A transzneműség meghamisítása

„Transzneműnek lenni az egyik legsúlyosabb emberi dráma, ami egy életben előfordulhat. Nem nagyszerűség, nem különlegesség és nem kivételesség, hanem egy rettenetes terhet jelentő rendellenesség, amely elől sokan az öngyilkosságba menekülnek. Fontos és helyes vívmány, hogy a huszonegyedik században nyílt diskurzus zajlik a transzneműek lelki és társadalmi gyötrelmeiről, annál nagyobb baj, hogy ezt a témát teljes egészében megszállta az identitáspolitika, és a transzneműekből ünneplésre rendelt áldozati csoportot kreált. 

Csakhogy a transzneműség ettől még egy nagyon súlyos válság: a testet képező nem és az identitást képező nem eltérésének krízise. Egy valóban transznemű személy nem Conchita Wurst: nem visel nagyestélyit és szakállat, mert eszében nincs a két nem közt rekedni. A Conchita Wurst néven közismertté vált osztrák homoszexuális férfi valójában Thomas Neuwirth, aki transzneműnek adta ki s e hazugságában ünnepeltette meg magát, és ezzel nagyon sokat ártott a tényleges transzneműeknek, akik ezen a krízisen túljutni akarnak, és nem parádézni benne. Egy transznemű személy nem óhajt transznemű lenni, hanem nőből férfivé vagy férfiből nővé válna. A transzneműsége nem identitás, bármennyire forszírozza is ezt a liberális értelmiség, hanem identitásválság, melyre legtöbbször a nemi szervek sebészeti átalakítása jelent tartós megoldást.

A 444 idén áprilisban »Néha apának szólít, néha Timinek« címmel közölt interjút a férfiből nővé transzformálódott Révai Tímeával, aki negyvenévesen szánta rá magát a coming outra. A szöveget jegyző Vay Blanka maga is férfiként élt harminchat éves koráig, és nem rejti véka alá, hogy írásának nevelési célzata van. »Amíg a kormány a transzneműek ellen uszít, a transzneműek élik az életüket. Gyakran teljes békében, elfogadásban.« Bár a szerző számos részletre kitér a beszélgetés során, mégsem teszi fel az igazán zavarba ejtő kérdést: ha az interjúalany szándéka szerint férfiből nővé vált, akkor miért szólítja őt a tizenhárom éves kislánya néha apának? Hát nem az a szabad identitásválasztásnak a lényege, hogy aki nem akar többé férfi lenni, az nővé válhasson? Hogy akarja Timi és Blanka elfogadtatni magyarok százezreivel a transzneműek jogát ahhoz, hogy férfiakból nőkké váljanak, ha Timit még a tulajdon lánya is apának szólítja néha?

A 444 ezzel a címadással nem egy félig végrehajtott tranzíció identitászavarából próbál avantgárd menőséget gyártani? Vagy az az interjú tényleges közlése, hogy »Timi egykor férfi volt, mára nővé vált, de a lányával való kapcsolatában szeretne még egy kicsit férfi maradni«? Értem én, hogy Timi kislánya hosszú évek alatt hozzászokott ahhoz, hogy apának hívja az apját, úgyhogy beragadt nála ez a megszólítás, de miért kellett pont ebből címet gyártani? Csak mert ez a cím kifejezetten azt az érzést kelti, mintha egy transznemű személy egyik nap csak úgy apaként, másnap meg csak úgy Timiként ébredne, hisz mindkét megszólításra hallgat, a liberális értelmiség egyik legnépszerűbb műhelye pedig demonstratív gesztussal hitelesíti azt a zavarodottságot, amelyből valamennyi transznemű személy fél életén át menekül. Nem veszi észre senki a 444 szerkesztőségében, hogy ezzel az attitűddel épphogy dekonstruálják a transzneműek identitásváltáshoz tartozó igazságait? Vagy az a cél, hogy egy transznemű személynek akár a saját tranzícióját se legyen muszáj következetesen képviselnie, és ebből is fétis tárgyát kell legyártani? Te igenis fogadd el, hogy ez a férfi többé már nem férfi, hanem nő, úgyhogy légy szíves szólítsd Timinek, bár időnként a saját lánya még apának hívja. 

Nem veszik észre a 444 szerkesztőségében, hogy ez a szellemű újságírás nem elfogadtatja a magyarokkal a jelenséget, hanem épphogy elidegeníti őket attól?

Szintén a 444-en jelent meg a múlt héten Bankó Gábornak a pécsi Pride-ról szóló tudósítása »Mindkét anya nő! Mindkét apa férfi!« címmel. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez nemcsak transzneműekre, de homoszexuálisokra és leszbikusokra is vonatkozik, ahogy azzal is, hogy ezt mint egy rigmust skandálták a rendezvény résztvevői, de az a tény, hogy a liberális hírportál éppen ebből faragott címet a tudósítás fölé, többet mond önmagánál.

Szabadjon a legjobb szándékkal érdeklődnöm afelől, hogy ha mindkét anya nő és mindkét apa férfi, akkor Timit hogy hívhatja a kislánya néha apának, és főleg hogy gyárthat ebből címet a 444? Nem tűnik fel senkinek a szerkesztőségben, hogy ez a kommunikáció így nagyon nem konzekvens? Hogy lehet elvárni a félperiféria lakóitól egy ennyire komplex jelenség megértését, ha jól láthatóan a nagy tudású és magasan kulturált liberális elit sem érti azt? Vagy az a következetlenség célja, hogy a progresszív sajtó bármit és azzal ellentétes bármit is leírhasson a transzneműség tárgyában, és azt a duplagondol mechanizmusával automatikusan el kelljen fogadni toleráns, haladó álláspont gyanánt, pusztán mert ők a cikkeiknek ezeket a címeket adják? Az a következetlenség célja, hogy a transzneműséget válságból identitássá lehessen átkeretezni, tényleges jelentéséből ki lehessen forgatni, és az így születő képzet igazsággá váljon pusztán attól, hogy a kommunikációs elit mondja? Ha egy ennyire súlyos jelenséget így meghamisíthatnak, akkor mi is a tényleges bajuk a kormánypropagandával? Tényleg csak az, hogy a velük szemben álló kommunikációs elit gyakorolja?

Nem »az apa férfi, az anya nő« kormánypárti frázisából gyártja le véletlenül a 444 ezeket a feleselésnek beillő szövegeket és címeket? Nem veszik észre, hogy ezekkel épphogy muníciót szállítanak be a kormánymédia transzneműeket illető gyűlöletkampányához? 

Miért kell a személyes drámákból politikát gyártani? Azért, mert ez a tengerentúlon nagyon jól pörög?

Vagy azért, mert Orbán Viktor is ebből gyárt politikát, csak épp ellenkező előjelű propagandát folytatva? Miért kell egy emberi krízist mindenáron társadalmi krízissé duzzasztani? Miért kell fétist kelteni olyasmi iránt, ami az érintetteknek gyötrelem? Csak azért, mert a kormánymédia ugyanezt épp uszítás tárgyává teszi? Mi lenne, ha a liberális értelmiség a rendellenességet rendellenességnek tekintené, csak ahhoz a kormánypropagandával ellentétben megértést, együttérzést és objektív, szakmai igényű tájékoztatást rendelne? Az úgy nem lenne eléggé humánus? Mi lenne, ha a liberális értelmiség nem Orbán Viktor politikájával akarna csak azért is dacolni, hanem a valóságra reflektálna, és beérné a jelenség igényes analízisével ellenirányú propagandaélmény legyártása helyett? Nem kéne a 444 szerzőinek mégis inkább újságírást végezniük ahelyett, hogy a politika segédcsapatának szerepében fürdőznek nagyobb és nagyobb közéleti befolyást remélve?

A transzneműek fétise lett a Nyugattal szemben gyártott putyinista médiaélmény első számú céltáblája: ez ma a civilizáció válságtüneteinek legikonikusabb vonása, úgyhogy ebből gyártja le az orosz és a magyar kormánypropaganda azt a mítoszt, amely szerint a Nyugat valamiféle keleti alternatívára szorul. Csakhogy az ukrán front eseményei ennek épp az ellenkezőjét jelzik: a Nyugat továbbra is potens, erős és győztes. Az orrvérzésig sulykolt identitáspolitika, a legkülönbözőbb kisebbségek körül szüntelenül gyártott áldozatiságélmény azonban továbbra is hatékonyan szolgálja ki a nyugati civilizáció ellenségei által dédelgetett narratívát a Nyugat dekadens, elgyengült és hétköznapi emberektől elszakadt elitjéről, meg a sztyeppéket uraló, szilaj Oroszországról, ahol az erő, az erkölcs és a tekintély még a régi. Legfőbb ideje lenne, hogy a nyugati elitek és tömegek észrevegyék: senki nem várja el tőlük, hogy lépten-nyomon érzékenynek és emberségesnek látsszanak – elég, ha azok.”

Nyitókép: Andrej Isakovic/AFP