Az utolsó ukránig harcolna az amerikai külügyminiszter
A jelek szerint Antony Blinken egyáltalán nem foglalkozik az emberi életekkel.
A február vége óta tartó háború a gazdaság és a biztonságpolitika szféráján túl Európa demográfiai képét is átrajzolta. Több millióan indultak meg Ukrajnából nyugatra, Magyarországra egyes becslések szerint egymillióan érkeztek. Lengyelország a hazájukat elhagyók felét fogadta be, Olaszországban és Ausztriában is jelentős számú menekült él. A háború következtében az európai születésszám újra csökkenést mutat.
Mihálovics Zoltán írása a Mandiner hetilapban.
Az ukrajnai konfliktus kirobbanása előtt közmegegyezés volt abban, hogy Európa demográfiai válságban van: országainak korfája elöregedő képet mutat, több ember hal meg, mint amennyi születik. Az európai átlagéletkor 43 év, ez 4 évvel haladja meg az észak-amerikai adatot. A vizsgálódást leszűkítve az Európai Unióra, a 2020-as adatok szerint a közösség 447 milliós, a lélekszám várhatóan a következő néhány évben eléri a csúcsnak számító 450 millió főt, ám ha nem következik be gyökeres fordulat Európa-szerte, 2070-re 424 millió fő alá csökkenhet.
A népességfogyás különösen az egykori keleti blokk országaiban hatalmas mértékű, a helyzethez hozzájárul a kivándorlás a fejlett nyugat-európai országokba. A problémát ez idáig nem sikerült megoldani, ráadásul határozott törekvés sincsen rá, folyamatosan a zöld- és a digitális átmenet kérdésköre mögé sorolódik. A háború kirobbanásával azonban az európai nemzetek többségének egzisztenciális problémájává lépett elő a demográfiai válság.
A háború demográfiai megrázkódtatást is hozott magával, kitörése óta mintegy 5,3 millió ember indult meg Ukrajnából, többnyire nyugatra, túlnyomórészt nők és gyerekek, mivel a férfiaknak hadkötelezettséget rendeltek el. Lengyelország tekintetében ez különösen érdekes, hiszen az országot a közelmúltig több ember hagyta el, mint amennyi érkezett – most az ukrán menekültek több mint fele itt talált menedéket. Ez százalékosan is markáns változást hozott, Varsó lakossága néhány hét alatt 17 százalékos növekedést mutatott. Hazánk is bőségesen kivette a részét a menekültek ellátásából és befogadásából; Magyarország lakossága az 1980-as évek végén nagyjából 10,7 millió fő volt, ez 2020-ra 9,8 millió főre csökkent, most több mint 500 ezer ukrajnai menekültet fogadtunk be.