„Transzneműnek lenni az egyik legsúlyosabb emberi dráma, ami egy életben előfordulhat. Nem nagyszerűség, nem különlegesség és nem kivételesség, hanem egy rettenetes terhet jelentő rendellenesség, amely elől sokan az öngyilkosságba menekülnek. Fontos és helyes vívmány, hogy a huszonegyedik században nyílt diskurzus zajlik a transzneműek lelki és társadalmi gyötrelmeiről, annál nagyobb baj, hogy ezt a témát teljes egészében megszállta az identitáspolitika, és a transzneműekből ünneplésre rendelt áldozati csoportot kreált.
Csakhogy a transzneműség ettől még egy nagyon súlyos válság: a testet képező nem és az identitást képező nem eltérésének krízise. Egy valóban transznemű személy nem Conchita Wurst: nem visel nagyestélyit és szakállat, mert eszében nincs a két nem közt rekedni. A Conchita Wurst néven közismertté vált osztrák homoszexuális férfi valójában Thomas Neuwirth, aki transzneműnek adta ki s e hazugságában ünnepeltette meg magát, és ezzel nagyon sokat ártott a tényleges transzneműeknek, akik ezen a krízisen túljutni akarnak, és nem parádézni benne. Egy transznemű személy nem óhajt transznemű lenni, hanem nőből férfivé vagy férfiből nővé válna. A transzneműsége nem identitás, bármennyire forszírozza is ezt a liberális értelmiség, hanem identitásválság, melyre legtöbbször a nemi szervek sebészeti átalakítása jelent tartós megoldást.
A 444 idén áprilisban »Néha apának szólít, néha Timinek« címmel közölt interjút a férfiből nővé transzformálódott Révai Tímeával, aki negyvenévesen szánta rá magát a coming outra. A szöveget jegyző Vay Blanka maga is férfiként élt harminchat éves koráig, és nem rejti véka alá, hogy írásának nevelési célzata van. »Amíg a kormány a transzneműek ellen uszít, a transzneműek élik az életüket. Gyakran teljes békében, elfogadásban.« Bár a szerző számos részletre kitér a beszélgetés során, mégsem teszi fel az igazán zavarba ejtő kérdést: ha az interjúalany szándéka szerint férfiből nővé vált, akkor miért szólítja őt a tizenhárom éves kislánya néha apának? Hát nem az a szabad identitásválasztásnak a lényege, hogy aki nem akar többé férfi lenni, az nővé válhasson? Hogy akarja Timi és Blanka elfogadtatni magyarok százezreivel a transzneműek jogát ahhoz, hogy férfiakból nőkké váljanak, ha Timit még a tulajdon lánya is apának szólítja néha?
A 444 ezzel a címadással nem egy félig végrehajtott tranzíció identitászavarából próbál avantgárd menőséget gyártani? Vagy az az interjú tényleges közlése, hogy »Timi egykor férfi volt, mára nővé vált, de a lányával való kapcsolatában szeretne még egy kicsit férfi maradni«? Értem én, hogy Timi kislánya hosszú évek alatt hozzászokott ahhoz, hogy apának hívja az apját, úgyhogy beragadt nála ez a megszólítás, de miért kellett pont ebből címet gyártani? Csak mert ez a cím kifejezetten azt az érzést kelti, mintha egy transznemű személy egyik nap csak úgy apaként, másnap meg csak úgy Timiként ébredne, hisz mindkét megszólításra hallgat, a liberális értelmiség egyik legnépszerűbb műhelye pedig demonstratív gesztussal hitelesíti azt a zavarodottságot, amelyből valamennyi transznemű személy fél életén át menekül. Nem veszi észre senki a 444 szerkesztőségében, hogy ezzel az attitűddel épphogy dekonstruálják a transzneműek identitásváltáshoz tartozó igazságait? Vagy az a cél, hogy egy transznemű személynek akár a saját tranzícióját se legyen muszáj következetesen képviselnie, és ebből is fétis tárgyát kell legyártani? Te igenis fogadd el, hogy ez a férfi többé már nem férfi, hanem nő, úgyhogy légy szíves szólítsd Timinek, bár időnként a saját lánya még apának hívja.
Nem veszik észre a 444 szerkesztőségében, hogy ez a szellemű újságírás nem elfogadtatja a magyarokkal a jelenséget, hanem épphogy elidegeníti őket attól?