Folytassa a munkát, Csaba testvér!

2022. július 5. 8:26

Csender Levente
Facebook
Akik most a bőrét akarják, menjenek el Dévára és végezzék el Böjte Csaba munkájának az 1%-át.

„Harmadik éve dolgozom Böjte Csaba testvérrel. Volt úgy, hogy több héten át mellé szegődtem. Megismerhettem a házak nagy részét, nevelőket, gyerekeket, részt vehettem az életükben, velük étkeztem, a házaknál aludtam, az asztalnál, ahol Csaba testvérnek terítettek, nekem is volt mindig hely. Nagyon sok jó embert ismertem így meg, önkénteseket és nevelt gyerekeket, olyanokat is szép számmal, akikből nevelők lettek. Többségük kifogástalanul, jókedvvel végezte a nehéz nevelői munkát.

Mindazoknak, akik most Csaba testvér bőrét akarják, és kemény vádakat fogalmaznak meg vele szemben, javaslom, hogy menjenek el Dévára és végezzék el annak a munkának csak az 1%-át, amit ő és munkatársai minden egyes nap elvégeznek. Csaba testvér az életét tette föl az elesettek, a szegények, az árvák segítésére. Egy rendkívül nagy munkabírású ember, aki próbál segíteni mindenkin, aki hozzá fordul, s ebben nagyon sok kolléga, jószándékú önkéntes, támogató segíti őt.

Ami történt, arra nehéz szavakat találni, de nem semmisítheti meg harminc év megfeszített munkáját. Gondolom, hogy Csaba testvér és az Alapítvány munkatársai mindent megtesznek, hogy hasonló eset soha többé ne fordulhasson elő, és segítenek a hozzájuk forduló áldozatokon is. Csak annyit tudok mondani, hogy folytassa a munkát Csaba testvér!”

Kép forrása: Facebook

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés