Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Gulyás: Az Európai Unió nem a Szovjetunió, legkésőbb a választás után kénytelenek lesznek megegyezni

2021. december 13. 20:25

Az inflációról azt nyilatkozta a miniszter, hogy szerinte már „a következő év második felében visszatér a normális kerékvágásba”.

2021. december 13. 20:25
null

Gulyás Gergely miniszter interjút adott az index számára. Az interjú során megemlítette, hogy optimista, ugyanis szerinte „az infláció már a következő év második felében visszatér a normális kerékvágásba”. Kifejtette, hogy mindent megtesznek az infláció csökkentésére, és elmondta, hogy ezalatt „a hatósági árakra, a rezsicsökkentésre, illetve a benzinár csökkentésére” gondolt.

Elmondta az EU-s helyreállítási alap kapcsán, hogy „van egy uniós jogszabály, amely a bizottságot a tagállamokkal való megegyezésre kötelezi. Tartalmilag már júniusban egyezségre jutottunk az Európai Bizottsággal, azonban a gyermekvédelmi törvény miatt zsarolni kezdtek bennünket.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron
Az LMBTQ-lobbi brüsszeli befolyása óriási.”

Elmagyarázta, hogy „Brüsszel szívesebben látna egy bevándorlásbarát és a gyermekvédelmi törvény eltörlését ígérő kormányt Budapesten, és nekünk éppen ilyen ellenzékünk van. Szerintem a bizottság lenézi a magyar embereket. Ezért fontos a parlamenti választás és a gyermekvédelmi népszavazás.” A megegyezés kapcsán elmondta, hogy „az Európai Unió nem a Szovjetunió” illetve, hogy „Brüsszel nem Moszkva”. A miniszter szerint „legkésőbb a választás után kénytelenek lesznek megegyezni, akkor is, ha nem azok nyernek, akiknek szurkolnak”.

A Városháza-ügyről

„Jól mutatja ez az ügy azt a tervezetlenséget, káoszt és korrupcióra való hajlandóságot, amely általánosságban jellemzi a baloldalt” – kezdte a válaszát a miniszter. „A fővárosi önkormányzat egy nagy intézmény, és a baloldal itt akarta bebizonyítani, hogy alkalmas a kormányzásra.

Mostanra már jól látjuk, hogy egy nagyobb önkormányzatot sem tudnak vezetni,

hiszen vagy nem tudják, hogy milyen korrupciós ügyek történnek alattuk »jutalékos rendszerben«, vagy – ami még rosszabb – tudnak mindenről, és mégis megengedik.”

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2021. december 14. 07:02
"Az Európai Unió nem a Szovjetunió" Még attól is rosszabb! Gyilkos, náci Hitler Birodalom!
Válasz erre
2
4
Magyarok Pásztora
2021. december 14. 06:33
Ezzel nem értek egyet, a szu több szempontból jobb gyarmattartó volt.
Válasz erre
1
1
simonvitéz
2021. december 14. 01:42
Az Európai Unió nem a Szovjetunio. Nem hát, rosszabb.
Válasz erre
0
0
TMATMA
2021. december 14. 00:11
Ebben téved a miniszter úr. Brüsszel tankok és szuronyok nélkül is rosszabb mint Moszkva bármikor lehetett. Moszkva esetében ...
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!