Még meg sem érkezett az uniós hitel Ukrajnába, de már hatalmas költekezésbe kezdett Zelenszkij

Óriási haderőreformot jelentett be az ukrán elnök.

Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy Oroszországnak az Unió is célpontja, de a szervezet meg tudja védeni magát.

„Oroszországnak az Európai Unió is célpontja, de a szervezet meg tudja védeni magát” – mondta az ukrán elnök videón közvetített beszédében a szlovén parlamentben.
A szlovén törvényhozásban – az Ukrajna támogatására rendezett eseményen – először Urska Klakocar Zupancic házelnök szólalt fel, aki elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy személyesen is üdvözölheti Zelenszkijt.

„A háború kezdete óta Szlovénia azon országok oldalán áll, amelyek a leghatározottabban elítélték a független és szuverén Ukrajna elleni (orosz) támadást” – mutatott rá a házelnök.
Zelenszkij jelezte: a megtiszteltetés kölcsönös, és egyben
„Köszönöm a szlovén nemzetnek, köszönöm nagy és bátor szíveteket” – fogalmazott.
Moszkva továbbra is azon dolgozik, hogy megakadályozza Ukrajna előrehaladását – mondta az ukrán elnök, de hozzátette: „Oroszországnak fogy az üzemanyaga ahhoz, hogy továbbra is ezen az úton haladjon”.
Megismételte korábbi kijelentését, miszerint Ukrajna a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatát követeli az országban elkövetett háborús bűnök miatt, és elvárja, hogy felelősségre vonják a tetteseket.
Az ukrán elnök emellett köszönetet mondott Szlovéniának, amiért a legutóbbi EU-csúcson támogatta Ukrajna uniós csatlakozási szándékát.
„Senki nem tudja megmondani, meddig fog tartani az integráció, de Ukrajna álma, hogy a blokk teljes jogú tagjává váljon”
– hangsúlyozta, hozzátéve: fontos, hogy az ország megőrizze területi integritását.
Zelenszkij arra kérte a szlovén vállalatokat, hogy csatlakozzanak Ukrajna helyreállítási tervéhez.
Mint mondta, bízik benne, hogy Ukrajna újra szabad lesz, ez az EU érdeke is. „Együtt győzni fogunk, dicsőség Ukrajnának” – zárta beszédét az ukrán elnök.
(MTI)
Nyitókép: HANDOUT / UKRAINE PRESIDENCY / AFP