Perbeszédekkel folytatódott ma a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a hivatali visszaéléssel vádolt volt fővárosi főügyész, Ihász Sándor büntetőpere.
Az egykori ügyészségi vezetőt azzal vádolják, hogy
törvényi kötelességét megszegve nem adta át azokat a bizonyítékként felhasználható dokumentumokat
a nyomozóhatóságnak, amelyeket a Fenyő-gyilkosságban felbujtással vádolt Gyárfás Tamástól kapott még 2017 novemberében, és amelyek bizonyítékul szolgálhattak az ügyben. A dokumentumokat ehelyett hivatali helyiségének szekrényében őrizte.
A történet szerint a Nap TV egykori tulajdonosa segítségért fordult az akkori főügyészhez, átadva neki az ő és Portik Tamás közötti telefonbeszélgetések felvételeinek leiratát, amelyet egy ismeretlen személy juttatott el neki. Ezeket a Fenyő János elleni gyilkosság miatt már elítélt Portik rögzítette.
Ihász vallomása szerint Gyárfás jogi tanácsot kért, hogy tegyen-e feljelentést. Az egykori médiavállalkozó ugyanis amiatt aggódott, hogy ha a rendőrséghez fordul, akkor az ügy kikerül a sajtóhoz és újabb fenyegetések érhetik.
Ellentmondások
Ihász az eljárás során végi tagadta bűnösségét és egyebek mellett azzal védekezett, hogy a leiratok átadása idején – bár Gyárfás neve többször szóba került a Fenyő-gyilkosság kapcsán – szó sem volt arról, hogy a volt médiavállalkozó büntetőjogi felelőssége ténylegesen felmerülhet az ügyben. Ennek azonban ellentmond az a tárgyaláson ismertetett információ, miszerint a Fenyő-gyilkosság kapcsán, főügyészként 2011-ben ő maga rendelte el Gyárfás Tamás lehallgatását.
Az eljáró ügyész mai perbeszédében fenntartotta a vádiratban foglaltakat és hangsúlyozta, hogy
Ihász védekezését az eljárás során megismert bizonyítékok cáfolták.
Ihász Sándornak ugyanis már a vád tárgyává tett cselekmény időszakában ismernie kellett a Fenyő-ügy részleteit, így azt is, hogy a nyomozás során terhelő adatok merültek fel Gyárfás Tamás felbujtói szerepére. Ihásznak – akkoriban fellebbviteli főügyészként – már csak azért is ismernie kellett az esetet, mert az emberölést kiemelt ügyként kezelték, így a nyomozóhatóságnak heti és havi jelentéstételi kötelezettsége volt az ügyészség felé.
Az ügyész szerint az is bizonyítást nyert, hogy Ihász a kezdetektől a feljelentés megtétele ellen érvelt, azért, hogy a dokumentumokat
nehogy hivatalos eljárásban használhassák fel Gyárfás ellen és így ő az ügy gyanúsítottjává váljon.
Ezt a Gyárfás és Ihász közötti lehallgatott telefonbeszélgetések is alátámasztják – mondta az ügyész a mai tárgyaláson.
Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte Ihász Sándorra.
A Fenyő-ügyben felbujtással vádolt Gyárfás Tamás ma tanúként azt mondta a bíróságon, hogy ha valakinek, akkor Ihász Sándornak ismernie kellett az 1998-as gyilkosság ügyét és hogy őt is összefüggésbe hozták a merénylettel. A volt főügyész viszont azzal védekezik, hogy amikor a Nap TV volt tulajdonosa átadta neki a Portik Tamással folytatott beszélgetések hanganyagának leiratát, akkor még szó sem volt arról, hogy Gyárfás büntetőjogi felelőssége felmerülhet az ügyben.
Kockára tett hírnév
Papp Gábor, Ihász jogi képviselője perbeszédében elfogult eljárásról beszélt, hiszen olyan ügyészek jártak el és döntöttek az ügyben, akik korábban kollégái, beosztottjai voltak. Szerinte nem lehet terhelő bizonyítékként értékelni a vád tárgyát képező leiratot sem, miután ezt Gyárfás perében fel sem használták.
Papp teljesen életszerűtlennek nevezte, hogy egy ügyészségi vezető, aki 800 embert irányít, egyetemen oktat,
kockára tenné egy ilyen üggyel a jó hírnevét és teljes egzisztenciáját.
Ráadásul Gyárfás és Ihász utóbbi hivatali szobájában vagy éttermekben találkoztak, tehát konspirációnak nyoma sincs. Védence pedig a hierarchikusan felépülő ügyészségi szervezeten belül akkor sem tudott volna Gyárfásnak segíteni, ha akart volna – érvelt Papp Gábor. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy Ihász egyáltalán nem akarta lebeszélni Gyárfást a feljelentéstől, hanem tájékoztatta a volt médiavállalkozót a lehetőségekről és annak következményeiről.
2017-ben nem merült fel konkrét adat Gyárfás Tamás felbujtói szerepére a Fenyő-ügyben – mondta a jogi képviselő. Papp Gábor bűncselekmény hiányában védence felmentését kérte.
A hivatali visszaéléssel vádolt
Ihász Sándor 2020 szeptemberében a Demokratikus Koalíció igazságügyi szakértője lett,
Gyurcsány Ferencék közlése szerint „feladatai a kormányváltás utáni független igazságszolgáltatás helyreállításával, a Polt Péter által eltussolt bűncselekmények vizsgálatával, és kormányváltás utáni törvényes és jogszerű felelősségre vonással kapcsolatosak”.
A per jövő februárban folytatódik, amikor Ihász Sándor szólalhat fel az utolsó szó jogán. Ezen a tárgyaláson ítélet is várható.
Nyitókép: Ihász Sándor érkezik a bíróságra 2021 december 2-án (Fotó: Ficsor Márton/Mandiner)