A bulgáriai missziót mellesleg nem sikerült megvalósítani, mert az EBESZ tagországai nem tudtak kellő számú megfigyelőt kiállítani a küldetés teljesítéséhez.
Az ODIHR ajánlása annak a szakértői delegációnak a jelentésén alapul, amely január 17-21. között járt Magyarországon, hogy felmérje az igényeket – számol be a Népszava. A küldöttség tagjai több kormányzati és nem-kormányzati szereplővel is találkoztak – írják. Az ajánláshoz csatolt jelentésben az áll: „megbeszéléseik nyomán különösen fontosnak tartják annak vizsgálatát, hogyan működik a gyakorlatban a módosított választási törvény, a választói regisztráció, a választási adminisztráció, milyen a kampány, beleértve a szavazók megfélemlítését és a szavazatvásárlást, valamint a választásokról szóló médiaközvetítést. Emellett szükségesnek ítélik a kampányfinanszírozás átláthatóságának, a panasz- és fellebbezési eljárás hatékonyságának az ellenőrzését is. Szerintük azt is indokolt tanulmányozni, hogy a népszavazás egyidejű megtartása milyen hatást gyakorol ezekre a szempontokra.”– idézi a jelentést a Népszava.
Áprilisban több fontos választást is tartanak Európában, így Szerbiában és Franciaországban is, ezért valószínű, hogy végül korlátozott missziót sikerül megvalósítani.