Jakab Péter, a gourmet

2021. július 27. 10:36

Szentesi Zöldi László
888.hu
Jakab Péter, ez a sötét demagóg alig várja, hogy leprolizzuk, mert attól is szavazatot remél.

„Korunk egyik legnagyobb tévedése, hogy a szegénységet és az igénytelenséget összemossuk. Koszos a ház fala? Meszeld le! Koszos az udvar? Szedd össze a szemetet, ragadj seprűt! Nincs pénzed márkás ruhára? Nem baj, de ami rajtad van, legyen tiszta, rendezett!

Tényleg ne állítsuk már, hogy muszáj primitívnek lenni.

Jakab Péter, ez az egészen sötét demagóg, aki alig várja, hogy leprolizzuk, mert attól is szavazatot remél, vagy reménytelenül primkó ember, vagy ravasz sakkjátékos. Meglehet, mindenből van belőle egy kicsi, amikor kell, náci, aztán egy kicsit zsidó, máskor nemzeti radikális, aztán éppen tengerfenékig merül a DK-s házaspár alfelébe.

De ha már kóser étkezés...

Mr. Demagóg, ugye, azzal tűnt fel anno, hogy szerinte ne szállítsanak bűnözőknek kóser ételeket, merthogy ne kivételezzenek „a kiválasztott néphez” tartozókkal. Mondjuk nem értem, mi köze a vallási előírásoknak, étkezési törvényeknek ahhoz, hogy valaki momentán börtönben ül, nagyjából olyan taplóság megvonni a kóser kaját a zsidó bűnözőtől, mint kereszténytől elkobozni a feszületet, de nem is ez a lényeg. Hanem Jakab Péter töretlen fejlődési íve, amelynek végén megkaptuk a Piros Arany, parizer kombót, mint amit nem kell szégyellni, mert „a melós” is ezt eszi. Újabban dinnyeszelettel és málnával fényképezkedik az identitászavaros miskolci politikus, mondván, hogy egekbe szökött a gyümölcs ára, nagy a baj (ennek fő okáról, a zord időjárásról egy szót sem szólt, annyira nem vidéki, hogy minimálisan is értsen a mezőgazdasághoz).

Én meg úgy gondolom, ideje összegezni ennek az embernek az étkezési szokásait.

Volt nekem szegedi diákéveimben egy ismerősöm, aki az albérletében egész nap lekváros kenyereket kenegetett, rájuk pedig serényen egy szelet trappistát helyezett. Én szörnyedve néztem a mutatványt, és bár szerintem ugyanannyi pénzünk volt, amikor tehettem, arab étterembe jártam (Szegeden akkor nyílt az első), illetőleg beültünk a város legjobb vendéglőibe is olykor. Igen, diákpénzből. Nem annyiszor, ahányszor akartuk, hanem csak olykor-olykor. S hogy miért? Mert nekem ez volt az ünnepnap, a kivételes pillanat, a haveromat meg konkrétan nem érdekelte, hogy mit eszik, számára csak annyi volt a lényeg, hogy ne éhezzen.”

Nyitókép: Facebook

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés