A zenész a beszélgetés során felidézte pályájának kezdetét is. Elhangzott, hogy ők (a Beatrice) egy rétegnek, a marginális értelmiségnek szerettek volna zenélni,ami „egy darabig sikerült is”, de mint mondta, ebből nagyon nehéz megélni. Márpedig új felszerelést kell venni időről időre, ezért az embernek „vannak megalkuvásai” – tette hozzá.
A nagykoncertek ideje lejárt
A műsorvezető kitért arra is, hogy az egykori, budapesti kultikus klubokból napjainkra szinte semmi nem maradt, ugyanakkor a romkocsmák népszerűek a fővárosban. Nagy Feró erre úgy regált, hogy szerinte „a nagykoncertek ideje lejárt, és nincsenek is már olyan zenekarok, amelyek a nagy arénákat megtöltenék”. Megjegyezte, hogy ők is gondolkodnak azon, hogy romkocsmákba menjenek zenélni. „A közönséghez közel kell lenni” – hangsúlyozta az előadó.