag Zaluzsnij egy Pavlodar melletti orosz rakéta támadásban súlyosan megsebesült, azóta több komoly sebészeti beavatkozást hajtottak végre rajta, így érthető, hogy máig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Ez pedig finoman szólva sem erősíti az ukrán hadsereg harci morálját. Az pedig még kevésbé, hogy felröppentek a hírek, miszerint a vezérkari főnök elleni támadáshoz állítólag az elnöki adminisztrációnak is köze van. E feltételezések szerint Zelenszkij környezetéből adhatták ki az elnökválasztások közeledtével politikai értelemben egyre kellemetlenebb Zaluzsnij tartózkodási helyének a koordinátáit.

De térjünk vissza a Donbasszhoz, és szögezzük le, hogy Bahmut fontos infrastrukturális csomópont, a második donbasszi védvonal kulcsfontosságú pontja, ám messze nem akkora jelentőségű, mint amekkorává a propaganda és a média emelte.

Nem véletlen, hogy már néhány hónapja tanácsolták Nyugatról is Zelenszkijnek a város feladását, hiszen értelmetlennek tartottak ennyi élőerőt áldozni érte. A kitartás a végsőkig azonban politikai döntés volt, amely felülírta az ukrán vezérkar szándékait is. Arra az állandóan forgatott mintegy 30 ezer alapjában jól kiképzett harcosra ugyanis máshol jóval nagyobb szükség lett volna. A város közben igazi »húsdarálóvá« vált, ahol az átlag felettiek voltak a veszteségek mindkét oldalon. Csak amíg a wagneresek részéről az általában előreküldött börtönben toborozottak pusztulása a hátország nem volt oly érzékeny, addig az ukrán társadalom elszántságát nem erősítették az egyre nagyobb veszteségek. Ezt még a propagandával ideig-óráig lehetett ellensúlyozni, azonban végül már nagyon kilógott a lóláb.

Azért ne felejtsük el, hogy Bahmut/Artyomovszk átlagosnál jóval hosszabb ideig tartó ostroma nem csupán első pillantásra értelmetlennek tűnő politikai okokra, hanem nagyon is logikus katonai megfontolásokkal is magyarázható.”

Nyitókép: Handout / Armed Forces of Ukraine / AFP