és a frekvencia hasznosítására kiírt nyári pályázat addigra a Médiatanács nyári egy hónapos szabadságolása miatt még nem zárult le. A frekvencia azóta kihasználatlanul áll, csak „éteri csendet”, „sitergést” ad.
A Budapest FM 90,3 MHz frekvenciára egyetlen pályázó volt, a Tilos Rádiót működtető alapítvány, azonban ilyen egyrésztvevős frekvenciapályázatok esetben is meg kell vizsgálni, hogy a pályázat megfelel-e a formai és tartalmi előírásoknak. Ezt követően hiánypótlásra is szükség volt, néhány szót ugyanis nem tudott értelmezni a hatóság. A hiánypótlást ezután elfogadta a grémium.
A Tilos Rádió elnémítása miatt számos nemzetközi szervezet is tiltakozott, azt aránytalan lépésnek nevezték. Az egykoron kalózrádióként indult rádió ezúttal a polgári engedetlenség helyett hajlandó volt lekapcsolni az FM-adását, de az interneten a frekvenciavesztés után is tovább folytatta a műsorai készítését.
Nyitókép: Tilos Rádió Facebook-oldala