Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)

Az abszolút többség szerint egyértelmű, kire nem szabad bízni Magyarország vezetését.

A magyar kormányfő szavaira a Demokratikus Koalíció elnöke is reagált a parlamentben.

Kétnapos üléssel kezdi meg őszi ülésszakát a parlament. Az ülés 13 órakor kezdődött, mégpedig Orbán Viktor felszólalásával. A kormányfő szavait mi is szemléztük, azokra pedig Gyurcsány Ferenc is reagált az ülésen.
A DK elnöke szerint Orbán Viktor „démonként küzd” vele. Mint fogalmazott, szerinte lehet a magyar kormányfőt bátornak nevezni, de, hozzátette,

A volt kormányfő szerint ez voltaképpen „félelem” egy „az övéknél színesebb, sokrétűbb, összetettebb világgal való szembenézéssel szemben”.
Gyurcsány szerint Orbán Viktor képtelen a haza egyesítésére, mert „párttitkár mentalitása van”.
– fogalmazott Gyurcsány.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd