A tojásírás szerelmese

2022. április 13. 16:46
„A tavasz is csak akkor tud beköszönteni, ha az asszonyok megírták neki az utat.” Fekete Ildikó iparművészt kérdeztük.

Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban

Fekete Ildikó Junior Prima díjas népi iparművész óvodás korában egy néprajzi múzeumi vásáron látott először hímes tojásokat. „Emlékszem, nem csak a kész tojásokat volt szerencsém látni, a kiállítók helyben is készítettek darabokat, így anyukámmal meg tudtuk figyelni, hogyan születnek ezek a csodák. Tulajdonképpen már ekkor szerelembe estem, de komolyabban tizenhat éves korom óta foglalkozom tojásírással.” Noha számtalan díjban és elismerésben részesült már iparművészként, ma is hobbiként tekint erre a tevékenységre. „Nem ebből élek, a tojásokat tulajdonképpen a saját kedvemre készítem. Természetesen nagyon örülök, hogy másoknak is ennyire tetszik, s valóban sikereket érek el általuk, de nem ez az elsődleges cél. Az ember hobbija mindig valami olyan tevékenység, amit bármikor nagyon szívesen és örömmel végez, ez nálam sincs másképp a tojásfestéssel. Nagyon el tudok benne mélyülni, néha annyira, hogy észre sem veszem, ha szólnak hozzám, vagy ha egész nap nem ettem semmit. Mindig feltöltődöm tőle, még akkor is, ha három napja festek, s már minden porcikám fáj a sok üléstől.”

Fotó: Mandiner-archív

Ildikó elsősorban hagyományos hímes tojásokat készít, ám ha egy-egy tájegység megihleti, szívesen kísérletezik és variál a színekkel és a mintákkal. Minden feldolgozásnál törekszik arra, hogy az adott tájegység – s annak eredeti motívumvilága – felismerhető maradjon. „Lényeges számomra, hogy olyan tojások kerüljenek ki a kezem alól, amelyeknek van valamilyen jelentésük: nem összevissza mintákat vagy a saját fejemből előpattanó modern mintákat festek, hanem mindig igyekszem ragaszkodni a hagyományokhoz, a gyökerekhez. A hagyomány továbbadását is fontosnak tartom, ezért vannak önálló kiállításaim, s már egy könyvem is megjelent a témában” – mondja.

Elmeséli: nemegyszer előfordult, hogy olyan emberekkel találkozott egy kiállításán, akiknek a vidékén, tájegységén van hagyománya a hímestojás-készítésnek, mégsem ismerik az olykor egyedülálló mintákat. „Vannak, akik általam találkoznak ezekkel a motívumokkal. Mindig nagy öröm látni rajtuk a felismerést, hogy tanulhattak valami újat a saját vidékükről. Lefotózzák a tojásokat, és otthon a saját ünnepi készülődésük során beépítik a látottakat, tehát egyfajta visszatanulási folyamat is zajlik ilyenkor” – magyarázza a művész.

Nyitókép: Mandiner-archív

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés