Kövér László a parlamentben szembesítette Gyurcsányt a 2006-os eseményekkel

2022. május 16. 12:30
„Nincs Önnek erkölcsi alapja törvénytelennek nevezni a kormányt, mert 2006-ban a polgárháború szélére sodorta az országot” – mondta a házelnök a DK frakcióvezetőjének.

Gyurcsány Ferenc hétfői napirend előtti felszólalására, amelyben törvénytelennek nevezte a Fidesz-KDNP-kormányt, Kövér László házelnök is reagált. 

Ne higgye azt, hogy Önnek van joga törvénytelennek nyilvánítani egy demokratikusan megválasztott kormányt”

– kezdte Kövér. 

Hangsúlyozta: erre a DK frakcióvezetőjének azért sincs erkölcsi alapja, mert a 

a polgárháború szélére juttatta Magyarországot 2006-ban”.

Kövér azzal folytatta, hogy Gyurcsány Ferenc minden „létező és elképzelhetetlen bűnt elkövetett a nemzet ellen”.

A házelnök ezután aláhúzta: ez volt Gyurcsány Ferenc első és utolsó olyan megszólalása Kövér László ülésvezetése alatt, amelyen törvénytelennek nevezett egy törvényesen megválasztott kormányt. Kövér László szavait a DK padsoraiban nevetéssel fogadták, Dömötör Csaba válaszát pedig nem várták meg, hanem kivonultak az ülésteremből. 

Kövér László beszédét itt hallgathatja vissza:

Nyitókép: Hír TV Facebook-videó

Összesen 196 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csak a megszokott történt: saját bűnüket át akarták tolni a politikai ellenfelükre. De nem sikerült.

Semmi nem változott. Ez most valahogy megnyugtató. :D

Nem arról van szó amiről te írsz, hanem erről:

"Az Európai Bizottság szeptember 1-jei határidőt szabott meg Magyarországnak az euróövezeti csatlakozási menetrendjéről szóló konvergencia-programja átalakítására. A bizottság, amely a magyar költségvetés hiányát túlzott mértékűnek tartja, konkrét kiadáscsökkentéseket vár el. Veres János pénzügyminiszter szerint Brüsszel egyetért a magyar kormánnyal abban, hogy az euróbevezetés céldátuma 2010, és az odáig vezető úttal is.
Elég volt az ígéretekből, konkrét kiadáscsökkentések kellenek - dióhéjban erről szól az Európai Bizottság szerdán megszületett döntése. A brüsszeli döntéshozók túlzott mértékűnek tartják a magyar államháztartási deficitet, ezért szeptember elsejéig át kell alakítanunk a euróövezeti csatlakozási menetrendről szóló programot. Ez lényegében azt jelenti, hogy az Euróbai Bizottság visszadobta a legutóbbi, tavaly decemberben benyújtott konvergenciaprogramot.

A Reuters már hétfőn közölte, hogy újabb uniós figyelmeztetésre számíthat hazánk annak ellenére, hogy a tavalyi pénzforgalmi szemléletű deficit kisebb lett a vártnál. A hírügynökség szerint "a programból hiányoznak a szükséges specifikációk és mennyiségi adatok"."

Továbbá arról, hogy a Gyurcsány kormány a kampányban azt kommunikálta; a költségvetés rendeben van, az EU elfogadta a konvergencia programot, egyetértenek az euró 2010 évi bevezetésével, a hiány várhatóan 6,7 % lesz (az kiderült a választás után, hogy 10 % felett teljesült), többször kérdésként elhangzott, hogy megszorítások lesznek, melyre Gyurcsány mindig nemmel, válaszolt.

Na ne röhögtess már, amit leírtál, az bohózat! Ti soha semmiről nem tehettek? Ekkora győzelmet nem lehet összecsalni. Miért fordultak át az önkormányzati választáson még ünnepelt ellenzéki városok? Hová lett 800 ezer szavazótok?

A közmédiáról pedig csak annyit, az egy szem közmédia, amit senki nem néz többet érne, mint az összes többi ellenzéki média?

Kötelező vita pedig nincs.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés