Orosz kémeket vettek őrizetbe Lettországban

2022. január 11. 12:30
A lett biztonsági szolgálatok őrizetbe vettek két embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy hosszú időn át együttműködött az orosz katonai hírszerzéssel, és bizalmas információkat adott át Oroszországnak Lettország védelmi szektoráról – jelentette be kedden a lett rendőrség.

A lett hatóságok szerint a gyanúsítottak adatokat gyűjtöttek a lettországi védelmi erők bevethetőségéről, felépítéséről, terveiről és eljárásrendjéről, és Oroszországban találkoztak az orosz katonai hírszerzés képviselőivel. A tájékoztatás szerint a balti országban lévő NATO-erők védelmi kapacitásai, tevékenysége és készenléti állapota is érdekelte őket.

Nem ez az első kémbotrány Lettországban a közelmúltban. A lett parlament júniusban szavazta meg egy ellenzéki képviselő mentelmi jogának megvonását, miután Oroszország javára történő kémkedéssel vádolták meg. A 100 fős parlament 69 képviselője szavazta meg, hogy az ügyészek vádat emelhessenek és kihallgathassák Janis Adamsont, a baloldali, oroszbarát Harmónia párt tagját aki ellen idegen ország javára folytatott kémkedés miatt indítottak nyomozást.

(MTI, Reuters)

Fotó: SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Max Otto von Stirlitz lebukott?
Müller észbe kapott?
Épp ideje volt!

DDDD

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés