Az orosz gázszállítás radikális csökkentése egy újabb szöget vert bele az Energiewende néven ismert német energiapolitikai fordulat koporsójába. Elemzésünk.
Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban
Ó, ha ezt Angela Merkel látná: a fukusimai atomerő-műbaleset után, a mából visszanézve álomszerűen kedvező 2011-es energiapiaci környezetben elindított Energiewende, a szén- és atomenergia párhuzamos kivezetésének német politikája buktatóról buktatóra döcög. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia államfő és Mario Draghi olasz miniszterelnök közös kijevi látogatása után belengette minden német energiaválságok anyját: az orosz állami Gazprom június 16-ára, csütörtökre virradóra 60 százalékkal csökkentette a Németországba az Északi Áramlaton át szállított mennyiséget, felvillantva ezzel a gázhiány rémét a németek előtt.
Az okok egyelőre tisztázatlanok. Az orosz gázóriás az utóbbi hónapokban többször is a frászt hozta az európai gázpiacra, amikor egy-két napra nem foglalt kapacitást a Jamal–Európa-vezetéken, de ezeket mindig műszaki okkal magyarázta, illetve azzal, hogy a gázvásárlási szerződésekben foglalt mennyiség leszállításához nem volt szükség az adott napokon e vezeték kapacitására. A Lengyelország és Bulgária felé tartó gázszállítmányok leállása kapcsán pedig teljesen világos volt az orosz lépés háttere: e két ország kultúrharcos kérdést csinált abból, hogyan tért át a Putyin által kötelezővé tett „rubelfizetésre”, azaz gyakorlatilag arra, hogy a gáz euróban átutalt árát a Gazprombank rubelre váltva utalja tovább a Gazprom Exportnak, kvázi jegybankként működve és automatikusan javítva ezzel a rubel árfolyamát. A Gazprom ezt nemfizetésnek tekintette, és elzárta a gázcsapot.
Németország viszont – ha lapítva is – zokszó nélkül vállalta a „rubelfizetést”, így esetében szerződésszegésről nem beszélhetünk. A Gazprom tájékoztatása szerint a szállított gázmennyiség csökkenésének technikai oka van: egy kompresszorállomás karbantartása szenved késést, mert egy Kanadában javított gázturbinát a Siemens Energy a szankciók következtében nem tud visszajuttatni Montréalból Oroszországba. A német energiahálózat üzemeltetője, a Szövetségi Hálózati Ügynökség (BNA) szerint azonban ez a kifogás nem áll meg, a mennyiségcsökkenés „technikailag nem magyarázható”. A szervezet elnöke, Klaus Müller szerint „Oroszország ezzel bizonytalanságot szít, és magasra srófolja a gázárakat”. Robert Habeck zöldpárti gazdasági-klímaügyi miniszter is így látja a helyzetet, hozzátéve, hogy „az orosz oldal magyarázata egyszerűen ürügy”. Ezt a látszatot mindenképpen erősíti az, hogy a technikai probléma, amely miatt a vezeték kapacitásának csupán 40 százalékát tudta használni a cég, épp a német kancellár, a francia elnök és az olasz kormányfő kijevi látogatásának napján lépett fel, és pont e három ország felé csökkentette a Gazprom a gázexportot, Olaszország esetében például a felére.
A gazdasági-klímaügyi miniszter gáz- és energiaspórolásra szólította fel a német lakosságot, hangsúlyozva, hogy „ebben a helyzetben minden kilowattóra számít”, és belengette, hogy szükség esetén törvényileg is korlátozni fogják a fogyasztást. Müllernek erre ötlete is van: a lakásbérleti jogban már most is meg van határozva, hogy fűtési szezonban a bérbeadónak 20 és 22 fok közé kell beállítania a központi fűtést, szerinte ezt lehetne jelen helyzetben csökkenteni vagy eltörölni a fogyasztás mérsékléséhez.
Persze segít, hogy a fűtési szezonnak vége van, és a szükséges gázmennyiséget Németország most be tudja szerezni a tőzsdén is, csak borsosabb áron – a jövő télre való felkészülést azonban jelentős mértékben gátolná, ha a Gazprom hetekig csak 40 százalékon használná az Északi Áramlatot. Habeck ugyanis világossá tette: a gáztárolók jelenlegi, 56 százalékos feltöltöttsége mellett nem lehet biztonsággal nekimenni a jövő télnek, így túl nagy lenne Németország sebezhetősége.
Amely sebezhetőség egyébként sem csekély: a lakások, üzletek és üzemek fűtésén túl a gáz az iparnak is rendkívül fontos, valamint az Energiewendét is nagy részben a szén- és atomerőművek környezetbarát gázerőművekkel való kiváltására építették – ez utóbbi két hatás teszi fűtési szezonon kívül is igencsak sebezhetővé Németországot. No meg a gázárak: a Szövetségi Energia- és Vízgazdálkodási Egyesület (BDEW) tavaszi elemzése szerint a fogyasztói gázárak a múlt évihez képest már áprilisra szinte megduplázódtak, családi házakban 7,06 helyett 13,77 cent, társasházakban 6,57 helyett 13,26 cent egy kilowattórányi gáz ára. E több tételből összeadódó áron belül ráadásul épp a beszerzési komponens nőtt a leginkább, esetében nem kétszereződésről, inkább szűk triplázódásról beszélhetünk 3,25-ról 8,78, illetve 2,97-ról 8,67 centre; az árra körülbelül 1 centtel rakódik rá a földgázadó és a szén-dioxid-kvóta költsége, körülbelül 1,5 centtel a koncessziós teher, valamint a beszerzési árral arányosan növekvő áfa. (A magyar lakossági gázár köbméterenként 16 cent, az egy köbméterből kinyerhető kilowattórák száma a gáz fűtőértékétől függ, de összességében a németországi ár nyolcad-kilenced része a hazai.)
A határidős piacon ennél is cudarabb a helyzet: egészen 2020-ig szinte paradicsomi állapotok uralkodtak, egy megawattórányi gázt 2016-ban átlagosan 15,57, 2018-ban 20,89, 2020-ban 13,79 euróért lehetett beszerezni, ám az ár a 2021 tavaszán kezdődő gázhiány miatt 34,04 euróra ugrott, idén áprilisig pedig elérte a 66,45 eurót – s hol van még a vége? Ilyen árak mellett főleg akkor kerülhet slamasztikába a német költségvetés, ha a Gazprom tovább játszik a szerződés szerinti gázmennyiség leszállításával, s a határidős piacról kell betömködni a tárolókban tátongó üres kapacitásokat. (Lyukak természetesen nem keletkezhetnek, mert a gáz kitölti a rendelkezésére álló teret.) Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a Gazprom gázbeszerzéssel foglalkozó német leányvállalatát gondnokság alá kell venni, és aligha élné túl az évet a 9-10 milliárd euróra várt állami feltőkésítés nélkül.
A gázpiaci káosz nemcsak a fűtés, hanem az áram oldalán is felrúgja a komplett német energiastratégiát: mint azt Simone Peter, a Zöldek volt társelnöke, a Szövetségi Megújulóenergia-egyesület elnöke elmondta, az áramtőzsdén az árakat bizony a szükséglet fedezésében részt vevő legdrágább erőmű diktálja, azaz jelenleg az aranyárban mért gázzal működő erőművek. Magyarul: a gáz árrobbanásától semmilyen mértékben nem érintett, megújuló forrásból termelő áramszolgáltatók is a csillagászati gázerőművi áram árán adják az energiát, így a gázár emelkedését a németek a rezsiben valójában kétszer fizetik meg – feleslegesen, és akkor is, ha változatlan költségszinten termelt megújuló áramot fogyasztanak. Ehhez képest sebtapasznak is alig elég a megújuló kapacitások kiépítésére használt, EEG-Umlage néven ismert áramadó július 1-jei kivezetése, amely 3,72 centtel teszi olcsóbbá a lakossági áramot kilowattóránként.
Az Energiewende megmentésére Robert Habeck április 6-án nyújtotta be „húsvéti csomagját”, benne számos izgalmas javaslattal, melyek értelmében úgy húzná ki Németországot a gázárak bozótjából, hogy tövig nyomja a gázt a megújuló energiaforrások termelésében. Megháromszorozná a szél- és napenergia-kapacitások kiépítésének tempóját, elhárítana szinte minden törvényi korlátot – például a közlekedési minisztérium radarokkal kapcsolatos szabályait, illetve a természetvédelmi szabályokat – az ilyen projektek útjából, jelentős bürokráciacsökkentést eszközölne az energiatársulások, a kistérségi összefogásból megépült „közösségi” nap- és szélparkok építésének terén, biometán-erőműveket szeretne, valamint két új terminált építene a katari és az amerikai cseppfolyós gáznak, emellett jelentős zöldhidrogén-együttműködést az Egyesült Arab Emírségekkel.
