A nemzeti minimumról augusztus 20-a után

2021. augusztus 23. 7:31

Constantinovits Milán
Mandiner
Értékközösségünk erősebb, mint az, ami szétválaszt. Már amennyiben hajlandóak vagyunk ezt észrevenni. Avagy Nagy Ferótól a nemzeti önérzetig.

Mögöttünk áll egy újabb, politikailag kivéreztetett ünnep, egy újabb augusztus 20-a. Aki abban a reményben kelt fel pénteken, hogy végre találhatunk egy olyan közös eseményt, ami nemzeti konszenzust jelenthet, az kellemetlenül józanodhatott ki. Megtapasztalhatta a központi ünnepséget érintő, rosszízű kritikákon túl a Szent István örökségét politikai haszonszerzés céljára kisajátító ellenzéki megnyilvánulásokat sorát is.

Pedig augusztus 20-a tényleg lehetne egy olyan ünnep, amit mindenki, világlátástól függetlenül magáénak érezhet. A magyar államiság ünnepe; és bár a nemzeti összetartozásnak számos identitásforrása volt az elmúlt 1100 évben, mégis lényege, hogy az értékközösségünk erősebb, mint az, ami szétválaszt. Már amennyiben hajlandóak vagyunk ezt észrevenni, és

meg tudunk egyezni egy közös minimumban magyarságunk legfontosabb dimenzióit tekintve.

Hogy mire is gondolok?

A kulturális teljesítmények kisajátíthatatlanságára, arra, hogy Kertész Imre mellett ott a helye a csonkítatlan Jókainak éppúgy, mint az épp most kitüntetett Nagy Feró által gyönyörűen tolmácsolt Dsida Jenőnek. Hogy a kulturális mérce minőséget jelent elsősorban, nem pedig politikai elfogultságot. Hogy a nemzeti érzést, a közösségi szemléletet tükröző műveknek ugyanúgy ott a helye a kánonban, mint a posztmodern magyar irodalomnak. Aki szerint a Harmonia Caelestis nem helyezhető egy polcra a Házmestersiratóval, valamit nagyon nem ért. (Ahogy az sem, aki Lázárt lúgozná ki a gyermekirodalomból.)

Közös alapot jelenthet a kiemelkedő magyar sikerek nyomán felfakadó nemzeti önérzet és jogos büszkeség. Csipes Tamara, Szilágyi Áron (interjúnk itt), a Lőrincz fivérek vagy a magyar vízipólósok világraszóló eredményeinek örülni nem az olimpia fetisizálását jelenti, és nem is az élsport abszolutizálásáról szól. Hanem arról, hogy hazánk lányainak és fiainak teljesítményére büszkék lehetünk magyarként, és az ő kitartásuk példaként állítható az új nemzedék elé. És legyen már az is a közmegegyezés része, hogy az elmúlt harminc év legjobb fociválogatottjának tiszta szívből örülhessünk. Különösen amiatt, mert a magyar néplélek a futballal együtt rezdül, elég a 2016-os és 2021-es Eb nemzetegyesítő hatásaira gondolni.

Ha már nemzet és egység:

közös és természetes érdekünkké kellene forrnia a külhoni magyarság támogatásának.

A húszmillió román munkavállaló rémképe szerencsére a múlt ködébe oszlott, de tennivaló a jelenben is akad. A felvidéki magyar oktatás alattomos felőrlése, a kárpátaljai magyarság folyamatos vegzálása, az erdélyi magyar orvosegyetem ügye vagy a Vajdaság kiüresedő falvai a mi gondunk, terhünk felelősségünk is. Amíg olcsó politikai játszmák kereszttüzében áll a határon túli magyarok sorsa, addig nincs nemzeti konszenzus.

Közösnek kellene lennünk a család mint évezredes életközösség támogatásában is. Abban, hogy gyarapodásunk, megerősödésünk és hosszabb távon Kárpát-medencei megmaradásunk fundamentuma a család. Az individualizmus médiából sugárzott kultúrájával szemben továbbra is közösségi lények vagyunk, a nemzet, a lakóközösségünk, a családunk határoz meg minket, és ezeknek a fogódzónak, a kereteknek a megőrzése közös feladatunk.

Így első gondolatra a fentieket lehet megfogalmazni társadalmi minimumként, és ha ezekben közösségünk lehet, akkor talán

augusztus 20-a tényleg az összmagyarság ünnepévé emelkedhetne.

Természetesen ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szemkápráztató tűzijátékban nem csupán az államalapítás ünnepe tükröződött, hanem a covid utáni első közös fellélegzésünk. A szabadság azonban törékeny, és ha már minimum: alap lenne az orvostudományban, az egészségügyi szakembereinkben is hinnünk, amíg nem lesz újra késő.

Összesen 61 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Látva a tömeget, szétválasztanám az ellenzéki politikusoktól a szavazóikat a nemzeti minimum elfogadásában.
A az ellenzéki politikusok és lakajmediajuknak fuggetlenobjektiv propagandistái hergelik az embereket. Láthatóan nem mindenkit sikerül.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés