Itt van Zelenszkij válasza: reagáltak az ukránok Putyin tárgyalási felkérésére

Hatalmas jelentőségű párbeszéd alakult ki, de van egy feltételük az ukránoknak.

Interjút készítettek az orosz gyermekjóléti biztossal.
Interjút készítettek az orosz gyermekjóléti biztossal, Maria Lvova-Belovával, melynek során az orosz külügy megerősítette,
eddig több mint 190 000 gyerek „érkezett meg Donbaszból”, közülük 1200-an a donyecki és a luhanszki árvaházakból.
Az interjúban Vlagyimir Putyin kérdezi a biztost, a Kreml honlapján ennek leirata látható. Ebből kiderül, Belova szerint a legnagyobb gondot a gyerekek elhelyezése jelenti, akiket így orosz nevelőszülőknél fognak elhelyezni.
A gyermekjóléti biztos hozzátette, hogy a gyerekeknek fel kell venniük az orosz állampolgárságot is. Lvova-Belova szerint erre amiatt van szükség, mert a gyerekek csak így fogják tudni igénybe venni az orosz szociális szolgáltatásokat. Mint a biztos fogalmazott:
így tudják majd igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat, de akár wellness-üdülőhelyekre is mehetnek majd”
– mondta Belova.
Nyitókép: Twitter