A német energiapolitikai fordulat megmentésének azonban anyagi korlátai vannak, minden értelemben: egyrészt a pénzügyi tárcát birtokló liberálisok még nem adták áldásukat a homályos finanszírozási hátterű csomagra, másrészt pedig egyáltalán nem biztos, hogy a megújuló energia termeléséhez szükséges nyersanyagokhoz olyan könnyű lesz hozzáférni a következő években. Akkor pedig előtérbe kerülhetnek a régi jó atom- és szénerőművek barátai (lásd keretes írásunkat), hiszen, mint azt Habeck is bevallotta, energiaválságban nincs helye gondolkodási tilalomnak – soha semmiről.
Atomkraft? Továbbra is nein, danke
Az energiahiányos idők fagyos szelét az óriási autóiparon ülő bajor miniszterelnök érezte meg először: az ez év végével lekapcsolandó utolsó három német atomerőmű közül egy, az Isar 2 az ő tartományában található. Az energiaválság örvén Markus Söder fel is vetette, hogy a landshuti blokkok – négy másik erőmű mellett – még termelhetnének három-öt évig. Ezt azonban az Isar 2-t működtető E.On-leány, a Preussen Elektra mellett a két másik aktív erőmű gazdája, az RWE és az EnBW is kategorikusan kizárta, s a szövetségi kormányzat is elvetette. Az erőművek továbbüzemeltetése, illetve a tavaly bezárt három erőmű újranyitása a 2022–2023-as téli szezonban ugyanis még nem hozna érdemben pluszáramot, csak 2023 őszétől, mire sikerülne az eddig főleg orosz vagy kazah fűtőanyagot beszerezni és betölteni, emellett átfogó biztonsági vizsgálatokra és az erőmű személyzetének újraképzésére volna szükség. Gazdaságilag tehát csak három-öt éves távra érné meg újranyitni az erőműveket – ez pedig homlokegyenest szembemenne a kormányzat célkitűzéseivel.
***
Száll az áram jó szénnel
Az atomot év végével kitessékelik a német energiamixből, a szén kapcsán viszont közel sem ekkora a szigor: a koalíciós szerződés 2038-ra írja elő kötelezően az utolsó szénerőmű lekapcsolását, amely „ideális esetben” már 2030-ra sikerülhet. Tavaly a szélenergia szempontjából kedvezőtlen időjárás miatt a szén egyébként megelőzte a szelet Németország első számú áramforrásaként 30 százalékos részaránnyal. A szenet az oroszokkal való csörték sem érintik annyira, mert Oroszország 15 százalékos importrészesedését könnyűszerrel kiváltja az Egyesült Államok, Dél-Afrika vagy Ausztrália. Sőt, a forgalomból kivont német szénerőművek is csak egyfajta zombiállapotban vannak: létezik a tíz erőműből álló úgynevezett hálózati tartalék, olyan erőművek, amelyek már nem üzemelnek, de teljes munkavállalói létszámmal állnak ugrásra készen, ha a hálózatban áramhiány lépne fel. A Saar-vidéki bexbachi kőszénerőművet például csak tavaly huszonegy alkalommal kérték meg arra, hogy egy picit legyen kedves ismét felfáradni a hálózatra, amelyről nemrég letessékelték.
Nyitóképen: Niederaussem szénerőműve – végső esetben mindig a szénre tér vissza Németország. Fotó: Shutterstock
„Az ukrajnai háború megállítása lett volna az európai diplomácia dolga” – jelentette ki a magyar miniszterelnök a ReteQuattro olasz kereskedelmi televízióadónak adott interjújában.
Brüsszel a háború irányába mozdul, Budapest a békét és a nemzeti szuverenitást védi. Európa politikai és katonai kényszerpályára került, közben Washingtonban is új erővonalak rajzolódnak.
Az ukrán elnök kijelentette, országa nem fog évtizedekig háborúzni, valamint hangsúlyozta, hogy a helyreállításhoz és a katonák fizetéséhez is komoly forrásokra van szükség.
Szergej Lavrov szerint a vezetők megfelelő előkészítés után találkozhatnak.
„Nem kérdés, hogy ha lesz békecsúcs, akkor az Budapesten kerül megrendezésre” – tette hozzá a külügyminiszter.
Három évvel később dokumentumok bizonyítják: Boris Johnson személyesen akadályozta meg a fegyverszünetet Kijevben. A Nyugat ekkor döntött úgy, hogy nem a béke, hanem Oroszország gyengítése a cél.
Rendhagyó baleset miatt kényszerült elhagyni a pályát.
Folyamatosan terjed az „AI-pszichózis".
